2011. május 29., vasárnap

Fotográfia, 1972

Fotó, amelyen az alany nem ismer magára...
(Jelenet a Fotográfia c. filmből)
Közel negyven éves filmet nézek a jútub és egy derék feltöltő jóvoltából. Filmet a fotózás értelméről. Egy többszörösen is díjazott remek dokumentumfilmet, amelynek tanulságai filozofikus magasságba emelkednek.


Zolnay Pál és Ragályi Elemér Fotográfia c. 88 perces fekete-fehér alkotásáról van szó. Nem fogom elmesélni, s ahhoz, hogy a továbbiakban szót értsünk, föltétlenül meg kell nézni; annak is, aki már látta. Mint én is, például. Mert minden szónak, képnek, vágásnak, dallamnak jelentése, fontossága van a maga helyén.


Amiben kimagaslik ez az alkotás, az a készítők zseniális alkalmazkodása a valósághoz. Nem erőszakolták rá a filmre az előre elgondolt és fölépített konfliktust a két főszereplő, a vándorfényképész és jobbkeze, a retusőr között, akik közül az előbbi mindegyre azt szeretné, ha a felkeresett falusi emberekről valósághű, esztétikai követelményeknek is megfelelő képeket készítenének. (De van-e erre egyáltalán vásárlói igény???)  Így minél jobb képeket csinál a megrendelőkről, a retusőrnek annál több a dolga, s az elképzelés az volt, hogy ez a feszültség végül robbantja a filmet...


Nem így történt. A vándorfotósok addig-addig járták a falu házait s beszéltették alanyaikat, hogy végül őket magukat hálózta be a valóság kiszámíthatatlan, sorsalakító sodrása, s rá kell jönniük, hogy nem lehetnek kívülálló szemlélők, maguk is részesei annak a nagybetűs Életnek, amelyet mindenáron szeretnének megörökíteni. Hogyan? Kinek? Miért? - erről szól az alkotás. És teremtődik meg a szinte hihetetlen csoda, hogy a filmet képesek vagyunk fotóként értelmezni, a fotókat pedig filmként szublimálni. Valóság és művészet egymásba játszása végigkíséri az egész alkotást, ott van minden képi-akusztikai fordulatában. A Sebő Ferenc betétdalai költői szövegekre maguk is részei lesznek a nagy Tanulságnak: a Mát és a Valóságot csak nagy-nagy alázattal és a tényekhez való ragaszkodással lehet megközelíteni. Nem véletlen, hogy a film vezérmotívumaként többször is felhangzó Szécsi Margit-vers (Fotós-ének) Zsákai Péter barátunk figyelmét már 2009-ben felkeltette, s ma sem hanyagolható el nem évülő üzenete:


"Ő! Ő! Ő!
A fotóé a jövő!"

...mert nem tud beletörődni az optika kérlelhetetlenségébe: hát tényleg ilyen lennék?
(jelenet a Fotográfia c. filmből)

2011. május 27., péntek

Ifjúságom története



Tegnap nyílt meg, a fenti címmel, az MTI egy kiváló veterán fotósa, Molnár Edit önéletrajzi fotókiállítása a budapesti Vizivárosi Galériában (Kapás u. 55), mely a hasonló címen nemrég megjelent visszaemlékezéseihez kapcsolódik s 60 remek képben nyújt ízelítőt arról, amit a fotó legalázatosabb szolgálatában eltöltött egész élet megismételhetetlen értékként felhalmozott nem csak egy szenvedélyesen alkotó ember viszonylatában, hanem mindannyiunk hasznára. Úgy is mondhatnánk, hogy az örökkévalóságnak; ha nem volna ez a szó kopott és nagyzoló, hiszen lassan meg kell szoknunk, hogy semmi sem örök, mert minden átalakul, és sajnos, meg is semmisül - ha nem is mint anyag, de mint minőség, igen...


Molnár Edit életútját érdemes alaposan elolvasni. Ehhez hozzásegít ő maga, aki 2000-ben, a Fotóművészet-nek adott nagyszabású életinterjúban elmondott magáról és pályájáról mindent, amit tudni illik küzdelmeiről, a fotográfia magyarországi sorsáról a háború után. Nagyszerű érzés lehet, hogy miközben a fotós tisztességgel megöregedett, munkaeszközével a kezében, egy olyan képvilágot mentett át, amelyben fellelhetők mindazok a kiemelkedő művész-személyiségek, akik korunk szellemi horizontját meghatározták. Így aztán a képeken keresztül a közönség megismerkedhet például Áprily Lajossal, Füst Milánnal, Kassák Lajossal, Kós Károllyal, Illyés Gyulával, Nagy Lászlóval, Németh Lászlóval, Szent-Györgyi Alberttel vagy 95. születésnapját ünneplő művészettörténésszel, Lyka Károllyal. De a háború utáni Magyarország életének autentikus lenyomataival. A Magyar Távirati Iroda páratlan kincsként őrzi Molnár Edit és társai fáradhatatlan napszámos munkájának megannyi tanúságát. A soha megpihenni nem tudó fotóriporter ezer és egy arcát látta a valóságnak és igyekezett valamennyit illően megörökíteni.


A kiállítás meghívójáról  vettem kölcsön a fotóművész "névjegyeként" ezt az életképet, amely alatt az  MTI alábbi magyarázó szövege áll:


"MtI fotó: Molnár Edit – Illyés Gyula, Reggeli Tihanyban, 1960"


Fél évszázad történelem...

2011. május 25., szerda

Husza József abásfalvi brácsás



Ádám Gyula a napokban tért meg egy táborból - amit ezúttal nem ő szervezett, hanem egykori tanítványai vendége volt a Homoród-mente falvaiban. Blogja tanúsága szerint remek képsorral tett gazdagabbá bennünket (hogy a saját protfólió gazdagításáról ne is beszéljünk, ami természetes).


Pillanatnyilag nincs is igazán szavam megjegyzéseket fűzni népi zenészekről szóló sorozatához. Nézegetem a képeket s azt mérlegelem, mivel jellemezhetném-jelezhetném a leghitelesebben alkotói szándékait, értékes  néprajzi látleletének jelentőségét. 


Talán ennyi azért elmondható: ihletett hitelesség. Ezek a zenész képek úgy állítják elém a fotográfust, amiként az ő objektívje elé állt az itt látható Husza József abásfalvi brácsás: lelkesen, a világ szemébe nézve, átszellemülten - a szépség láthatatlan régióiból üzenve.

2011. május 22., vasárnap

Himalája így is, úgy is



Ma érkezett a hír, hogy Erőss Zsolt és Gál László magyar hegymászók tegnap elérték a Himalájában a 8516 méter magas Lhoce csúcsot, s ezzel 11-re nőtt azon 8000-es hegyek száma, amit a magyar alpinisták sikeresen megmásztak.


Zsolt teljesítménye azért is rendkívüli, hiszen ő tavaly a Magas-Tátrában történt lavinabaleset következtében elveszítette az egyik lábát, s az expedíciót műlábbal tette meg. Mindezt kitartásának, megfeszített munkájának és ízig-vérig sportemberi habitusának köszönheti. Alig várom már visszatértét Budapestre, hogy helyszíni felvételein is végigkövethessem a rendkívüli kalandot.


Hanem mintha összebeszéltek volna, Berecz Edgár világjáró, örökösen külhonokban nyüslető barátom is éppen tegnap hívta fel a figyelmemet - a Fotótanú böngészése után - egy Brüsszelben élő magyar fotográfusra, nevezett Pataki Balázsra, akinek remek honlapján több sorozat himalájai felvétel is látható. Jeléül annak, hogy nem csupán az alpinista teljesítmények esélye, hanem a hely spirituális kisugárzása is erőteljes vonzerő, mely a világ minden táját eléri.


Nézzük most végig a Pataki-fotókat, ismerkedjünk meg a Himalájában élő embertípussal, életük mindennapi közegével, s könyveljük el úgy e virtuális utazást, mint egy nyereséget, amivel távoli embertársaink megajándékoznak bennünket. Jelzésként pedig íme Pataki Balázs szép tájképe - a nyugalom harmonikus színvilágába öltöztetve.


Csupa meditáció...

2011. május 21., szombat

Látványrögzítő blog



Hegedűs Zsolt barátom nemrég levélben jelezte, hogy Skandi-kamerája mellett újabb blogot indított, amelyben kimondottan eseményekkel, akciókkal kapcsolatos fotóit rakja föl. Ez annál érdekesebb, ugyanis Zsolt fotói eddig sem nélkülözték a mozgalmasságot, nagyrészt egy-egy frappáns jelenetre, váratlan közjátékra, spontán látnivalóra építettek.


Legfrissebb bejegyzése egy stockholmi utcai jelenet, utcai táncbemutató, melynek mind a szereplői, mind a közönsége egyaránt érdekesek, jelentésesek. A képsorozatból ezt a két fotót tartom igen jellemzőnek s a látvány két fő pólusát kifejezőnek. A táncoló szinesbőrű lányok nyurga hajlékonysága és rikító megjelenése, exhibicionizmusa egyfelől, a szokatlan és már-már utánozhatatlan produkciónak kijáró ámulás megannyi megnyilvánulása másfelől. A két pólus közötti szikra, "kisülés" az élmény maga, amivel a fotós megajándékoz.


Hiszem, hogy még számos váratlan pillanatnak lehetünk itt szerencsés (fotó)tanúi...



2011. május 18., szerda

Gyűjtögetők



Fél éve hever nálam, jól elraktározva az itt látható kép, Balázs Ödön szerény külsőségeiben is ihletett, megindító fotója. Nem tudom, hogy kerülte el korábban a figyelmemet - talán, mert egy nagyobb adag képet postázott egyszerre, s  a többi, látványosabb darab mellett ez valahogy meghúzódott az árnyékban - , de arra sincs magyarázatom, miként tűnt most fel hirtelen és ellenállhatatlanul a süllyesztőből...


Tény, hogy itt van, s bár alig tegnap került a Káfé főnix címoldalára, az óperencián túlról meg is szólalt jó barátom, akinek vigyázó, értő szemét örökké ott érezhetem minden mozdulatomon, leírt mondatomon (még akkor is, amikor történetesen nincs ideje rá, hogy soraimat nyomon kövesse), a következőket fűzte a képhez:


"Kitünő fotó, meglepően szép a bokeh. Ezt a teleobjektívét tartsa meg, és fényképezzen a legnagyobb nyílással továbbra is. Elég ritka mint akvarell hatású felvétel."


Ennél többet s találóbbat én sem mondhatok, ezért be is fejezem, s maradok, miként a kép alanyai - fényképekért rajongó, szenvedélyes gyűjtögető...

2011. május 16., hétfő

A galériaépítés nyűgeiről

Az elmúlt hónapokban, a rendszeres blogépítés mellett, azon voltam, hogy a múlt évben "elszállt" Káfé portál képanyagát legalább részben újraépítsem, egy másik portálon. Hálátlan, elkeseredett munka, mert hiába halad előre az ember, minden újra elhelyezett építőkocka elsődlegesen a kudarcra, a veszteségre emlékeztet.


Bodor Zsolt: Pipál a hegy (Valle d'Aosta)
A Fotótanú böngészői is meglehetősen gyakran találkozhatnak olyan utalásokkal (linkekkel), melyek sajna, ma már a "semmibe" vezetnek. Azt kellene, hogy legalább egy hónapot arra szánjak, hogy végigolvassam a blogfolyamot, a kezdetektől egészen máig, beleértve a közben megszaporodott, de figyelmemet elkerülő bejegyzéseket (kommenteket), s kigyomláljam a kritikus részeket.


E munka helyett fontosabbnak tartottam, hogy a galériaépítésben látványosabban haladhassak előre. Szerencsém volt az ivisz.hu portállal, amely felkért, hogy erdélyi-romániai gyökerű fotóanyaggal ismertessem meg látogatóit. Így született meg a portálon a Mű-vé-szett rovat, s azon belül is a Fotóművészet, amely ma már több mint 42 értékes galériát tartalmaz, s számuk hétről hétre nő.


Ismerkedés végett, minden kommentár nélkül, alább közzéteszem a hozzájuk vezető linkeket, mintegy metszetét adva, hogy hol tartok a restaurálás munkájában. Itt jelzem, hogy pillanatnyilag a HMKK-fotótáborok bővebb fotóanyagának az elhelyezése van folyamatban.


Íme az ivisz.hu-galériák lajstroma:


Bodor Zsolt: Valle d'Aosta - fotó
Bíró Károly: Vasvilág - fotó
Imreh Albert: Falumban (életképek) - fotó
Oláh István: Képeket írtam (fotó)
Székely Sándor: Árnyjáték (fotó)
Gerendi Anikó: Labirintus (fotó)
Gergely Tamás: Marslakó szemmel (fotó)
Bartha Árpád: Vizesnyolcas (fotó)
Tamás András: Útitársak (fotó)
Bálint Zsigmond: Képszolgálat (fotó)
Vilidár István: Riportok (fotó)
Szász Adrián: Úton-útfélen (fotó)
Egyed Ufó Zoltán: Mesélő természet (fotó)
Moldvay Katalin: Olvadó kontinensek (fotó)
Pusztai Péter: 33 (fotó)
Debreczeni Éva: Felhőkatonák (fotó)
Bálint Zsigmond: Játékok és játszótársak (fotó)
Varga Béla: Életképek (fotó)
Tanulók a tanyavilágban (fotó)
Ady András: Párizsba temetkezem (fotó)
Hegedűs Zsolt: Skandi (fotó)
Fadgyas Tibor: Árnyvilág (fotó)
Hedy Löffler: Képeskönyv (fotó)
Imreh S. István: Tiltott kastélyok, vadászházak (fotó)
Ádám Gyula: Medveparádé (fotó)
Ádám Gyula: Ünneplőben (fotó)
Kristó Róbert: Ritmusok (Fotó)

Hegedűs Zsolt: Nyári nosztalgiák (fotó)
Szász Adrián: A plázson (fotó)
Mit hozott/vitt a tábori posta? (fotó)
Nagy P. Zoltán: Fényládámból (fotó)
Ádám Gyula: Lakodalom Külsőrekecsinben (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Székelyvarság, 2002 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Borszék, 2003 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Csíkszereda, 2004 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Gyimes, 2004 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Etéd, 2005 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Csíkkarcfalva, 2006 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Gyergyóalfalu, 2006 (fotó)
Ádám Gyula: Csíki huszárok és a csíki sör (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Vízakna, 2007 (fotó)
Székelyföldi fotótáborok: Csíkmenaság, 2007 (fotó)

2011. május 12., csütörtök

"Kicsi" a világ?

A testvérképek témája sokkal általánosabbnak és időszerűbbnek bizonyult, mint gondoltam volna. Kuriózumnak véltem, de kiderült: a fotográfusok mindennapjainak egy reális gondjáról van szó, ami a művészeti ág természetéből adódik; abból, hogy a föld kerek, s rajta minden mindennel összeér...


Vitos Hajnal csíkszeredai fotóművész keresett meg levélben azzal, hogy az ő gyakorlatában is éppen elégszer fordul elő, hogy képeinek témája, megvalósítási módja látványosan  "összecseng" mások megoldásaival.


Az alany más...
"Érdekességképpen, és hasonlóságként osztom meg Önnel, egyik fényképem (nyomtatott) változatát, mely ugyancsak abban az évben készült (2007). Jómagam is a téma különlegességéért figyeltem fel a csángó zarándok álmát felügyelő szentkép témába foglalására. Akkor kerestem én is elő ezt a képemet, amikor az internetről értesültem Vargyasi Levente díjazásáról, s melléje társításként párosítottam a saját felvételemet. Ezért küldöm most ilyen formában, mert így dokumentáltam magamnak még akkor. S habár az alany más, a szemlélet mégis ugyanaz.


Az utóbbi időben Márton Ildikóval, ha egy-egy közös fotózási hétvégén veszünk részt, s nem egyszerre, hanem külön vonulunk el az adott helyszín bizonyos területein, döbbenetes módon az utólagos eredmény azt hozza ki, hogy ugyanazt látjuk meg és egyformán fogalmazzuk meg a képi kompozíciónkat. A mi esetünkben is készítettem már fotóinkat összehasonlító kimutatást...."


Tény, hogy a közös kiruccanások, amilyenek például a többszereplős fotótáborok, eleve alkalmat teremtenek arra, hogy ugyanazt a képi valóságot több fotós is megörökítse, feldolgozza. Azt tapasztaltam, hogy azok, akik kijárták a közös munka iskoláját, egyúttal megtanulták tisztelni és értékelni is egymás munkáját. A testvérképek kényes kérdését végül is mindig az idő, a minőség és az objektivitás dönti el. Akár csak az irodalomban, a zenében, a képzőművészetben, a fotóban sincsenek "levédett" témák. Mindent újra és újra el lehet mesélni, meg lehet mutatni, újra lehet értelmezni - a fontos az, hogy a próbálkozásnak értelme és egyéni értékrendszere, öntörvényű indokoltsága legyen.

2011. május 10., kedd

A somlyói "testvérek"

Ha már tegnap eljutottunk az iker- és testvérképekig, ami Egyed Ufó Zoltán szerint lassan a szenvedélyemmé válik (van benne valami igazság), akkor most újabbakat is bemutatnék. Igaz, már jó ideje a birtokomban vannak, de szélcsendesebb napokra vártam (amelyek ím, meg is érkeztek...).
Vargyasi Levente díjnyertes fotója

Emlékszünk még az Együtt-Lét pályázat emberábrázolási kategóriájának első díjas fotójára? Vargyasi Levente Őrzött álom c. fotója - amelyről a díjosztáskor már írtam - méltán keltett feltűnést remek kompozíciójával, színvilágával, sugallatos értelmezhetőségével. A csíksomlyói kegytemplomban éjszakázó, feltehetően csángó gyermek alakja, a jelek szerint másoknak is feltűnt, ami nem csoda, hiszen a pünkösdi búcsúban ilyenkor százezrek fordulnak meg, s bizony, dolgoznak ám a kamerák, fényképezőgépek, profi- és amatőr kézben egyaránt.
Bakos Ramona Kármen felvétele


Egyed Ufó Zoltán két felvételt is beküldött: az egyiket ő maga, a másikat felesége, Bakos Ramona Kármen készítette. "A technikai minőséget ne nézd - írta kísérőlevelében -, a képek úgy vannak, ahogy előbújtak a gépből, soha nem dolgoztuk fel őket. Lelőni lelőttük, mert az ember nehezen állja meg, hogy ne lője le, de utána aztán otthon nagyon közhelyesnek találtuk őket, és azóta nem néztünk rájuk. Most is alig tudtuk előkeresni őket az archívumból."
Egyed Ufó Zoltán felvétele


Jó példa ez arra, hogy sosem elég a jó téma, mert mindig pontosan ott kell lenni: a lehető legjobb időben és legjobb helyen. A képeket összevetve mindenki meggyőződhet arról, hogy a Vargyasi-féle fotóban megvan mindaz, ami viszont a másik kettőből azért hiányzik, mert a szerzői szándék megállt a témának szóló keccintésnél.

2011. május 9., hétfő

Blogvizitek (32) - Fény-kép-ész

E cseles és vonzó blogcégér mögött valójában Veres Nándor, Cegléden született és most Csíkszeredában élő fotográfus áll. Igaz, a blogja régebbi keletű, de néhány évig hagyta parlagon heverni, aztán idén áprilistól belevágott, s világhálós jelenlétével színesíti a nyilvános fotóvilág spektrumát.


Még egy fórum, amire érdemes odafigyelni, elvégre sokat tapasztalt, biztos tudású, érettségi óta fényképező fotográfusról van szó, aki többszörösen kijárta a fotóriporterség iskoláját is, s a HMKK professzionális fotótanfolyamának egyik tanára.


Bejegyzései a bőség zavaráról árulkodnak, hiszen hatalmas anyagból válogathat, s nem mindig könnyű eldönteni, milyen rendezőelv alapján adagolja majd összeállításait, képeit. Jó jel, hogy ha csak lehet, tartja magát szakmai tevékenysége időszerű eseményeihez.


Külön kiemelném anyák napi hangulatú képcsokrát (Anyák), illetve a lázárfalvi HMKK-fotótáborra emlékeztető szép tájfotóját arról a borvízforrásról, amelyből olyan jóízűet ittak Ádám Gyulával és társaival. A Fotótanú 2009. március 23-i bejegyzésében írtam a forrás Ádám-féle változatáról, amelynek a Veres Nándor variánsa eszményi ikerkép. Üzenetük összehangzó, s meglehet, egy és ugyanazon a falon nem férnének meg - valamelyikük elsőbbséget kell hogy adjon a másiknak -, de élményük, hatásuk ugyanolyan eleven, létjogosultságuk elvitathatatlan.


Érdemes ide időről időre, eseményre s képre kíváncsian visszajárni.

2011. május 6., péntek

Női arcok - fotótár 5

A kiállítás plakátja / Márton Ildikó munkája
Ma délután a Szeptemberi fotósulisok újabb tárlatát nyitom meg. A Fotótanúban otthonosak tudhatják, kiket takar e név. Az "újszülötteknek" mondom: a Hargita Megyei Kulturális Központ professzionális fotótanfolyamának második évadját kijáró, önszerveződő fiatal fotósok társulásáról van szó.


Anyák napja közeleg, így a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban berendezett kiállításuk érthető módon a nőiség, az anyaság köré szerveződött. Hálás, ugyanakkor nem könnyű téma. A címválasztás (Női arcok) is jelzi, hogy a szervezők tisztában voltak vele: ahhoz, hogy megfeleljenek a kihívásnak, tulajdonképpen az arcok mögötti világot kell megcélozniuk, mert a látszatokkal beérni ma már jobb esetben is minimalizmust jelet.


Az örvendetesen aktív fotósulisok elvitathatatlan érdeme, hogy ütemesen, következetesen hallatnak magukról. Az, hogy fotóznak, már-már természetes. Ami ezen felüli plusz, az, hogy a megmutatkozást, a kritika magukra szabadítását fontosnak tartják, már olyan erény, amit sietek mindjárt az elején kihangsúlyozni. Ha nem egyébért, már csak azért is, mivel bíznak bennem, hogy tanácsaimmal nem viszem tévútra őket.


Azt mindenképpen dicséretesnek tartom, hogy tanáraikat maguk mellett kívánják tudni, s ezzel is vállalják a szakma kihívásait. Az is rendjén való, hogy élve növekvő (el)ismertségük varázsával, másokat is maguk mellé engedtek, előbbre tartva a közösségi megmutatkozást az egyéni érdekeknél. Csakhogy, mindezek mellett, az alkotói kiteljesedés az igényesség fokozódását is megköveteli a társaságtól. Nem szervezési, hanem mélységesen esztétikai probléma az, hogy egy kiállítás tárgyául választott gondolathoz, tárgykörhöz mindenek előtt lényegileg - és ne formálisan - igazodjunk. Nőt ábrázolni képi megfogalmazásban lehet úgy is, hogy arcát teljességgel mellőzzük. És sajnos, létezik olyan fotó is, amelyről lerí az ábrázolt nő hiánya, pedig formálisan ott van rajta, nem egyszer akár több példányban is!


Az ábrázolás motiváltsága, a kifejezés professzionalizmusa kulcsfontosságúak mind az egyéni, mind a közösségi alkotói megmutatkozásnál. S ugyanakkor milyen lelki vívódásokkal jár, milyen, egymástól időben és térben távol eső törekvéseket képes egy fedél alá hozni, bizonyítja az a néhány, általam alkalmilag kiválogatott költői minta is, melyek az anyaságról, a nőiségről szólnak, a mai tárlat szellemi háttereként. Ide most csak Petőfi Sándor Füstbe ment terv c. versét illesztem, a többit - Lakatos Demeter Anyám és Paizs Tibor Az asszony eljövetele - linkelem.


Petőfi Sándor
FÜSTBE MENT TERV




Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?


Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.


S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.


S a kis szobába toppanék...
Röpűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán... szótlanúl...
Mint a gyümölcs a fán.


Dunavecse, 1844. április


*


A tárlat anyaga megtekinthető itt; kiállítók: Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila, Veres Nándor, Hegedűs Enikő, Kelemen Kinga, Márton Ildikó, Tamás Ildikó, Virágh Zsuzsa, Vitos Hajnal, Csomortáni Ernő, Fülöp Szilárd, Incze András, Kelemen Csaba-András, Lőrincz Lehel, Sütő Gábor.

2011. május 4., szerda

A képmutogató Lackfi

Mind elterjedtebb fotó és vers - e két irányból a világhoz közelítő - látásmód egymásra találása. Írtam már róla, hogy milyen hatással volt lírai szövegeim születésére a világból elraktározott, kimetszett életképeknek, szekvenciáknak, pillanatoknak.


Örömmel és társult érdeklődéssel látom, hogy vannak még így pályatársak, akik jól érzik magukat a művészetek közötti átjáróházak kísérleti telepein. Újabban Lackfi János honlapján fedeztem fel ilyen irányú jelentékeny kísérletezéseket, sőt, azt is megtudtam, hogy a magyarországi irodalmi életben nincs egyedül e törekvésével; nem egy olyan tárlatról olvashatni, melyeken jeles fotósok munkáihoz írt költői alkotások hangzottak el.


Amellett, hogy Lackfi verseiből a Fotó és irodalom c. oldalba is válogattam néhány nekem tetsző darabot, álljon itt Szilágyi Lenke fotója, melyhez a költő az alábbi verset fűzte:





AFRIKA
Szilágyi Lenke fotója


A fejek ágyúgolyók,
az éjszaka kormos csöve
kilövi őket az űrbe,
időtlen idők óta
folyik az egek ostroma.

Ha végigfutsz a tó
öntöttvas felszínén,
csendül üregesen
a lemart felület.

Ha az ágyútestbe
mártod kezed,
könyékig fürdet
jéghideg.


Lackfinak különben nem ez az egyetlen kiruccanása a formális verscsinálás, a versgyártás területére, kísérletei nem csupán szemléletbeli, hanem nyelvi-stílusbeli felfrissülést hoznak a válságosnak kikiáltott költészetbe, ami a maga módján a fotóra is visszahat.

2011. május 3., kedd

Blogvizitek (31) - arany feri

Majdnem western
Némi kihagyás után folytatom blogviziteimet. Az eltelt idő során szaporodott is a számuk, s a fotók is sokasodtak.


Némileg a Nagyszeben környéki HMKK-fotótábor történetéhez tartozik Arany Ferenc felbukkanása. Aki úgy határozza meg önmagát, hogy "én egy egyszerű fényképész vagyok". És ebben nem téved.


Mert valóban az! Még éppen csak hogy elkezdte a blogépítkezést, s látszik, hogy elkapta a bizonyítás lendülete, ami azért jó, mert ha akarjuk, ha nem, a fotó a nyilvánosság folytán él. (Maradandóságához amúgy nem fér kétség, amennyiben a hordozó felületet szakszerűen van kezelve.) Ez élteti a fotókritikát is, amire nem csak a fotográfusnak van szüksége, hanem mindenkinek, aki értelmezni akarja a világ képeit.


Fotósunk Szebenben él, jó szeme van és született képírói érzéke. Úgy ábrázolja környezetét, hogy híre-nyoma maradjon. Két képét ide is áthozom a blogjáról (ide kattintva elérhető). Mind a húsvéti locsolásra vonuló legények, mind az utcán pózoló, westernbe illő figura az igéretes trófeák közé tartozik. 


Locsolásra készen

2011. május 1., vasárnap

Fotósuli, 5. évad

Az 5. évad végzőseinek galériája
Amikor két évvel ezelőtt Ádám Gyuláék beindították as HMKK-fotósulit, nem gondoltam, hogy ennyire hosszú életű lesz. És hogy akad majd annyi jelentkező, akik anyagilag is képesek legyenek fenntartani.


2011. április 20-án volt az ötödik évad vizsganapja, amikor is az első órákban magam is ott voltam a 12, vizsgára állt hallgatóval és rövid beszélgetésekben próbáltam megtudni tőlük, hogy mire vitték a tanfolyam öt hétvégéje után.


A kutyafuttában készített kis interjúk majd mindegyike a személyes elégedettségről szólt: arról, hogy létezik egy tevékenység, amelynek fontossága oly sok oldalról közelíthető meg, hogy szinte föl sem lehet sorolni eléggé. Mert fotózni tanul ám a néprajzos, meg ha már ő, akkor az élettársa is; fotózni tanul a fogorvos, a művészettörténész, a háziasszony, az építész, az évek óta esküvői fotózással foglalkozó, aki most legalizálni szeretné tevékenységét, a kíváncsi fiatalember, aki vásárolt magának egy drága berendezést és szeretné kipróbálni, mihez kezdhet vele... És fotózni tanul az is, aki már évtizedek óta fotózik, gyakorlatban majd mindent tud az analóg fotózásról, hiszen abban telt el a fél élete, de most a digitális technika feladja neki a leckét és ezért kötelezi el magát 5 sűrű hétvégére...


Egyiknek a fotótörténet az érdekes, másiknak a stúdiózás, harmadiknak a terepezés, a közös kiruccanás és témaválasztás. Van, aki a technika elkötelezettje, számosan vannak, akik a számítógépes feldolgozó programokba szeretnek bele, de valamennyien tudják, hogy az igazi tanulás és próba csak a tanfolyam elvégzése után következik be, amikor kinek-kinek a kezébe kerül az oklevél és élesben próbálhatja mindazt, amire a kurzuson csak késztetést és kedvet kapott.


Egy jellemző vélemény a 12-ből, ami valahol mindegyikük búcsúgondolata is lehetne egyúttal:


"Amióta végeztem, úgy érzem, az egész adott egy látásmódot, meg azt, hogy mit kell néznem. Hogy ne csak egyszerűen képeket készítsek, hanem fotót. Ha szakmai szempontból elmélyítjük a tanultakat, akkor lesz az egésznek értelme. Többen is elhatároztuk, hogy ezt nem fogjuk abbahagyni. Amúgy én már másfél éve fényképezgetek, de ez a tanfolyam teljesen új távlatot nyitott. Rövid volt. Nekem még öt hétvége elfért volna. Örvendek, hogy sikerült megúsznom hiányzás nélkül. Persze, otthon mindenki kellett egy kicsi részt még vállaljon az enyémből, hogy sikerülhessen, de nagyon jó, hogy sikerült túllenni rajta."


Hogy ki az illető, hadd maradjon titok. A vizsgamunkákból általam válogatott galéria szerzői közül akárki lehet. Ajánlom a blog olvasóinak figyelmébe e hangulatos, ám múló vizsgatárlatot. (A látogatás a kép alatti linkről vagy innen indítható)