2014. február 13., csütörtök

Átvilágítás

Amilyen megtisztelő, annyira zavarba hozó Szigeti Vajk István kérése, akinek blogjáról (Egy kattintás is néha alkotássá válik?) 2010. szeptember 7-i bejegyzésemben az ott járt látogató hangján, pillanatnyi benyomásaimat írtam meg, minden hátsó gondolat nélkül. Tulajdonképpen egy baráti kérésnek tettem ezzel eleget, s nem bántam meg, mert - ahogyan ott írtam volt - "Látom a Szigeti Vajk István képein a munka alázatát is, ahogyan technikákat, szögeket, motívumokat próbál. Szó se róla, benne van kissé a spanyolviasz felfedezésének reflexe, de az önmagában nem baj. A világ (újra)fölfedezése a legjobb iskola ahhoz, hogy később az ember új, sosemlátott tájakra érjen."

Most meg arra kér, hogy amennyiben időm engedi (kedvem tartja stb.), írnék véleményt annyi év után tovább vitt blogjában található munkáiról, a fotográfusi pályaalkalmasság milyenségéről. No, ez már felelősség, hiszen azóta három és valamennyi év telt el - ám lássuk azt a blogot! Természetesen, nem siettem el, többször is visszatértem hozzá. El kellett telnie némi időnek, hogy azt és úgy írhassam meg sosem látott fiatal barátomnak, amit ő elvár és megérdemel. Ezt pedig másként mint őszintén - nem érdemes.

J
ó jel, hogy a blog még nem fagyott be. Ami azt jelenti, hogy Szigeti Vajk István többé-kevésbé folyamatosan dolgozik. Ám aprópénzre váltva a dolgokat az is kiderül, hogy ez a folyamatosság időnként s helyenként eléggé hézagos: a 2009 januárjában létesített blog első bejegyzései szerint a szerzőben buzog a mondanivaló: portrékat helyez el, figyelemre méltó tanulmányokat. Kell az ilyen ujjgyakorlat a fotósnak is. Még abban az évben, tavasztól őszig nagy kiesést jelez a blognaptár: egy skóciai utazás emlékei új élettel töltik meg a posztot. Tájak, környezet, emberek népesítik be a képeket, majd tárgyak, csendéletek - s ez az a pillanat, amikor először kapcsolatba kerültem munkáival. 

A szinkópák, kihagyások továbbra is jelentkeznek - bár 2010 nyara és kora ősze viszonylag termékenyebb -, 2011 nyarától 2012 őszéig újra nincs mit mondania blogjának (és nekünk). Fotói közt feltűnnek a gasztronómiai csendéletek, kevéssel később pedig az architektúrai érdeklődés. Egyre sűrűbben próbálkozik a panoráma fotó készítéssel, ami mindenek előtt technikailag foglalkoztatja ifjú művelőjét. 2013 megint csak a "bölcs" hallgatás éve (leszámítva azt a néhány jelentkezést), hogy idén februárban ismét megszólaljon. Így aztán sikerült friss termést is látnom. Illetve azt megállapítanom, hogy Szigeti Vajk István részéről a keresés tovább tart. Képességeit, érdeklődését nem vesztette el, talán csak kitartása enyhén esetleges és kételyeket támasztó, de azt mindenképpen megérdemli, hogy egy újabb "idézettel" pecsételjem meg látogatásom tényét.

A csatolt kép: egyszerű, ám mozgalmas, ritmusos, nem hivalkodó és megfelel a blog hirdette eszményeknek: egy kattintás is néha alkotássá válik.

2014. február 5., szerda

Megrendezett fotós találka

Fotósok mondják, hogy a bukaresti AME design az ország legprofibb olyan vállalkozása, mely fotókat nagyít és nyomtat. A cég egyik alapembere, Marcel Eremia, maga is a fotográfia szerelmese, látva a szakma romániai atomizálódását, érdektáborokra való töredezését és értékzűrzavarát, fejébe vette, hogy a fotósokkal való szakmai kapcsolatokat gyümölcsöztetve, megpróbálja a lehetetlent: felkéri a romániai fotográfusok valamennyi aktív nemzedékét, hogy juttassák el néhány képüket zsűrizés céljából, amelyek közül a legjobb százat nagyítva kinyomtatják, majd kiállítják a bukaresti parlament pületében, végül jutalom fejében az alkotóknak ajándékozzák. A versenynek volt egy webes szintje is, amelynek képei nem kerültek kiállítóterembe, de virtuális térben megtekinthetők bármikor.

A vállalkozás történetéről, alakulásáról és eredményeiről Marcel Eremia részletesen beszámol blogjában. Annak örvend, hogy a gyakorlati lebonyolításban kitűnően együtt tudott működni a romániai fotós szakszövetség új vezetőjével - aki testi-lelki jóbarátja -, így az akció nem vált amatőr, illetéktelen próbálkozássá. Inkább egy sajátos módon megrendezett fotós találkáról van szó, amely feltehetően majd a jövőben hozza meg gyümölcseit. Addig is üdvözöljük - a kezdeményezésen túl - a létrejött két tárlatot, amit itt (a százas nyomtatott válogatás - mely végül több lett mint 100) és itt (web-es tárlat) lehet elérni. Megtaláljuk köztük a romániai magyar fotózás számos személyiségét is. És ez jól is van így...

Mutatványba egy papírkép: Andrei Pandele - Karácsonyi borotválkozás - szárazon. És 1989-et hozza vissza emlékezetünkbe...


2014. február 2., vasárnap

Fotografáló lelkészek?

Browne atya
Szokatlan dolog, de tény, hogy Francis Browne ír  pap elveszett, majd csodával határos módon előkerült fotói az egyetlenek, mnelyek megőrizték a legendás Titanic óceánjáró eredeti képét - jelezte néhány éve a http://mlzphoto.blog.hu/. A közel ezer felvételt a szenvedélyes fotós hírében álló atya akkor készítette, amikor Southampton és Cobh között a fedélzeten tartózkodott. Cobh kikötőjében azonban üzenet várta, hogy sürgősen térjen vissza útjáról, ezért partra szállt s így életben maradt. Nem lett része a tragikus kalandnak, viszont páratlan fényképkollekciója (mely 1960-ban bekövetkezett halálakor eltűnt, s csak 25 év múlva került elő) alapját jelentette annak a rekonstrukciónak, amivel James Cameron Titanic-filmjében sikerrel próbálkozott.

Browne atya fotózási szenvedélyével kapcsolatosan felvetődik a kérdés: mennyiben volt annak idején megszokott egy fotografáló lelkész? A korabbeli sajtóban (Esti Ujság, 1914, január 29) az index.hu érdekes adalékra bukkant:

Főtisztelendő fotografusok
A papok mellékfoglalkozása

A franciaországi alsópapság anyagi helyzetét rendkivüli mértékben megrontotta az állam és egyház szétválasztása, méghozzá nem csak közvetlenül, az egyházi javadalmak elkobzásával, hanem közvetve azzal is, hogy a hitélet meglazításával a papság alkalmi jövedelmei is megcsökkentek. Mit tehettek volna tehát az egyház szolgái? Hogy a nyomoruságot elkerüljék, vagy legalábbis enyhithessék, kénytelenek voltak valami mellékfoglalkozást keresni.
A papok egy része a fotografozást választotta mellélkfoglalkozásul, ez az elhatározás azonban komoly akadályba ütközött a Vatikánnál. A pápa maga a legnagyobb jóindulattal viszonyult a bejelentéshez, mert belátta, hogy a francia papság mellékfoglalkozás nélkül nem élhet meg, a környezete azonban nem volt ilyen szabadelvü. A kardinálisok rá akarták venni a pápát, hogy tiltsa meg a papoknak a fotografozást, mert ez a művészet nem csak a legszebb, hanem a legnemtelenebb föladatokat is szolgálhatja. A pápa azonban nem hajlott a rosszhiszemü tanácsra és ragaszkodott a fölfogásához.
Meg vagyok győződve róla, hogy a francia papok, ha hivatásosan foglalkoznak fotografozással, csak arcképeket, tájképeket és erkölcsileg nem kifogásolható zsánerképeket fognak csinálni. Szép jövedelemre tehet szert a fotografáló pap azzal is, hogy szentek életéből való jeleneteket rendez és lefotográfoz a mozgóképszínházak számára – mondotta.
A kardinálisok tehát kénytelenek voltak a pápa erős meggyőződésével szemben föladni saját álláspontjukat s mindössze azt tudták elérni, hogy a pápa kidolgoztatott velük egy szabályzatot azokról a foglalkozásokról, amelyektől a pápa a papokat eltiltja. Nem lehet papi állásu ember a szabályzat szerint szállótulajdonos, vendéglős, színész, énekes, vásári akrobata és mészáros vagy hentes. 

A Titanic - Browne atya fotóján


Fotózó papok tehát léteztek, s valószínűleg, léteznek ma is. Munkásságuk érdekes színfoltja lehet a fényképészet történetének.

2014. január 17., péntek

Száz éves háború

Ébredezik a média, sokasodnak a "nagy háborúval" foglalkozó portálok, bejegyzések, gyűjtemények. Folyik az emlékidézés. 1914 most megszázszorozta magát. Fotóban, dokumentumban még mindig nagy a hordalék - s ha van, aki összegyűjtse és közkinccsé tegye, a hozadék is.

Egy ilyen facebook-os csoportosulásról adnék hírt, amelynek az elnevezése Első világháború - a 100. évfordulós Page, s napról napra gazdagodik közösségi fotógyűjteménye, amelyhez bárki fűzhet kommentárt, kiegészítést, információt. A kollekció máris jócskán meghaladta a 800-at és igen szép számú, figyelemre méltó zsánerkép, dokumentumfotó található köztük. Mint ez is, amit itt kiteszek: a német hadifoglyot táncolni tanítgató orosz katonák. Van ebben humor, keserű igazság, tragédia és minden, ami egy háborúhoz elengedhetetlen. Az élet lenyomata ez, ahogyan  az száz évvel ezelőtt megnyilvánult - ahogy lehetett. Akár csak ma...

2014. január 7., kedd

Nagykorúsodó Fortepan


2010 szeptember-októberében tettem említést először a fortepan.hu webhelyet üzemeltető csapat kezdeményezéséről, aki a huszadik századi lomtalanított magánfotográfiák gazdag anyagából digitalizálnak egyre többet, immár nem csupán évszámhoz, de a látvány dokumentáris adataihoz is kötve. Annak idején több mint 4000 fotó szerepelt az adatbázisukban - ez a szám most, három év után meghaladja a 31 ezret is. Olyan ez, mint amikor egy gyermek hirtelen növekedésnek indul és méretesre nő, a szülők szeme láttára és örömére!

Változatlanul tartalmas szórakozás és érzelmi gazdagodás a  jutalma mindazoknak, akik újra végigböngészik az évszámokra beállított kínálatot. A gyűjtemény immár számos ismert személyiség portréját, életkörnyezetét, s a szinte teljes Kárpát medencét felölelő - sőt, azon jóval túl, európai dimenziókra törő - befogókészség tartalmas kincsesbányát ígér a közeljövőben. Biztató, hogy a csapatnak egyre nagyobb a vonzereje, mind többen csatlakoznak a gyűjtéshez. 

Illusztrációként két 1917-es keltezésű, első világháborús életképet vettem kölcsön. Az egyik egy korabeli felderítő repülőgépet ábrázol (Brandenburg C-I típus), kéttagú személyzetével, a másik egy frontharcost elválaszthatatlan barátjával...


2014. január 3., péntek

A fotós szilvesztere

Ádám Gyula, mint majd minden évben, az évek fordulóját most is munkában, távol a lakhelyétől - de azért az ő lelki otthonában, a csángók között - töltötte. Megjelenését minden szilveszterkor várják, örvendenek neki, s ő maga is rendkívüli élményekkel gazdagodik. Pedig hát közel harminc éve járja ezt a világot... Korábbi gyermek-alanyai már megállapodott felnőttek, szülők, s a fotós új arcokkal, helyzetekkel, életkörülményekkel szembesül. Ezúttal Pusztinán és Rekecsinben fordultak meg a  csobotfalvi betlehemesekkel (akik, nem mellesleg, a megőrzött és felújított népszokást UNESCO-védnökség alá kívánják helyezni), majd Magyardormánfaluban is megfordultak, ahol éppen a hagyományos "medvefesztivál" zajlott. Semmi sincs új tehát a nap alatt, ezekről az eseményekről elmúlt szilveszterek után is beszámoltunk - az új a hazahozott termés, no meg talán az, hogy Gyula egyúttal új gépét próbálta ki a portyázás során - s a benyomás kedvező. Legjobb felvételeit blogjában lehet szemügyre venni, ide csak kettőt vettem kölcsönbe, hogy legyen valami pofája is a blognak, ne csak a szöveg beszéljen...



2013. december 24., kedd

Nem szokványos karácsonyfák

Hajdu Tamás: Obradfrumos / Ó szép fenyő
A furcsaságok keresése és rögzítése nem idegen a játékos kedvű művészektől. Fotóban különösen kifejező egybeeséseket, "rímeket" találhatunk a valóságból ellesve. Karácsony estéhez közeledve, most két nem szokványos karácsonyfa-ábrázolást teszek a látogatók fája alá: az egyiket Hajdu Tamás (Nagybánya) követte el s blogjában bukkantam rá, a másikat jó kollégám, Gergely Tamás lesifotózta Stockholmban. Mindkettőben ott van a szabad gondolkodás, ugyanakkor az ünnep átérzésének feltétlen tisztelete. Hát akkor - velük kívánok boldog karácsonyt!
Gergely Tamás: Szimbolikus karácsonyfa



2013. december 20., péntek

Nat.Geo díjak 2013-ra

Nem kevés azon fotósok száma, akik szeretnék, ha egyszer a National Geographic díjazott képíróinak egyike lehetnének. De azok sincsenek kevesen, akik fitymálva minősítenek egy ilyen díjat, mondván, hogy csak a giccskészítők vesznek részt a Nat.Geo versenyein.

Magam nem tudom, mi az igazság a kréta körül, hiszen se egyik, se másik gyakorló táborba nem tartozom. De az biztos, hogy mindig érdeklődéssel nézem végig a minden esztendei mezőnyt, így év vége felé, amikor a díjakat osztják. Az idén is van a díjazottak között magyar kitüntetett: Zsirmon Réka munkáját a természet kategóriában emelték ki. A Kócsagtenger című különleges hangulatú felvétel a gemenci ártéren készült, és egy olyan pillanatot örökít meg, amikor egy nagy csapat madár gyűlik össze kis helyen. 

A versenyről még olvashatni itt is (maszol.ro) és végignézhető egy érdekes galéria is.


2013. december 19., csütörtök

Fotós vásár volt Stockholmban

Annyira nem voltam érdekelt, hogy ha törik, ha szakad odautazzam, hiszen a nevezetes vásárt november 22-24 között tartották a svéd fővárosban (lásd a vásár honlapját), annyira viszont igen, hogy elnézegessem a vele kapcsolatos, neten fellelhető képanyagot. Egyebek között is - mindenek előtt - jó barátom, Hegedűs Zsolt stockholmi blogját, amely látványkuriózumokra vadászott, s nem is alaptalanul. Ha már fotós vásár, akkor ne maradjon el a látvány sem - lehetett a szervezők jelszava. Vagy talán csak az élet belső rendje az, hogy megszervezze számunkra a látványt? Mindenesetre, a Fotótanú számára áthoztam ide is ezt a képi telitalálatot a sok-sok objektívvel, amelyek mind-mind a fotografáló emberre várnak...

2013. december 16., hétfő

Az elkészült szobor

Honlapomat (urszu kettő) rendezgetve-bővítgetve, egy kb. két éven át vezetett blogszerű napló anyagát helyeztem el benne a tegnap. 2005 július 20-i keltezéssel arról írtam benne, hogy Argentína megemlékezni készül nagy fiáról, a kubai forradalom hőséről, Ernesto Che Guevaráról. Az emlékezést két évforduló tette időszerűvé: 2007-ben volt Ché halálának 40., 2008-ban pedig születésének 80. évfordulója. Andrés Zerneri argentín festő ugyanis szobrot készült formálni arról az emberről, aki szerinte olyan népi hős, akinek szobrához illik közadakozással összekalapozni a szükséges összeget. A művész viszont elsősorban a kellő bronzmennyiséghez (3 tonnára becsülte!) szükséges fémtárgyak (kulcsok, gyertyatartók stb.) adományozását kérte; a munkával egyedül is megbirkózik - mondotta. A pénzbeli adományokat ki kívánta zárni. A jegyzetet azzal zártam, hogy kíváncsi lennék, mekkora tömeget érintett meg a művész felkérése, s elkészül-e egyáltalán a tervezett emlékmű?
A művész és Che
Amint e bejegyzést újraolvastam, a tegnap nekifogtam a feltételezett szobor után nyomozni. Nem telt bele sok idő, rá is bukkantam két fotóra, melyek alapján megtudtam: Zerneri 2008-ban elkészítette Che Guevara szobrát, amelyhez több mint 15 ezren járultak hozzá bronzadománnyal, s amelyet a forradalmár szülővárosában, Rosarióban sikerült bronzba önteni. A fotók önmagukért beszélnek: az egyiken Che egy lelkes híve az argentín lobogót kanyarítja a bronzharcos vállaira, a másikon (The Guardian) maga a művész látható a készülő szobor gipszváltozatával, amelyhez egy közismert 1960-as, baszk sapkás portrét használt fel.

2013. december 15., vasárnap

Capa és a színes technika

Völgyi Attila hívja fel a figyelmet egyre mozgalmasabb és sokoldalú fotóriporteri blogjában arra, hogy Robert Capa (Friedmann Endre) mindvégig kísérletező, az újba magát bátran beledolgozó mestere volt a fotográfiának, aki nem állt le sikereinél. A Magnum csoportosulás tagjaként egyre-másra készítette fotóriportjait a világ minden tájáról. Ugyanakkor bátran kísérletezett a színes technikával - annak ellenére, hogy sikerei jó részét a fekete-fehér technikában érte el. Elképzelhetjük, mit vállalt magára akkor, amikor színesben dolgozni azt jelentette, hogy a fotós többszörös terheket vett a vállára - a kidolgozási eljárás bonyolultsága és bizonytalansága fékező tényező volt a fotósok szemében. Capa vállalta ennek a kockázatát és terheit is. A nemrégiben közzétett színes fotói (lásd itt részletesebben) maradéktalanul igazolták a Capa-féle kísérletek sikerét. Illusztrációként egy lappföldi család portréját vettem kölcsön, 1951-ből. Diszkrét, tiszta színezés, mentes minden harsogástól, a szín maga pedig zömmel - információ.


2013. december 13., péntek

Fotósuli, 10. évad

A Hargita Megyei Kulturális Központ tizedik fotótanfolyama újabb 15 "diplomást" avatott az elmúlt hónap végén. A 2013. októbert 18-án indult és november 24-én zárult őszi évadot jobbára tisztes távolságból, inkább csak kívülről követhettem nyomon - így benyomásaim, megjegyzéseim az eddigieknél közönyösebbek, távolságtartók lesznek - annak ellenére, hogy a kurzus végi beszélgetést ezúttal is mindegyikükkel külön-külön elvégeztem.

Ahogy a tanfolyam oktatói - ezúttal is, a változatlan "négyesfogat": Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila és Veres Nándor vitte magával a társaságot - vélték, a most végzett csapat nagyjából ugyanarról a lelkes, kezdő szintről indult s a hangulat mindvégig megmaradt az őszinte, kölcsönös együtt-tanulás és -munkálkodás keretei között. Nem voltak köztük sztárok, se kisebbrendűségi érzéssel viaskodó nemecsekek - állapítom meg most, vizsgára készített portfólióikat áttekintve, akkor sem, ha nem mindenki érezte jól magát a saját bőrében. 

András Ervin, Antal Gyöngyvér, Csiki Attila Miklós, Deák Apolka, Deáky Lóránd, György Orsolya, Jakab Emil, Kocsis Boldizsár János, Kömény Levente, Kovács Márk, Mezei Attila, Pál-Katona Judit, Petres Noémi, Sütő Béla, Vass Tamás Imre a 10. évad osztálynévsora, s velük együtt immár 148-ra emelkedett a fotósként akkreditált végzettek száma.

És most lássuk a névtelen véleményeket, majd megtekinthetjük a vizsgamunkákból válogatott virtuális "tárlat" is.

1. 
- Nekem nagyon tetszett, az előadások jók voltak. Kár, hogy az elején nem volt egy összerázó ismerkedés, nem tudtuk egymásról, hogy kit hogy hívnak, a kirándulás nem volt eléggé jó alkalom ehhez. A kirándulással kapcsolatban több odafigyelést. Mert például naplementekor a gyimesi egyedi fényeket elszalasztottuk, mert pont akkor ettünk.

2. 
- Nem vagyok megelégedve a tudásommal, úgy érzem, hogy nem tanultam eleget... Itt voltak, akik már dolgoztak a szakmában, de én egészen a nulláról indultam. Még gépem se volt, a kollégák adták kölcsön itt. 

3.
- Több iskolát el tudtam volna képzelni, a képek elemzését mindenképpen, s egy kicsit hosszabb tanfolyamot. Szakemberektől kíváncsi lettem volna a véleményre különböző munkákról. 

4
- Mikor idejöttem, minimális tudásom volt, ahhoz képest elég sokat fejlődtem, de még van hely a többhöz. 

5.
- Kaptam egy jó inspirációt, hogy mi után s hol nézzek, még hová kellene fejlődni, mit érdemes csinálni. Nagyon tetszett... Egy kicsit nem tetszett ez a vizsgára felkészülés... Terveim még nincsenek, majd kialakul.

6. 
- Kezdőként jöttem ide, minden új volt nekem. Nagyon élveztem és sajnálom, hogy vége van. Szeretném folytatni. Mindig motivált voltam, adtak feladatot, kellett készüljünk. A vizsgafeladatok sem értek váratlanul. Ha tanultál, tudtál.

7. 
- Kb. 6 éve fotózok, azért jelentkeztem a kurzusra, hogy mélyítsem el ezt a tudásomat. Eddig igazából csak magamtól fejlődtem. Sikerült belemélyedni mindenbe, amiről tanítottak, s tényleg, jó dolgokat tanultam. Szeretnék továbbra is fotózással foglalkozni, stúdiót nyitni vagy ilyesmi, erre fogom felhasználni a diplomámat.

8. 
- Sajnálom, hogy egy csomó óráról kimaradtam, főként az elejéről, de be fogom hozni, mert közben motiváltabb lettem. Mindenképpen nagyon jó volt, s jó volt a társaság, jó fejek voltak a tanárok is. A lényeg az, hogy megcsináltam.

9. 
- Nagyon hasznos, nagyon jó, nagyon tartalmas, az egy baj van vele: rövid. Igen sajnálom, hogy hiányoztam az első hétről.

10.
- Nagyon jó volt minden, a kirándulás is, akkor tanultunk a legtöbbet a gyakorlatból, elméletből sok alkalom van, de a gyakorlat kevés. 

11. 
- Közép-kezdő szintről indultam, édesapám fotózik, ő biztatott, hogy jöjjek, meg volt velem elégedve.

12.
- Nagyon jó volt. De fárasztó is egyben. Nagyon sűrített. 

13.
- Igazolódott, amit az öcsémtől hallottam: megkaptam mindazt, amit vártam. Mind elméletben, mind technikai tudásban. Nagyon megérte. Talán ha időben jobban szét lehetne szórni a tanfolyam anyagát... Ne sűrítsük össze öt hétvégébe, legyen mondjuk hat... Aki messzebbről jön, mint pl. én, annak nehezebb. Különben többen jönnének más megyékből is. 

14. 
- Szerintem a tanárok a lényeget mindig elmondták. Nagyon kezdő vagyok, nagyon az elején, most vettem a felszerelést, mindent.  

15. 
- Az lenne jó nekünk, akik nem mindennap használjuk a fotózást, hogy folytatódjon valamilyen szinten. Maradjon meg a közösség, a csoport. Ha az ember továbbra is kapna feladatot, utántöltést, akkor nem maradna el a folytatás.

A 10. évad virtuális tárlatára itt lehet belépni. Jó nézelődést mindenkinek!