Festmény - fotó után

Nem újdonság, sőt, ma már... Ismerek grafikust, aki rengeteg személyről készített már portrét - és jót! -, anélkül, hogy szemtől szemben ültek volna vele. Azaz, mégis csak ültek, de közöttük állt a televízió képernyője. Szóval, a grafikus, ahogy nézte a tévéműsort, tulajdonképpen nem a híreket és az adást követte, hanem az ott megjelenő arctípusokat skiccelte-rajzolta, mintha az élet forgataga zajlott volna az orra előtt, pár karnyújtásnyira...

Ádám Gyula: A suszter és felesége

Ádám Gyula itt látható fotójával (A suszter és felesége) sokan megismerkedhettek a világhálón, ugyanis egy nagy rajongója rendszeresen megosztja a fotóművész neki tetsző legjobb munkáit a Facebookon ismeretlen ismerőseivel. Így figyelt föl rá Gergely Gabriella - aki szabad idejében szívesen hódol a művészeteknek - s annyira megihlette a szóban forgó fénykép, hogy az alábbi festményben örökítette meg a látvány kiváltotta élményt.

Ugyanaz, Gergely Gabriella "átírásában"

Azt is mondhatjuk, hogy lemásolta a fotót, ami egyáltalán nem meglepő a fotótörténetben, hiszen a kezdetekkor - jól tudjuk - a fotográfiák csupán kiindulópontnak számítottak az illusztrátor kezében, azokról készítette élethű rajzait, metszeteit, grafikáit, amit aztán nyomdai úton reprodukáltak.

Fényképezés - olasz módra

Régi fotós lapot nézegetek az interneten: a Magyar Elektronikus Könyvtár laparchívumában ugyanis megtalálható a Fotó c. folyóirat 1936-37-es évfolyamának jó néhány száma. Furcsa világ, még furcsább technika. Bár én még azon nőttem fel, időben mégis távoli információkat közvetít.

Vajon?

Megakad a szemem egy cikken: "Mint az olaszok..." Ez a címe. Hát akkor lássuk, miben áll az olasz módi? A cikket bizonyos Krónikás jegyzi, így a benne foglaltak annyira személyesek, hogy bárkivel megtörténhetnek. És abban a ma is feloldatlan konfliktusos helyzetben nyújtanak némi eligazítást (á lá Kolumbusz tojása), hogy miként fotózzunk ott és akkor, ahol és amikor fotózni éppen tilos (na jó - nem ajánlatos)?

Itt a kis történet. Mulassunk rajta, de meg is szívlelhetjük...


"Mint az olaszok..."

Még a világháború előtt történt, amikor még az osztrák-magyar monarchia teljes fényében élt és uralkodott. Hajónk hatalmas hullámokat verve fel a tükörsima tengeren, szabályszerű tempóban közeledett Punta d'Ostrohoz, a cattaroi öböl bejáratához. A fedélzeten álltam és gyanútlanul tettem előkészületeket , hogy a Kodakommal néhány új és érdekes felvételt készítsek, amelyekkel kiegészítsem dalmáciai sorozatomat. Bekanyarodtunk az öbölbe és már sikerült is néhány képet fölvennem, amikor a parancsnok hozzám jött és jóakaró hangon figyelmeztetett, hogy okosabb lesz, ha félreteszem a fényképező gépemet, mert a cattarói öbölben a fotografálás szigorúan tilos és esetleg nagy  kellemetlenségnek tehetem ki magamat. Neki, - egyénileg, - mindegy, ő nem bánja, hogy én fotografálok-e vagy sem. De az a főhadnagy ott, azzal a másik katonatiszttel már nagyon görbe szemmel néz reám. Azok ketten hívták fel reám az ő figyelmét. Szabály: szabály! Ez ellen nem lehet tenni.
Elkedvetlenedve helyeztem el a gépemet a táskámba és bosszús hangon szóltam:
- Igazán kellemetlen. Én éppen azért tettem meg ezt a kirándulást, hogy szép felvételeket készítsek.
- Akkor tegyen úgy, mint az olaszok! - válaszolt a parancsnok, egykedvűen vállat vonva.
- Hát hogyan tesznek az olaszok? - kérdeztem én tőle .
- Lemennek a kabinjukba, bezárják az ajtót, kinyitják az ablakot és ezen keresztül fotografálnak.
Talán nem kell mondanom, hogy kapva kaptam a jó tanácson."

(Forrás: Fotó, 1937, január)

A képmutogató Lackfi

Mind elterjedtebb fotó és vers - e két irányból a világhoz közelítő - látásmód egymásra találása. Írtam már róla, hogy milyen hatással volt lírai szövegeim születésére a világból elraktározott, kimetszett életképeknek, szekvenciáknak, pillanatoknak.


Örömmel és társult érdeklődéssel látom, hogy vannak még így pályatársak, akik jól érzik magukat a művészetek közötti átjáróházak kísérleti telepein. Újabban Lackfi János honlapján fedeztem fel ilyen irányú jelentékeny kísérletezéseket, sőt, azt is megtudtam, hogy a magyarországi irodalmi életben nincs egyedül e törekvésével; nem egy olyan tárlatról olvashatni, melyeken jeles fotósok munkáihoz írt költői alkotások hangzottak el.


Amellett, hogy Lackfi verseiből a Fotó és irodalom c. oldalba is válogattam néhány nekem tetsző darabot, álljon itt Szilágyi Lenke fotója, melyhez a költő az alábbi verset fűzte:

AFRIKA
Szilágyi Lenke fotója


A fejek ágyúgolyók,
az éjszaka kormos csöve
kilövi őket az űrbe,
időtlen idők óta
folyik az egek ostroma.

Ha végigfutsz a tó
öntöttvas felszínén,
csendül üregesen
a lemart felület.

Ha az ágyútestbe
mártod kezed,
könyékig fürdet
jéghideg.


Lackfinak különben nem ez az egyetlen kiruccanása a formális verscsinálás, a versgyártás területére, kísérletei nem csupán szemléletbeli, hanem nyelvi-stílusbeli felfrissülést hoznak a válságosnak kikiáltott költészetbe, ami a maga módján a fotóra is visszahat.

Emlékek maradandósága

Itáliai emlékek címmel a szatmárnémeti Debreczeni Éva egy korábbi olaszországi utazásának felvételeiből tesz közzé a Káfé főnix portálon. Önmagában ez nem meglepő, hiszen manapság hányan megteszik ugyanezt - elvégre az útiképek azért készülnek, hogy kisebb-nagyobb ismeretségi (vagy ismeretlenségi) körben megmutogassuk a legjavát.


Egyik fotója felkeltette a Kanadában élő kiváló fotós és grafikus, Pusztai Péter figyelmét, s a kép alatt megjegyezte: kár, hogy nem ő csinálhatta ezt a felvételt. E lakonikus, ám tartalmas dicséretre a szerző rögtön mentegetőzni kezdett, hogy márpedig ő nem lát semmi különöset rajta a "nagy sárga izén" kívül, s jó lenne, ha valaki tudná, mi célt szolgál az a valóságban?


Ezzel megindult a nem túl hosszú, de tartalmas vita, hogy fontos-e egyáltalán az ábrázolás minéműsége, vagy a hatás, a képszerűség, a grafikai élmény a fontos? A kérdést, bár a vita a portálon abbamaradt, tovább lehet boncolni, azért is hoztam szóba itt, a Fotótanún is, s emeltem ki nagyobb közönség számára a Titkos album-ból, ahová az első pillanatban a magam számára elraktároztam a felvételt.


Amit akkor sem bánok, ha kiderül: valóban Nivea reklámról van szó, ahogy az egyik hozzászóló (ihletetten?) sugallja...