Nehéz eldönteni, hogy egy mai, sikeres amerikai fotóst mi késztethet arra, hogy egy 1850-es évekből származó, idejétmúlt fotográfiai eljárással, az ambrótipiával foglalkozzon mint művészi kifejezési módszerrel.
Ha kellően nagyvonalúak vagyunk, elfogadhatjuk, hogy mindenki a kedve és a hóbortja szerint alkot, elvégre ettől virágzik ki igazán a művészetek mezeje. De az elfogadás egy, s a megérteni vágyás kettő.
De mi az ambrótipia? És lehet-e általa a ma ritmusának megfelelő képet készíteni? Nem kell-e visszamenni a kezdeti kor rudimentáris eljárásaihoz? A szakértők szerint, aki értett a daguerrotypiához, az ambrótipiát is könnyen megtanult készíteni. A kép egy üvegnegatív, amit ha sötét háttérre (fekete v. bordó bársony, papír stb.) helyeznek, pozitív képet kapunk. Méretük nem lehet túl nagy (max. 13x18 cm), a magyar fotográfia történetében nem igen maradt fenn szignált darab - állítja a fotomult portál (Történeti fotóeljárások Magyarországon).
Jody Ake azonban (www.jodyake.com) azonban, bár a mostani ezredfordulóra tehető művészi kiteljesedése, valósággal beleszerelmesedett az ambrótípiába. A romániai www.punctum.ro fotólapnak adott interjújában elmondja, hogy az amerikai fotós élete, szakmai fejlődése ki van szolgáltatva a megrendelők igényeinek. Neki ezzel az eljárással kimondott sikerei vannak, megtalálta azt a réteget, aki ezt a fajta ábrázolást igényli. Általában portrékat készít, amelyek a mai szem, de a régi zsáner, patina ötvözésében valami különös életet élnek. Sérülékenyek, ugyanakkor egyediek, sokszorosításuk komoly szakmai feladat elé állítja a fotóst. Komoly kísérletezést igényel az üveglapok karbantartása, kijavítása. Jody Ake azt is megengedi magának, hogy a rudimentáris eszközöket hatásukban hasonló, de modern megvilágító és feldolgozó módszerekkel helyettesítse, így egy-egy üveglemezképének elkészítése alig 5 percet vesz igénybe. Igaz, a technika körülményessége inkább a stúdiómunkának kedvez, de ő kipróbálta a szabadban is. Nehéz volt, sok mindent (főként vizet) kellett magával cipelnie, egy egész sátrat megtöltött a csomó összehordott kellék, de végül elfogadható kép született. Amióta e módszert alkalmazza (1995), évente mindig akad pár ember, aki felkeresi, hogy tanítsa meg őket a technikára. New Yorkban pedig az utóbbi években elszaporodtak az ambrótípia-iskolák.
Azt jelenti mindez, hogy a fotográfia, megújulása végett kezd visszakanyarodni a kezdetekhez? És hamarosan ismét "felfedezi" majd a filmet is? A jelek efelé mutatnak...
biztosan nem véletlen, hogy sok területen nosztalgiázunk, divatja van a retrónak.
VálaszTörlésén személy szerint nosztalgikus alkat vagyok és szeretem nézegetni a megsárgult, kopott, gyűrött, régi fotókat. számomra ezek mindig hozzáadnak a hangulathoz. múltjuk van, történetet mesélnek el.
számomra az a kérdés, hogy jól tudunk-e majd ezekkel a technikákkal élni és nem csépeljük-e el? mert azt sajnálnám. az lenne az érzésem, amit nemrég egy másik bejegyzéshez írtam. a végén nem tudjuk elválasztani, hogy mi az igazi és mi az "utánzat", az eredeti veszt(het) az értékéből.
egyelőre üdvözlöm ezt az "irányzatot"! :)
Annak igazán örülök, hogy ezzel a témával ilyen szinten foglalkozik valaki. Üdv. L
VálaszTörlés