*
Márton Judit kemény fának veselkedett neki: a téma szinte-szinte univerzális (ha nem teljességgel!), a variánsok száma nagy, de mert az ipari temetők száma is "osztódással szaporodik". És mindig van mit mondani, mutatni ezen a téren. A sivár gondatlanságot, a semmire tekintettel nem levő területrablást és -szennyezést nem győzik dokumentálni a képírók.
Az itt látható vizsgafotó szerény, ám kifejező, mindenek előtt színeiben figyelem felkeltő alkotás. Sokat mondóak a rétegelt képsíkok: távolban az alkonyi visszfényben a hegyek kontúrjai, előrébb a nyárfasor felkiáltójelei, még előbb a lerobbant ipartelep csarnokai, széljárta, kitört ablakai, a kép középpontjában álló, velejéig kifosztott vasúti őrházak és e szennyezett, megszaggatott, elvadult valóság alól elgyötörten, mégis ezüstösen elcsorgó patakféleség, amelynek alkonyi felvillanása az egyetlen eleme a képnek, ami reménnyel kecsegtet. Látlelet-kép - így tudnám nevezni. Önmagában nem tartozik a kirívó, harsányan figyelemfelkeltő képek közé; inkább a meditáláshoz áll közelebb, s ha ráhangolódunk, diszkréten kitárulkozik.
Tetszik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése