Ez a szobor egy bukaresti épület előtt áll, a híres-nevezetes Calea Victoriei-en. A fotó születésének időpontja az ezredforduló, eredetileg riportnak indult, de aztán zsánerkép lett belőle, s ma már talán a konkrétum se fontos, amihez az emlékezetet kapcsolja.Egyezzünk meg abban, hogy - szép. És azáltal lett azzá, hogy a fotóriporter, Székely Sándor kiemelte a számunkra a köznapi látványból, a bukaresti főútvonal zsúfoltságából.
Ez az a ritka pillanat, amikor a szobrok életre kelnek és szinte kívánatosakká válnak. Nincs az az élő modell, aki e Vénusz helyett odaállhatna, hogy eljátssza a szűziességében is kitárulkozó női csáberőt. Ehhez az élet túl harsány, a valóság múló és omlatag, a perc hitvány és romló.
Csak a kő, csak a márvány kitartása, büszke feszülése és alig észrevehető porladása az, ami méltóságot ad az elevenség látszatának.
Erről beszél nekem ma ez a kép, amiben a takarékos és a diszkrét színkezelést külön is becsülöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése