Medveparádé

Olyan ez, mint egy folytatásos: befejezné az ember, de mindig adódik valami új, ami tovább alakítja a történéseket...

Így történt Ádám Gyulával Pusztinán, ahol december 29-i fényképezkedése idején megtudta: a környékbeli Kománfalván (románul Comăneşti) egy nappal később furcsa hagyományból fakadó látnivaló várja, ha kellően kíváncsi rá és hajlandó megszakítani hazafelé vezető útját.

Mesélték volt neki Pusztinán, hogy abban a bizonyos városkában néhány éve, hogy önkéntes hagyományőrzők lelkesedése felélesztette a medvebőrbe bújtak szilveszteri urálását, színpompás parádévá avatva a medvetáncoltató csapatok felvonulását. Mint kiderült, a hagyomány régi keletű, még a római korba nyúlik vissza és Kománfalva, Dărmăneşti, Dofteana, Ruginoasa környékén, egymással vetélkedve őrzik.

A "medvecsapatok" és táncoltatóik felvonulása kicsalta az utcára a városka egész lakosságát, de magához vonzotta a közeli és távolabbi patakokból is a moldvaiakat. A legfiatalabbaktól az idősekig mindenkit megfertőzött a maszkurás láz. Az újévi jókívánságnak is beillő, zenés-dobpergős-állati morgásokkal fűszerezett felvonulás jól előkészített forgatókönyv szerint zajlik: a csapatok előzetesen heteken át készülődnek jelmezeik elkészítésével, hangszereik kiválasztásával és kezelésével, a sajátos tánclépések begyakorlásával. A helybeli fiatalok között egyfajta státuszszimbólummá vált részt venni egy-egy népes csapatban. A jelmezek közül a legértékesebbek a jól kikészített, tisztán tartott medvebőrök, amelyekbe bújva az uráló medvék szüntelen morgással és imbolygó tánclépésekkel idézik fel azt a rituális átszellemültséget, ami a medvetáncos uráláshoz kapcsolódott a néphagyományban.

Ádám Gyula izgalmas képsort hozott Kománfalváról (lásd az Ingyenvisz.com portált), s mert ez a blog nem a galériáknak ad elsősorban otthont, hanem egy-két felvétel bemutatásával próbál ízelítőt adni a valóság megragadásának különböző fotográfusi fortélyairól és stílusairól, az élet kínálta látvány átlényegítésének fifikáiról, kénytelen voltam egyetlen képnél lehorgonyozni, amely talán nem hangsúlyozza eléggé az ősi gyökerű népi játék kemény durvaságának ambivalenciáját, viszont erőteljesebben kiemeli azt a kontrasztot, ami a mai életforma külsőségei és az első pillantásra öncélúnak tűnő jelmez fenyegető horrorhangulata között. Jóság és kegyetlenség, megindító líra és drámai feszültségek, civilizációs szimbólumok és atavizmusok elegyednek sorsunkban, bennünk, akár e kislegény arcán ülő tűnődő kíváncsiság, háttérben a jelenet sivár szellemvárosi díszleteivel és vállán a kihűlt, mesévé szelidített borzalommal, amely ott él örökké az emberrel, olykor sutba dobva, máskor nagyobb becsben, sőt munkában, heves aktivitásban - egy esztendő végi napon, amikor a világ úgy tűnik, két táborra szakad: medvékre és táncoltatókra...