Sokat tűnődtem, vajon itt-e a helye ennek a fotónak s általában báró Nopcsa Ferenc fotóinak, aki a XX. század elején, amolyan tudós-politikai-diplomata-néprajzos-fotós-kalandor csodabogárként abban lelte örömét, hogy a kor divatjától teljesen elütően fölfedezze magának - és vele a világnak Albániát, s vele együtt az albán népet, annak legeldugottabb csoportjait, akik vélhetőleg akkor álltak életükben először fényképezőgép elé.
A kalandor báró fotós hagyatéka igen gazdag s az albániai fotográfiák csak egy részét képezik. Ez a felvétel abból az anyagból való, amit sikerült megmenteni két világégés pusztitásai és hányattatásai dacára. A bárónak roppant kalandos élete volt (egyszer majdnem albán király is lett belőle, de szerencsére még idejében meggondolta magát és visszalépett a felkéréstől), de ez mit sem változtat azon, hogy üveglemezei, fotódokumentumai felbecsülhetetlen értékűek és ezért antologikusan idézendők, amikor csak lehet.
A mellékelt kép Ibalja (Albánia) lakosainak egy csoportját ábrázolja a felvevőgép előtt, 1905-ből, a maguk vad gyermeki ártatlanságában, ahogy az Isten markából kiszakadtak.
(Elfeledett, százszor lesajnált és szégyelt vidéki rokonok néztek igy szembe valamikor a kamerával nem is olyan régen tájainkon is, gyanakvó bizalommal...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése