Jócskán bejáratott kép ez az emlékfotó, amely 1999 júliusában készült, Oláh István akkori székelyudvarhelyi RMSZ-tudósító jóvoltából, Fehéregyházán, az ott rendezett hagyományos Petőfi-megemlékezés egyik kerek évfordulóján.Ilyen felvétel száz és ezer és talán tízezer is készült már az évtizedek folyamán, glédába lehetne állítani valamennyit s még mindig akadna néhány, ami elkerülte a gyűjtők figyelmét.
Mert a Petőfi-ünnepség olyan, hogy egyszer meglegyint, s aztán nem ereszt. Az lenne most a feltűnő, ha hirtelenében elmaradna a népség-katonaság a júliusi rendezvényekről. Ha elfogyna az érdeklődés. Ha nem lenne, akik a bronz költővel szinte vállvetve, de mégis az ő árnyékában jelenlétükkel hitet tennének amellett, hogy hívei a költészet társadalmi elhivatottságának. Hogy a kigombolt dolmányos örökifjúban valami olyasvalakit lássanak, aki ők maguk is szívesen lennének, de talán lekésték a pillanatot, talán a pillanat nem volt olyan, hogy néven szólítsa őket, de lehet, egyáltalán nem is volt pillanat Petőfinek lenni.
Valahányszor fehéregyházi ünnepet kell illusztrálni, mindig ennél a képnél kötök ki a magam számára, ezt érzem igazán hitelesnek, szűkszavúságában mindent elmondónak. Az ünneplő tömeg és a költő néma egymásra találása - így fogalmaznám meg sugallatát, de inkább nem teszem, mert csak silányítom vele a tanúságot egy séma, egy lecsupaszított jelkép irányába.
Jobb, ha nem teszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése