Az áhitat csöndje

Két külön korban élő fotós két, egymástól teljesen függetlenül készült fotóját hozta össze a véletlen a szememben.

Az első, amely a huszadik század első felében élt Vydarény Iván (1887-1982) festő- és fotóművész munkája, 1913-ban készült, a címe Tóra olvasó, s egy 1927-es nemzetközi művészi fotótárlatról szóló kritikát illusztrált, mintegy kiemelve, hogy a sok híres külföldi alkotó mellett a magyar fotográfia jelesei is az élvonalba tartoznak.

Kincses Károly megállapításai szerint elméleti munkássága kiemelkedő, foglalkoztatta a lágyrajzú fényképezés, közreműködött a Wessely-féle lágyrajzú objektív megalkotásában; magas szinten művelte az összes nemes eljárást, ezekről könyvet is írt (Az átnyomás kézikönyve), előadásokat is tartott, a Fotóművészeti Hírek c. lap egyik alapítója, éveken át főszerkesztője.

Képén megkapó a csöndnek, a nyugalom homályának finom kiemelése a mesteri fényjátékok által, amelyek a lényegre irányítják a tekintetünket, akkora erővel, hogy szinte érezzük a toll percenését is a zsidó vallási ember előtt heverő papiroson, a lámpabél finom sercenését a táncoló lángnyelvek játékától.

Az alsó fotó 2009 őszén készült, egy moldvai ortodox kolostorban, Ádám Gyula munkája, akit rendkívül szivélyesen láttak az intézmény falai között, mert néhány éve, egy korábbi fotókörútján náluk készített képei a számítógépes merevlemez hibájából elszálltak a semmibe. Amikor megláttam a fotós gépén a képet, mindjárt a Vidarény-féle kép élménye rémlett fel bennem, mert az áhitat csöndjének ugyanazokat az eszközeit és gesztusait véltem rajta felfedezni. Úgy látszik, az időben és a térben léteznek iker-élmények, iker-pillanatok, amelyek szinte ugyanúgy, mégis öntörvényűen vallanak arról a látványról, ami megismételhetetlen.

(Ádám Gyula is úgy tért meg a kolostori világból, hogy be kellett látnia: az elveszett képeket nem tudta rekonstruálni, de mert már túl volt az első rácsodálkozáson, a mostani termés ígéretesebb, gazdagabb lett.)

A két kép szembesítése meggyőzött arról, hogy a meditáló, az áhitatos ember, aki világ, élet és halál nagy kérdéseiről elmélkedik, az égi hatalommal párbeszédet folytatva, valljon bármilyen doktrínát, legyen bármifajta istenhit híve, csakis ugyanazzal az összpontosító fegyelemmel jut el a végső válaszokig, akár a Tórát, a Szent Bibliát vagy a Sfântă Scripturăt olvassa...