Az idei sok árvíz után kapkodhatjuk a fejünket: hol menekült meg egyáltalán talpalatnyi földfelület a víz haragjától? Az az érzésem, mintha az ég egyetlen nagy vízöntő csatornává változott volna és bő kézzel osztogatja mindenütt "áldását", akinek még nem jutott...
Ma reggel Elekes Frici barátom levele ért utól a rádió híradásával szinte egyidőben: szülőfaluját, Siménfalvát ismét ellepte a víz, az öreg Mamát rokonok szállították traktorral biztonságosabb helyre. Nyomatéknak Frici mindjárt látnivalót is küldött: képriport linkjét az újabb, tegnapi udvarhelyszéki vízözönről.
Szinte találomra választottam ki a fotókat készítő Dávid Tünde felvételei közül azt, amin úgy vélem, hogy a helyzet minden lényeges eleme rajta van: a megbecsülhető vízszint, a megmocskolt környezet jellege, a kiáradt vízfelület kiterjedése, a házak állapota - egyszóval mindaz, ami az esemény dokumentálásához szükséges. Természetesen, a legtöbb kép statikus, helyzet után konstatáló, akció nélküli, már-már halott. Inkább kárfelmérésre, mint riporteri munkára emlékeztet. Bár találni a felvételek között néhány jól megválasztott életképet is, különösen egy fogott meg, amint a siménfalvi utcán a helybeliek egy csoportja menti, ami még menthető...
Hasonló szemléletű a riport mellé illesztett, szerzőjét fel nem tüntető videó is, bár ott már cselekményesség és részletezés is több van, a lényegen azonban mit sem változtat: nem könnyű a kívülről érkező riporternek akár post festum is, úgy rekonstruálni az események lényegét, hogy az ember részesének érezze magát a történéseknek.
Pedig ez a fotótanúság végső értelme!
