2013. február 21., csütörtök

A "legyilkolt" szobor

Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész életének talán legsikerültebb alkotását, a Csertői Gyermekotthonnak adományozott Fiú mozdonnyal c. mintegy másfél méter magas köztéri bronzszobra ma már nem létezik. Természetesen, nem az első és nem az utolsó műalkotás ez, amely az ócskavastelepen végzi pályafutását, ez esetben viszont, a Dunántúli Napló állítása szerint, polgármesteri "közbenjárásra" következett be a dicstelen vég: a helységvezető szerint ismeretlen személyek megrongálták a mozdonyos fiút, mire ő úgy határozott, hogy a szobor védelme érdekében - nehogy végzetes rongálás érje, s itt maradjanak a kárral - feldaraboltatta és az ócskavastelepre vitette a műalkotást. Tette ezt pedig 50 ezer ft haszonért - egy szoborral, amelynek eszmei értékét alkotója 16 millió forintban határozta meg. A lapban megjelent fotó immár az utolsó emlék a legyilkolt műalkotásról - a többi már a rendőrség és az igazságszolgáltatás dolga...

2 megjegyzés:

  1. Néztük a tévében a polgármesterasszoy nyilatkozatát, nem győztünk ámulni. Teljesen természetesnek vette tettét...

    VálaszTörlés