2014. április 23., szerda

Európa-"turkáló" (5)

Cselekmény és cselekvés... Néha könnyen összekeverjük e fogalmakat, pedig az egyik már megtörtént - végeredmény, a másik pedig javában történik s talán sosem lesz vége. A fotók rendszerint az ilyen befejezhetetlen befejezéseket sugallják nekünk. Akár csak Móser Zoltán első albumából vett képpáron:

Balra: a galambszentbenedeki Úrkposrsó négy apostola (Esztergom) *
Jobbra: szoldibajevói csuvas asszonyok (Oroszország)

De nem csak a zenében válik el ily látványosan a cselekmény a cselekvéstől - a vizuális szorgalomként ismert kézimunkázás is arra figyelmeztet bennünket itt, Európában, hogy a tettek és a tettesek rendszerint elválnak egymástól, akkor is, ha eltéphetetlen szálak fűzik össze őket. (Móser: Tájiratok)

Balra: hímző asszonyok (Buzsák, Somogy m.) * Jobbra: árapataki hímzés
(Erdély)

2014. április 22., kedd

Európa-"turkáló" (4)

Nem az, aminek látszik... És mégis... Móser Zoltán albumai szerint  részleteikben különböző, ám funkciójukban azonos szerepet betöltő tárgyak, szimbólumok garmadája lelhető fel a lehető legszélesebb európai térségekben. A temetői fejfák nagy számú - majdhogy nem végtelen - változatossága élet és halál egyedi voltáról üzen, formákon és látványon keresztül is.

Balra: Kánó (Gömör - fejfa) * Jobbra: Aj (Szlovákia)



A fa rajzolatai ugyancsak a képírás végtelen lehetőségeiről árulkodnak - függetlenül földrajzi helyüktől. A fa univerzális jelekkel adja tudtul életének viszontagságait és körülményeit. Amit mi belé vésünk, faragunk, az kimondottan a szenvedéstörténethez tartozik.



2014. április 21., hétfő

Európa-"turkáló" (3)

Csúcsok és dallamok... E két fogalom jegyében válogattam ma képpárokat Móser Zoltán két albumából. Az első könyv (Valahol Európában) nem egy alkalmat ragad meg, hogy az égbe törő csúcsábrázolás már-már végtelen variációiból néhány jellegzetes és látványos példát felmutasson.

Mint például ezeket, itt:

Balra: Kerítésoszlop (Gyergyóalfalu, Erdély) * Jobbra: Nyírbátor

Ami a dallamokat illeti, ott a színeket is könnyűszerrel beszámíthatjuk, hiszen a színtónusok mindig melódiákat is gerjesztenek a szemlélőben. Az itt látható dombormű, illetve az elhagyott kertrészlet barnája-szépiája az elmúlás nosztalgikus hangzatait keltik föl azokban, akik zenei élménnyel is rendelkeznek, vagy akiknek némileg nyitott a fülük. A Tájiratok egyben hasonló "képrímekkel" gazdag mű.

Balra: Angyalok (Párizs) * Jobbra: Kerekes angyal (készülő szobor - alkotó:
Samu Géza)


2014. április 19., szombat

Európa-"turkáló" (2)

Lapozzunk bele Móser Zoltán két albumába. Azért mind a kettőbe egyszerre, hogy nagyobb legyen a választék. A két kiadvány ugyanis a leginkább együttesen érinti meg az embert, hiszen az egymás után sorjázó képek serege nem csak kioltja, hanem fel is erősíti a képi élményt. Mikor hogy.

Igyekeztem a szemközti oldalpárokat nem elválasztani, hiszen azok a szerző szándékai szerint összetartoznak. Például ezek, az első könyvből:

Balra: Monreale (Szicília), jobbra: Ohrid (bulgária)


A cizelláltan díszített boltívek és a rudimentáris, festett deszkaábrázolás kétfajta vérmérsékletet, de a díszítő szándékban ugyanazt az elkötelezettséget hordozzák. A mívesség alapanyaga a jól megfaragható kő, a famegmunkálás figyelembe veszi azt, hogy anyaga múlandó, romlandó. A díszítőkedv Janus-arca...

A második könyvben az ábrázolások tárgyai is feleselnek:

Balra: Dávid király hárfával (Csetnek, Szlovákia), jobbra: Dózsa (Budapest)


Királyok ők, de más-más történelmi körülményekben. Koronáik mindegyikük külön-külön sorsát hordozzák, de egyként nehéz viselni azt: ha aranyból van, ha tüzes vasból...


2014. április 17., csütörtök

Európa-"turkáló" (1)

A "turkáló" hasznos intézmény. Sajnos, egyes működtetői lejáratták, s ma már pejoratívan hangzik, ha valamivel kapcsolatban használatos. Én mégis ezt használom Móser Zoltán két, 2013-ban, illetve 2014-ben a Pro-Printnél megjelent fotóalbumával kapcsolatban (1. Valahol, Európában / Somewhere, in Europe; 2. Tájiratok / At home, in Europe), hiszen magyarázó szavaiban ő maga bevallja: hatalmas mennyiségű saját fotóanyagából válogatta össze a két kiadvány képeit, és még mindig sok maradt a tartalékban. 

Így jár az, aki egész életében odaadóan dolgozik, begyűjti mindazt a képi látványt, amit a körülmények és kalandozó kedve felkínálnak neki - eljut egy olyan pontra, ahonnan a munka egyszerűen szüretté válik, vagy "turkálássá", ahogy az elején említettem.


Mire fókuszál a két album? Az európai látványvilágra: különbözőségekre, párhuzamokra. Ellentétekre, képzettársításokra. Meglátni az európai valóság legkisebb zugában is a sajátos, a jellemző szépséget, színvilágot, formát, természetet, s az ekként összehangolt oldalpárok, vagy éppen a képek hosszabb sorozatú egymásutánja révén jelezni az egybetartozást - már a rendszerező elme feladata és erénye.

Az anyaországi Móser Zoltán jól sáfárkodik kincseivel. És segítette őt ebben, mindkét esetben Ádám Gyula, a csíkszeredai pályatárs, aki könyvvé rendezte a képanyagot - azzal a hozzáértéssel, gondossággal és érzékenységgel, amelyek képírói munkásságának sajátjai. A következő napokban néhány példával illusztrálom a két album jellegzetességeit, ezúttal a fedőlapok fotóit mellékelem, egy-egy jellemző képpárosítással együtt.

Sámson az oroszlánok barlangjában - franciaországi bencés apátság
Messukyla (Finnorszg) középkori temploma

Ablakok - Rovinj (Horvátország)
Ablakok - Bécs (Ausztria)


2014. április 16., szerda

Visszatérés

Február közepe óta vesszőnyi változás nem történt részemről ezen az oldalon. örömmel látom, hogy azért rendszeresen felkereste egy nem túl népes, de annál lelkesebb és kitartóbb mag. S ha némi lelkifurdalással ugyan, egyre halogattam a folytatást, mert hogy egy másfajta, nagyobb vállalkozásra összpontosítottam minden erőmet - az első világháborúval kapcsolatos szak- és szépirodalom felkutatására, átböngészésére.  Ebben a még oly hálás és viszonylag könnyen elérhető képi ábrázolások kevesebb szerepet játszottak, mert a száz évvel ezelőtti események logikáját mindenek előtt a gondolatok, a személyes átéltségen alapuló írói-riporteri tanúságok hordozzák - a képek inkább korrigálják, árnyalják, színezik a másként visszahozhatatlan és újrajátszhatatlan valóságot, annak is inkább kövületes lenyomatát. Eközben nem egyszer támadt kedvem, hogy egy-egy előkerült érdekesebb dokumentumfotó kapcsán felvegyem a kesztyűt itt, a Fotótanúban is, de erőt vettem magamon és a célra összpontosítva megállj-t parancsoltam. Majd eljön a Fotótanú ideje is - nyugtattam magamat, és nem telt bele (túl) sok idő, az idei húsvét meghozta a visszatérés ürügyét - és lehetőségét.

Egyelőre megosztanám a blog olvasóival három legizgalmasabb világháborús képi élményemet, majd a következő napokra ígérném Móser Zoltán időközben megjelent két európai fotóalbumának részletesebb ismertetését.

Fortepan.hu - 1915

Páncélvonatban * Első világháború - a 100. évfordulós Page

Pózolj egy halott pilótával * Első világháború - a 100. évfordulós Page



2014. február 13., csütörtök

Átvilágítás

Amilyen megtisztelő, annyira zavarba hozó Szigeti Vajk István kérése, akinek blogjáról (Egy kattintás is néha alkotássá válik?) 2010. szeptember 7-i bejegyzésemben az ott járt látogató hangján, pillanatnyi benyomásaimat írtam meg, minden hátsó gondolat nélkül. Tulajdonképpen egy baráti kérésnek tettem ezzel eleget, s nem bántam meg, mert - ahogyan ott írtam volt - "Látom a Szigeti Vajk István képein a munka alázatát is, ahogyan technikákat, szögeket, motívumokat próbál. Szó se róla, benne van kissé a spanyolviasz felfedezésének reflexe, de az önmagában nem baj. A világ (újra)fölfedezése a legjobb iskola ahhoz, hogy később az ember új, sosemlátott tájakra érjen."

Most meg arra kér, hogy amennyiben időm engedi (kedvem tartja stb.), írnék véleményt annyi év után tovább vitt blogjában található munkáiról, a fotográfusi pályaalkalmasság milyenségéről. No, ez már felelősség, hiszen azóta három és valamennyi év telt el - ám lássuk azt a blogot! Természetesen, nem siettem el, többször is visszatértem hozzá. El kellett telnie némi időnek, hogy azt és úgy írhassam meg sosem látott fiatal barátomnak, amit ő elvár és megérdemel. Ezt pedig másként mint őszintén - nem érdemes.

J
ó jel, hogy a blog még nem fagyott be. Ami azt jelenti, hogy Szigeti Vajk István többé-kevésbé folyamatosan dolgozik. Ám aprópénzre váltva a dolgokat az is kiderül, hogy ez a folyamatosság időnként s helyenként eléggé hézagos: a 2009 januárjában létesített blog első bejegyzései szerint a szerzőben buzog a mondanivaló: portrékat helyez el, figyelemre méltó tanulmányokat. Kell az ilyen ujjgyakorlat a fotósnak is. Még abban az évben, tavasztól őszig nagy kiesést jelez a blognaptár: egy skóciai utazás emlékei új élettel töltik meg a posztot. Tájak, környezet, emberek népesítik be a képeket, majd tárgyak, csendéletek - s ez az a pillanat, amikor először kapcsolatba kerültem munkáival. 

A szinkópák, kihagyások továbbra is jelentkeznek - bár 2010 nyara és kora ősze viszonylag termékenyebb -, 2011 nyarától 2012 őszéig újra nincs mit mondania blogjának (és nekünk). Fotói közt feltűnnek a gasztronómiai csendéletek, kevéssel később pedig az architektúrai érdeklődés. Egyre sűrűbben próbálkozik a panoráma fotó készítéssel, ami mindenek előtt technikailag foglalkoztatja ifjú művelőjét. 2013 megint csak a "bölcs" hallgatás éve (leszámítva azt a néhány jelentkezést), hogy idén februárban ismét megszólaljon. Így aztán sikerült friss termést is látnom. Illetve azt megállapítanom, hogy Szigeti Vajk István részéről a keresés tovább tart. Képességeit, érdeklődését nem vesztette el, talán csak kitartása enyhén esetleges és kételyeket támasztó, de azt mindenképpen megérdemli, hogy egy újabb "idézettel" pecsételjem meg látogatásom tényét.

A csatolt kép: egyszerű, ám mozgalmas, ritmusos, nem hivalkodó és megfelel a blog hirdette eszményeknek: egy kattintás is néha alkotássá válik.

2014. február 5., szerda

Megrendezett fotós találka

Fotósok mondják, hogy a bukaresti AME design az ország legprofibb olyan vállalkozása, mely fotókat nagyít és nyomtat. A cég egyik alapembere, Marcel Eremia, maga is a fotográfia szerelmese, látva a szakma romániai atomizálódását, érdektáborokra való töredezését és értékzűrzavarát, fejébe vette, hogy a fotósokkal való szakmai kapcsolatokat gyümölcsöztetve, megpróbálja a lehetetlent: felkéri a romániai fotográfusok valamennyi aktív nemzedékét, hogy juttassák el néhány képüket zsűrizés céljából, amelyek közül a legjobb százat nagyítva kinyomtatják, majd kiállítják a bukaresti parlament pületében, végül jutalom fejében az alkotóknak ajándékozzák. A versenynek volt egy webes szintje is, amelynek képei nem kerültek kiállítóterembe, de virtuális térben megtekinthetők bármikor.

A vállalkozás történetéről, alakulásáról és eredményeiről Marcel Eremia részletesen beszámol blogjában. Annak örvend, hogy a gyakorlati lebonyolításban kitűnően együtt tudott működni a romániai fotós szakszövetség új vezetőjével - aki testi-lelki jóbarátja -, így az akció nem vált amatőr, illetéktelen próbálkozássá. Inkább egy sajátos módon megrendezett fotós találkáról van szó, amely feltehetően majd a jövőben hozza meg gyümölcseit. Addig is üdvözöljük - a kezdeményezésen túl - a létrejött két tárlatot, amit itt (a százas nyomtatott válogatás - mely végül több lett mint 100) és itt (web-es tárlat) lehet elérni. Megtaláljuk köztük a romániai magyar fotózás számos személyiségét is. És ez jól is van így...

Mutatványba egy papírkép: Andrei Pandele - Karácsonyi borotválkozás - szárazon. És 1989-et hozza vissza emlékezetünkbe...


2014. február 2., vasárnap

Fotografáló lelkészek?

Browne atya
Szokatlan dolog, de tény, hogy Francis Browne ír  pap elveszett, majd csodával határos módon előkerült fotói az egyetlenek, mnelyek megőrizték a legendás Titanic óceánjáró eredeti képét - jelezte néhány éve a http://mlzphoto.blog.hu/. A közel ezer felvételt a szenvedélyes fotós hírében álló atya akkor készítette, amikor Southampton és Cobh között a fedélzeten tartózkodott. Cobh kikötőjében azonban üzenet várta, hogy sürgősen térjen vissza útjáról, ezért partra szállt s így életben maradt. Nem lett része a tragikus kalandnak, viszont páratlan fényképkollekciója (mely 1960-ban bekövetkezett halálakor eltűnt, s csak 25 év múlva került elő) alapját jelentette annak a rekonstrukciónak, amivel James Cameron Titanic-filmjében sikerrel próbálkozott.

Browne atya fotózási szenvedélyével kapcsolatosan felvetődik a kérdés: mennyiben volt annak idején megszokott egy fotografáló lelkész? A korabbeli sajtóban (Esti Ujság, 1914, január 29) az index.hu érdekes adalékra bukkant:

Főtisztelendő fotografusok
A papok mellékfoglalkozása

A franciaországi alsópapság anyagi helyzetét rendkivüli mértékben megrontotta az állam és egyház szétválasztása, méghozzá nem csak közvetlenül, az egyházi javadalmak elkobzásával, hanem közvetve azzal is, hogy a hitélet meglazításával a papság alkalmi jövedelmei is megcsökkentek. Mit tehettek volna tehát az egyház szolgái? Hogy a nyomoruságot elkerüljék, vagy legalábbis enyhithessék, kénytelenek voltak valami mellékfoglalkozást keresni.
A papok egy része a fotografozást választotta mellélkfoglalkozásul, ez az elhatározás azonban komoly akadályba ütközött a Vatikánnál. A pápa maga a legnagyobb jóindulattal viszonyult a bejelentéshez, mert belátta, hogy a francia papság mellékfoglalkozás nélkül nem élhet meg, a környezete azonban nem volt ilyen szabadelvü. A kardinálisok rá akarták venni a pápát, hogy tiltsa meg a papoknak a fotografozást, mert ez a művészet nem csak a legszebb, hanem a legnemtelenebb föladatokat is szolgálhatja. A pápa azonban nem hajlott a rosszhiszemü tanácsra és ragaszkodott a fölfogásához.
Meg vagyok győződve róla, hogy a francia papok, ha hivatásosan foglalkoznak fotografozással, csak arcképeket, tájképeket és erkölcsileg nem kifogásolható zsánerképeket fognak csinálni. Szép jövedelemre tehet szert a fotografáló pap azzal is, hogy szentek életéből való jeleneteket rendez és lefotográfoz a mozgóképszínházak számára – mondotta.
A kardinálisok tehát kénytelenek voltak a pápa erős meggyőződésével szemben föladni saját álláspontjukat s mindössze azt tudták elérni, hogy a pápa kidolgoztatott velük egy szabályzatot azokról a foglalkozásokról, amelyektől a pápa a papokat eltiltja. Nem lehet papi állásu ember a szabályzat szerint szállótulajdonos, vendéglős, színész, énekes, vásári akrobata és mészáros vagy hentes. 

A Titanic - Browne atya fotóján


Fotózó papok tehát léteztek, s valószínűleg, léteznek ma is. Munkásságuk érdekes színfoltja lehet a fényképészet történetének.

2014. január 17., péntek

Száz éves háború

Ébredezik a média, sokasodnak a "nagy háborúval" foglalkozó portálok, bejegyzések, gyűjtemények. Folyik az emlékidézés. 1914 most megszázszorozta magát. Fotóban, dokumentumban még mindig nagy a hordalék - s ha van, aki összegyűjtse és közkinccsé tegye, a hozadék is.

Egy ilyen facebook-os csoportosulásról adnék hírt, amelynek az elnevezése Első világháború - a 100. évfordulós Page, s napról napra gazdagodik közösségi fotógyűjteménye, amelyhez bárki fűzhet kommentárt, kiegészítést, információt. A kollekció máris jócskán meghaladta a 800-at és igen szép számú, figyelemre méltó zsánerkép, dokumentumfotó található köztük. Mint ez is, amit itt kiteszek: a német hadifoglyot táncolni tanítgató orosz katonák. Van ebben humor, keserű igazság, tragédia és minden, ami egy háborúhoz elengedhetetlen. Az élet lenyomata ez, ahogyan  az száz évvel ezelőtt megnyilvánult - ahogy lehetett. Akár csak ma...

2014. január 7., kedd

Nagykorúsodó Fortepan


2010 szeptember-októberében tettem említést először a fortepan.hu webhelyet üzemeltető csapat kezdeményezéséről, aki a huszadik századi lomtalanított magánfotográfiák gazdag anyagából digitalizálnak egyre többet, immár nem csupán évszámhoz, de a látvány dokumentáris adataihoz is kötve. Annak idején több mint 4000 fotó szerepelt az adatbázisukban - ez a szám most, három év után meghaladja a 31 ezret is. Olyan ez, mint amikor egy gyermek hirtelen növekedésnek indul és méretesre nő, a szülők szeme láttára és örömére!

Változatlanul tartalmas szórakozás és érzelmi gazdagodás a  jutalma mindazoknak, akik újra végigböngészik az évszámokra beállított kínálatot. A gyűjtemény immár számos ismert személyiség portréját, életkörnyezetét, s a szinte teljes Kárpát medencét felölelő - sőt, azon jóval túl, európai dimenziókra törő - befogókészség tartalmas kincsesbányát ígér a közeljövőben. Biztató, hogy a csapatnak egyre nagyobb a vonzereje, mind többen csatlakoznak a gyűjtéshez. 

Illusztrációként két 1917-es keltezésű, első világháborús életképet vettem kölcsön. Az egyik egy korabeli felderítő repülőgépet ábrázol (Brandenburg C-I típus), kéttagú személyzetével, a másik egy frontharcost elválaszthatatlan barátjával...


2014. január 3., péntek

A fotós szilvesztere

Ádám Gyula, mint majd minden évben, az évek fordulóját most is munkában, távol a lakhelyétől - de azért az ő lelki otthonában, a csángók között - töltötte. Megjelenését minden szilveszterkor várják, örvendenek neki, s ő maga is rendkívüli élményekkel gazdagodik. Pedig hát közel harminc éve járja ezt a világot... Korábbi gyermek-alanyai már megállapodott felnőttek, szülők, s a fotós új arcokkal, helyzetekkel, életkörülményekkel szembesül. Ezúttal Pusztinán és Rekecsinben fordultak meg a  csobotfalvi betlehemesekkel (akik, nem mellesleg, a megőrzött és felújított népszokást UNESCO-védnökség alá kívánják helyezni), majd Magyardormánfaluban is megfordultak, ahol éppen a hagyományos "medvefesztivál" zajlott. Semmi sincs új tehát a nap alatt, ezekről az eseményekről elmúlt szilveszterek után is beszámoltunk - az új a hazahozott termés, no meg talán az, hogy Gyula egyúttal új gépét próbálta ki a portyázás során - s a benyomás kedvező. Legjobb felvételeit blogjában lehet szemügyre venni, ide csak kettőt vettem kölcsönbe, hogy legyen valami pofája is a blognak, ne csak a szöveg beszéljen...