szentgyörgyön maga is sajtófotós volt, még a hatvanas évek végén rájött, hogy az akkori rudimentáris nyomdai viszonyok nem teszik lehetővé a fotók természetes reprodukcióját, hogy a pontfelbontásos technika csődöt mond a durva papiron és a minden kritikán aluli, sokszor a mindenféle kotyvasztással teljesen elsilányitott nyomdafesték miatt. Árnyalatos, szép rajzolatú képet csakis úgy lehetett "megmenteni", hogy maga a szerző mondott le önként a részletekről és vállalta, hogy klasszikus laboratóriumi trükkökkel a pontszerűség helyett "vonalassá" tegye a képet.
Igy születtek akkoriban a fekete-fehér sajtófotók, amelyek hátára nyomdába küldés előtt rá kellett irni, hogy a szerkesztőség fény-árnyék tecchnikát óhajt, mert különben szó nélkül elrontották a végeredményt - pontfelbontással!
Bartha Árpád termelési képe, amely köpeci bányászokat ábrázol a bányába való leszállás előtt, kétszeresen szerencsés a vonalas technika alkalmazása révén: egyrészt erős folthatása jól érvényesült az Ifjúmunkás már akkor sárgásszürke oldalain, de tartalmilag is kifejezte azt a végletes világot, amely a műszakba menőkre, illetve az onnan felfele igyekvőkre vár a bányában. Minden csupa fény és csupa sötétség, csupa jó és csupa rossz. Ez volt a huszadik század második felének Romániájában a bányász sorsa (nem véletlen, hogy faluról sokan szegődtek bányásznak), mert úgymond hó végén a fizetéssel ugyancsak "megbecsülték" a földet a mélyben túró embert, ugyanakkor kiszolgáltatták a legnagyobb kockázatnak, ami csak embert érhet - a váratlan balesetnek, a halálnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése