A várakozás hálás téma a fotósnak, hiszen nyugodtan kivárhatja a megfelelő látványhoz szükséges alkalmas pillanatot.Ilyen szempontból az állomások jelentik az egyik legfontosabb vadászterületet, bár valamikor ajánlatos volt a vasút környékét elkerülni a fényképezőgéppel biró polgárnak, mert könnyen hivatali titkok alattomos megszerzésének gyanúja vetődhetett rá. A vasút sokáig, egészen a romániai rendszerváltásig stratégiai felvonulási területnek számitott, amit csak különleges engedéllyel fotózhat a hivatásos fényképész (a többi mehetett a szeme világába...).
1990 után fellazult a fegyelem, s ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy ma már a kutya se kérdi, mit keresünk fényképező masinával a kezünkben a csikszeredai állomáson, de maga az intézmény is elhanyagolt, lerobbant, sokat veszitett a jelentőségéből.
Ma már nyilvánvaló, hogy aki fotózik, a várakozókat és környezetüket örökitik meg. Úgy, ahogy Molnár Attilla tette ezekkel az anyókákkal, akik közül mindegyik más-más testtartásban, arckifejezéssel, átéltséggel üli meg az egyforma, kényelmetlen, rideg műanyagszékeket, tartja kézügyben az elmaradhatatlan szatyrát, ami sorsának egyfajta kelléke volt és marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése