2011. november 29., kedd

Riportfilm Szatmáriról

A bukaresti televízió Magyar Adásának két részben közvetített riportfilmjére hívta fel a figyelmem Molnár Attila (Erdélyi Magyar Fotográfiai Múzeumért Egyesület), amely a 200 éves Szatmári Pap Károly festő-fotográfusnak állít emléket. Balázs János és Miholcsa Gyula filmjében végigkísérhetjük egyúttal a fotográfusi szakma és mívesség fejlődésének szinte egész folyamatát a huszadik század elejéig, amikor képzőművészet és fotográfia még egymással szoros egységben, bár már konkurenciában is éltek és éltették egyik a másikat.


Tanulságos egy ilyen időutazás, s megnyugtató látni, hogy mindaz, ami az 1800-as évek derekán született, mai kezekben féltve őrzött, tőzsdére vitt és megbecsült kincsek. A pragmatikusan gondolkozó festő-fotós példa lehet ma is a fotográfia művelői előtt arra, hogy a képírói munkában nincs megállás, nincs lazítás, az igazi fényképész folyamatokat rögzít pillanataival, világot és maradandó értéket teremt akkor is, ha mindezt csupán a valóság másolása révén teszi.


A film végignézhető e hivatkozásra kattintva; jó szórakozást!

2011. november 26., szombat

Nyílt nap Vancsónál

Vancsó Zoltán budapesti fotográfus munkáit két bejegyzésemben is megidéztem (Szunnyadó értelem; Örömkereső lélek), amelyekben kb. úgy jellemeztem a fiatal művész munkáját, mint ami teljességgel nyitott a közönség felé.


Ezt a megérzésemet Vancsó Zoltán most újabb gesztussal alátámasztja: meghívást tett közzé november 27-ére, holnapra saját otthonába, hogy bemutassa, miként él és alkot egy fotóművész, de még inkább, hogy elbeszélgessen érdeklődő barátaival az alkotásról, s nem mellesleg, ezúttal kedvezményesen hozzájuttassa vendégeit alkotásaihoz, könyveihez. Meghívólevelében azt is leírja:


"Aki nem engedheti meg magának, hogy pénzt költsön, szívesen elfogadok cserébe mást, amiről úgy gondolja, hasznát vehetem. Ez lehet egy üveg méz, egy kosár gyümölcs a kertből, egy könyv, amit olvasásra ajánl, de lehet akár egy szállás lehetőség vidéken, külföldön, vagy bármilyen más szolgáltatás (fordítás, tervezés, hajvágás , stb.) Egyszóval, a pénz most tényleg nem számít. (Nemsokára amúgy sem fog… )


Reggel 7 körül kelek, utána egy órát jógázom, tehát 8-tól már lehet jönni, egészen késő este 10-ig. Szeretettel várok mindenkit november 27-én, vasárnap, az alábbi címen: II. ker. Széher út 76. fszt. (Kapucsengő: Vancsó)


Megközelítés:
BKV-val: Széll Kálmán tértől a 129-es busz Széher úti végállomásáig (vigyázz, körjárat!), onnan fél perc séta az erdő felé, bele a zsákutcába. (A 76-os szám pont a korházzal szemben van, balra.)
Biciklivel: ezt csak a hozzám hasonló őrülteknek ajánlom, ugyanis elég izzasztóan magasan lakom… A Bognár utcáig van bicikli út, onnan kezdődik az emelkedő java.
Autóval: a Széll Kálmán tértől Hűvösvölgy felé kell menni, a Budagyöngyét elhagyva a Szerb Antal utcán (jelző lámpás kereszteződés) balra fel a legtetejéig, ott jobbra a zsákutcába. Parkoló hely nem mindig van a ház előtt, ezért érdemes inkább hamarabb megállni és onnan felsétálni.


Gyertek bátran, remélem minél többen találkozunk!"


Én most csak azt sajnálom, hogy a jókora földraji távolság miatt személyesen nem tehetek eleget a vizitnek, de szívderítő kéznyújtásáért ezúton küldöm jókívánságaimat e nem mindennapi, holnapi fotós találkozásra.

2011. november 24., csütörtök

Nagy pénzek és a fotó?

Pusztai Péter barátom átküldött egy listát a világon a legnagyobb pénzért eladott fotókról. Neki is felhívták rá a figyelmét, a lista különben elérhető a Wikipédián, de az információk a leginkább mégis embertől emberig terjednek a leghatékonyabban. A magam részéről most továbbadom a problémát azoknak, akik ide be szoktak járni. A lista jó kellene hogy legyen arra: senki se veszítse el a reményt, mert jó, hogy pillanatnyilag fotográfusi munkájáért nem sok anyagi elismerést zsebelhetett be, a remény zöld lombja mindig a fejünk felett virít.


Mert lám, a nagy pénzek és a fotó egy-egy árverésen szépen összetalálkoznak, alkotójuk örömére. De mennyire szabály- és törvényszerű ez a találkozás? Nem csupán káprázatról van inkább szó? Nézzünk a mélyére minden esetben és talán a választ is megtaláljuk saját erőből. Személy szerint engem az érdekel, hogy művészi-szakmai szempontból mennyire függnek össze az arányok a dolgok pénzügyi részével, és megvallom: közvetlen összefüggést, motiváltságot nem igazán találtam. Lehet, másoknak több szerencséjük (jobb szemük és ítélőképességük) van. Ide is írok mindjárt néhány adatot az illusztrációhoz kiválogatott képek alá:

Andreas Gursky: Rhein II (1999) - 4 338 500 $
Cindy Sherman: Untitled#96 (1981) 3.890.500 $
Ismeretlen: Billy, a kölyök (1879-80) - 2.300.000 $,
Edward Steichen teliholdas fotója (1904) - 2.928.000 $, 
Dmitrij Medvegyev: Tobolszki Kreml (2009) - 1.750.000 $
Számomra továbbra is nyitott kérdés: mi van a semmi és a rekord összegek közötti, a fotográfusok zömét érintő senkiföldjén, a szürke sávban?

2011. november 19., szombat

Volt egyszer egy légifotós...

Fotó H. Szabó Sándor, 1995
... és 18 éven át művelhette, a szakma dicséretére. A Hatvanban született H. Szabó Sándor, aki a Magyar Távirati Iroda színeiben szakosította magát légifotózásra - ami mellett, persze, más szakmai feladatoknak is eleget tett -, , ráadásul nemzetközi viszonylatban is komoly sikereket ért el eredeti légi felvételeivel, riportjaival.


Blogjában Völgyi Attila fotóriporter rámutat arra, hogy a vidéken élő fotóriporter 53 éves korában kevéssel azután vehette át megalázó felmondólevelét, hogy október folyamán miniszteri dicséretet kapott nagyszerű felvételeiért a vörösiszap katasztrófa következményeiről. Az 1983 óta az MTI kötelékeiben dolgozó H. Szabó minden bizonnyal óriási tapasztalatra tett szert, amiről példás szerénységgel vall az alább megnézhető interjúban (a Hatvan Online produkciója a jútubról), hiszen a mellett, hogy a szakma legtöbb időt a levegőben töltött légi képviselője, remek fotográfus is, aki riportjaival rendszeresen jelen volt Az év fotói versenyein, illetve a Magyar Sajtófotó Pályázatokon.


Fotó H. Szabó Sándor, 1993

Völgyi Attila bejegyzéséről számos hivatkozás vezet H. Szabó Sándor sokoldalú munkásságának kiemelkedő alkotásaihoz, itt most csak két, számomra igen kedves sajtófotóját reprodukálom a pályázati katalógus alapján, melyekkel az 1993-as, illetve 95-ös Az Év Fotói versenyre nevezett be. A szakmailag kikezdhetetlen fotós menesztésére nem találni épeszű magyarázatot...


video


2011. november 18., péntek

Vizsgáztak a 6. HMKK-fotósulisok

A 6. fotósuli végzőseinek galériája - itt nyílik
Úgy tűnik, mintha csak nemrég indult volna útjára a Hargita Megyei Kulturális Központ 6. professzionális fotókurzusa (így is volt!), s máris múlt időben beszélhetünk róla. 12 ifjú ember - 11 a friss eresztésből, 1 a múltkori csapatból - érdemelte ki a szakmai képzettséget igazoló oklevelet. Volt, akit maga az okmány megszerzésének vágya vezetett a csapatba, mást meg a szakmai kíváncsiság, a profiktól tanulás lehetősége...


Amennyire időm engedte, igyekeztem végigkísérni alakulásukat, kiteljesedésüket, majd a vizsga előtti várakozás holtidejében egyenként megvallattam őket a tanfolyamon szerzett tapasztalataikról, a tanulságokról. Mivel a vélemény mindig fontosabb, mint a mögötte álló személy, ezúttal is inkább a meglátásokból tallózunk - a személyi vonatkozások maradjanak a fotográfia területén.


A véleményekből:


* A gyakorlati foglalkozásnak valamivel nagyobb súlyt adtam volna...


* Az eseményfotózásból többet szerettem volna kapni. Úgy tűnik, ezt majd nekem kell pótolnom a továbbiakban. Mint annyi mindent, amiről tanultunk...


* Tetszett, hogy a szakmai tudnivalókat elméletileg is megalapoztuk. Különösen örvendek az erdélyi fotótörténetnek, nagyon sok meghatározó anyagot kaptunk e téren, ami elégséges a tovább induláshoz.


* Amikor elején végignéztem a tananyagon, azt mondtam, engem ebből a feldolgozás érdekel, a fotótörténet kevésbé, mert ez utóbbinak az ember könnyen utánanézhet, ha éppen érdekli... Ez az elképzelésem megdőlt. A fotótechnika mellett sikerült megszeretni a fotográfia történelmi-társadalmi helyfoglalását szűkebb és tágabb térben. Jó lenne a most elsajátítottakat egy más, szervezett keretben tovább építeni.


* Az, hogy elmaradtam a múltkori vizsgáról és most jelentkeztem, lehetővé tette az ismétlést. Minden sokkal világosabb lett. A korábban tanultak rendre mind eszembe jutottak...


* Ha van fény, akkor van fotó. Ezt alaposan megtanultam.


* Úgy látom, a diplomát megszerezni nem lett volna nehéz, viszont a tanfolyamtól sokkal többet kaptam. Igyekeztem egy percet sem elmulasztani.


* Sajnálom, nincs ennek egy második szintje, egy amolyan "level 2". Jó lenne megteremteni egy magasabb szintű fórumot azoknak, akik ezt igénylik a végzettek közül.


* A portréfotózás számomra új, izgalmas terület volt. Igyekszem beszerezni a munkához szükséges felszereléseket.


* Nem találtam fölöslegeset az előadott anyagban. Ez így tömör és jó volt. Szüleim állták a költségeket, nekik kell majd számot adnom az eredményről.


* A terepezés nagyon-nagyon tetszett...


* Képfeldolgozásra több időt szántam volna, de nem úgy, hogy más tevékenységtől vegyük el az időt. Mindenre minimális idő jutott, semmi sem volt felesleges.


Beszéljenek hát a képek. Az illusztráció alatti magyarázatról elérhető a vizsga-galéria, s a kiválogatott munkák mindegyikéhez személyre szóló kritikát fogalmaztam. Alatta mások is véleményt nyilváníthatnak.

2011. november 17., csütörtök

Kolta Galéria, 2011. november 10.

Ádám Gyula budapesti tárlatnyitója esemény volt a Kolta Galéria megszokott közönsége számára is. A jó hangulatú indítás, a bevezető szavak, a népzenei közjáték az egyik legnagyobb erdélyi prímás örökértékű portréja előtt, a tartalmas, érdekfeszítő szakmai beszélgetés a mikrofon előtt mind-mind hozzájárultak a csíkszeredai fotóművész utánozhatatlan esztétikai profiljának, tapasztalatának az érzékeltetéséhez. 


Az eseményen jelenlévő pályatárs és tanítvány. Márton Ildikó fotózta a történteket, rendelkezésemre bocsátott képes krónikájából válogattam az itt látható beszédes fotókat.




2011. november 16., szerda

Portrék az időben

Gisele Freund: Cocteau
Párizsban nemrégiben megnyílt egy érdekes portrékiállítás, amit egy Németországból még a hitleri időkben elmenekült fotográfusnő munkáiból állítottak össze. Gisele Freund, aki 2000-ben halt meg, egy németországi műgyűjtő lánya volt, s ahogy az lenni szokott, a pályán egy gimnáziumban ajándékba kapott Leica-gép indította el. Már korán elkötelezte magát a militáns szociófotó mellett. Amiben nagyot alkotott: a dokumentumriport és a kortárs írók galériája.


(Jellemző a szakma iránti ragaszkodására, hogy Párizsba menekülésekor mindenáron magával kívánta vinni negatívjait, ezért saját testére tekerte azokat, úgy sikerült átsiklani vele a határon.)


1933-tól 1940-ig Gisele azt tűzte maga elé, hogy megörökíti a kor Párizsban megközelíthető kulturális nagyságait. A lista, mely nem teljes, egyben jellemző: Stefan Zweig, André Malraux, Romain Rolland, André Gide, Colette, Jean Paulhan, Henri Michaux, Paul Eluard és mások elevenednek meg kendőzetlen, természetes portréin. Vadászterülete két, írói nagyságok által sűrűn látogatott könyvesbolt volt az Odeonon (Shakespeare and Co; Maison des Amis des Livres), az itt rendezett bemutatók, felolvasások, találkozók ember- és lencseközelbe hozták az akkori "sztárokat". Az elsők között kísérletezett a harmincas években elterjedő színes technikával is.


(Jellemző, hogy az emlékező jellegű mostani tárlathoz a könyvesboltok kirakatait és bejáratát is restaurálták, a tárlat szerves részévé tették.)


Számos íróportréja valósággal kanonizálja tárgyát: aki meglátja Jean Cocteauról készült színes portréját, az örökké így fog emlékezni az érzékeny költőnagyságra...

2011. november 12., szombat

Egy cikkem a ME.dok-ból


Késői üzenet a Sötétkamrából


Valamikor júliusban, a Kolozsváron negyedévenként megjelenő médiatudományi szakfolyóirat, a ME.dok idei második számához kértek tőlem fotóválogatást és eligazító jegyzetet a rendszerváltás előtti sajtófotó hagyományokról. A lapszám most megjelent, s a jegyzetet, a válogatással együtt a Fotótanúban is elhelyezem.


A múlt század nyolcvanas éveinek elején, a mind jobban szigorodó romániai (párt)sajtóviszonyok között a bukaresti Előre című országos napilapnál történt egy jó pár évig tartó kísérlet arra, hogy az addig szakmai és technikai okokból mostohagyerekként kezelt sajtófotó közé rendszeresen belophassuk az élet valóságát esztétikai-dokumentarista értékelvűségű képekben felmutató erdélyi-romániai fotóművészek amúgy mostohán kezelt munkáit. 


Azokban az években hétről hétre szerkesztettem az e célra létrehozott Sötétkamra c. rovatot: rengeteg fotográfiai műhelyben megfordultam, sok-sok, közreműködésre szólító, személyhez szóló levelet fogalmaztam, tárlatokra jártam, albumokat, katalógusokat gyűjtöttem. Akkor vetettem meg gazdag fotóarchívumom alapjait, amelyben a Sötétkamra legjobb darabjai, kiemelkedő fotográfusai kiemelt helyet foglalnak el. Rövid idő alatt intenzív postaforgalom bontakozott ki a rovat körül: özönlöttek a küldemények, s a megnövekedett érdeklődés túlfutott a Sötétkamra keretein. Mentesítő megoldásként aztán az évente megjelenő Előre Naptár lépett elő reprezentatív fotós fórummá, amelyben 1990-ig, az évkönyv megszűntéig évente közel 60 romániai fotós munkáiból közöltünk kisebb-nagyobb portfóliót.


Több mint száz válogatott fotóba sűrítve* őrzöm az Előre nehéz időkben kifejtett, fotós „pótcselekvésének” hozadékát, ami immár harminc év távolából is értéknek és mértéknek bizonyul. Ebből nyújtok át a ME.dok olvasóinak egy bő csokornyit – a hagyományos analóg fotózás fekete-fehér mestereinek és napszámosainak kiváló alkotásait.


CSEKE GÁBOR



* A teljes gyűjtemény megtekinthető, galériába rendezve - itt. Alább csak azokat a képeket (21 drb) válogattam be, melyeket a folyóirat részére postáztam.

Nagy P. Zoltán: Számadás
Sarzsinszky Ferenc: Ág vitéz
Moldvay Katalin: Elefánt
Fadgyas Tibor: Elveszett kulcs
Cahane Osephe: Sóhegy
Feleki Károly: Udvar
Marx József: Ecce homo!
Gerendi Anikó: Labirintus
Bálint Zsigmond: Előre
(A folytatáshoz a További bejegyzések-re kell kattintani)

2011. november 9., szerda

Homoródalmási képmutogatás (6)

Ügyes kis történetet örökített meg Ádám Gyula, a homoródalmási (24) HMKK-fotótábor vezetője (amúgy valamennyi fotótábor vezetője!), amint egy gyufa-fogyott helybéli férfi tüzet kért tőlük. Tüzük nem volt, viszont objektívjük annál több - Erdély B. Előd máris fogta magát és ahogy az iskolában tanították, a nagyítólencse gyújtótávolságát megtalálva, a nap összegyűjtött sugaraiból csinos kis szikrát csiholt, s percek alatt bodor füst kígyózott az égre az atyafi dohányrudacskájából...




Mire jó a fényképészet! - erről mutattak be demonstrációt a székelyföldi fotósok Homoródalmáson, akiket végül - balról jobbra: a tábor végéig kitartó Miklós Csongort, Kovács László Attilát, Erdély B. Elődöt, Bálint Zsigmondot, Both Gyulát és Ádám Gyulát - hűségesen megörökített a táborvezető automatára állított fényképezőgépe, s ezzel teljes lett mindenféle mutatvány. 
Az almási csapat

2011. november 7., hétfő

Homoródalmási képmutogatás (5)

A marosvásárhelyi Both Gyula tapasztalt fotós, HMKK-fotótáborban első ízben tette tiszteletét, amikor Homoródalmáson a jól összeforrott csapathoz csatlakozott: A fotótanú-nak kiválogatott képei alapján úgy érzem, sikerült feltöltődnie a homoródmenti élet sajátos menetével s minden bizonnyal eddigi szociófotós tevékenysége is segítette a gyors helyzetfelismerésben. Három, itt bemutatott képe közül kettő - a harsány, de nyíltan megmutatkozó férfitrió, illetve az üst mellett elmélkedő atyafi - a tábor hozadékához tartozik, az öregasszonyok párosa pedig portfóliójának egyik értékes darabja - munkásságát bemutató honlapról való.








2011. november 6., vasárnap

Homoródalmási képmutogatás (4)

"Tudom, drágám..."
A nagyszebeni Arany Ferenc futó vendégként is üstökös a homoródalmási, 24. HMKK-fotótábor egén. Megbízott fotós feladat ellátására sietett vissza Szebenbe, de blogjában nagyszerű, ihletett képeivel üzent az ottmaradt kollégáknak. Homoródalmási fotóiról messzire lerí az, hogy a fotográfus a látvány mélyére hatolt: azt rögzítette, ami a homoródmenti lét sajátja - az őszi szépségbe, a bukolikus pusztulásba temetkező magányt s bármilyen élő, érzelemmel telített ember-természet kapcsolat jelentőségét.


Ritkán látni ennyire tiszta, jól körülhatárolt történeteket egy-egy szigorúan megkomponált képbe sűritve. Arany Ferenc olyasmit tud, amit mi csak sejtünk és szorongva-gyönyörködve ismerünk föl látleletein...
Fiatal házasok
Szénégető
Magány

2011. november 4., péntek

Homoródalmási képmutogatás (3)

Erdély B. Előd, meglátásom szerint, úgy válogatott számunkra a homoródalmási, 24. HMKK-fotótáborban készített anyagából, hogy ezáltal üzent is - mégpedig affelől, hogy mi az ő természetbe ágyazott világról alkotott elképzelése és eszménye. Vitathatat-
lanul a valóságot fényképezi, megrendezésnek a leghalványabb vádja sem érheti, mégis minden olyan elrendezettnek, determináltnak, összhangba illőnek tűnik rajtuk, akár a legigényesebb stúdiófelvételeken. Némileg demonstrációk is arról, hogy a szabad ég alatt is épp úgy urai lehetünk fénynek, áttetszőségnek, távolságnak, képélességnek, mint a legjobban ellenőrzött, mesterségesen is megtámogatott, már-már eszményi optikai viszonyok között. A képmutogatása nem öncélú: mert nem egyszerűen modorról, manírról, hanem módszerről és magasfokú igényességről vall nekünk.




2011. november 3., csütörtök

Homoródalmási képmutogatás (2)

Miklós Csongor fiatal, helyét kereső, hangját s erejét próbálgató fotós. Néhány napot töltött a HMKK homoródalmási (24.) táborában, s mindenek előtt riporteri vénáját sikerült keményen próbára tennie. Blogjában (Objekt-Ív) már a második történetet meséli el mindabból, amit a homoródalmási mindennapokból megörökített. Mer és tud képben fogalmazni, de még sokat remél a szavaktól is; majd el kell döntenie a kettő vegyítésének optimális arányát.


E helyen inkább csak felvillantok néhány képet, nézelődni, Csongor munkáit alaposabban megítélni látogassanak el az Objekt-Ív-re. Technikailag jeles teljesítmény az a körpanoráma, amit a homoródalmási templom belsejéről készített - ha "belépünk", otthon érezhetjük magunkat a kicsiny, de kitartó gyülekezet kellős közepén...