2013. február 27., szerda

Festmény - fotó után

Nem újdonság, sőt, ma már... Ismerek grafikust, aki rengeteg személyről készített már portrét - és jót! -, anélkül, hogy szemtől szemben ültek volna vele. Azaz, mégis csak ültek, de közöttük állt a televízió képernyője. Szóval, a grafikus, ahogy nézte a tévéműsort, tulajdonképpen nem a híreket és az adást követte, hanem az ott megjelenő arctípusokat skiccelte-rajzolta, mintha az élet forgataga zajlott volna az orra előtt, pár karnyújtásnyira...
Ádám Gyula: A suszter és felesége

Ádám Gyula itt látható fotójával (A suszter és felesége) sokan megismerkedhettek a világhálón, ugyanis egy nagy rajongója rendszeresen megosztja a fotóművész neki tetsző legjobb munkáit a Facebookon ismeretlen ismerőseivel. Így figyelt föl rá Gergely Gabriella - aki szabad idejében szívesen hódol a művészeteknek - s annyira megihlette a szóban forgó fénykép, hogy az alábbi festményben örökítette meg a látvány kiváltotta élményt.
Ugyanaz, Gergely Gabriella "átírásában"

Azt is mondhatjuk, hogy lemásolta a fotót, ami egyáltalán nem meglepő a fotótörténetben, hiszen a kezdetekkor - jól tudjuk - a fotográfiák csupán kiindulópontnak számítottak az illusztrátor kezében, azokról készítette élethű rajzait, metszeteit, grafikáit, amit aztán nyomdai úton reprodukáltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése