Talán mert két napja köd ül a világon, akármerre nézek, s ezzel együtt a hangulatra is rátelepedik a csöpögő-nyirkos-megfoghatatlan-diffúz-szűrt fénykáosz, de a tiszaalpári Horváth László amatőr fotós blogjából egyből legutóbb felrakott, szegedi képriportját szúrtam ki, abból is ezt a sejtelmes, artisztikusba hajló, mégis erősen dokumentáris hatású pillanatképet az esti ködben.(Személyesen azt ajánlom, hogy a szemlélődést, a vizsgálgatást ki-ki a Horváth-féle blogban tegye meg, a fotót inkább csak jelzés végett, képlopóval mentettem át, és fájó szívvel mondtam le néhány más társáról a sorban.)
Számomra ezek az azonosíthatatlan alakok - tulajdonképpen árnyak, sziluettek, jelenések, amelyek a köddel együtt egycsapásra elveszítik jelentőségüket, funkcióikat. Az erőteljesen párás közegtől szabaduló látvány már újra önmaga lesz, kevesebb szerep jut értelmezésében a képzeletnek, a hangulatnak, de hát ez így most éppen jól van, ez a szerző kedvére való játék, hiszen bevallottan a fekete-fehér birodalom az, amelyben jól érzi magát. Diák még, szociológiát tanul, érdeklődése is ebbe az irányba mutat. Kíváncsian figyelem majd további elmozdulását a szociofotó felé, amihez máris megteremtette magának a szükséges kifejezési eszköztárat.
Köszönöm szépen a kedves szavakat!:)
VálaszTörlés