A szeptember végi külsőrekecsini HMKK-fotótábor tanulságai mind tisztábban rajzolódnak ki a résztvevő fotóművészek egy-egy képének bemutatása, keletkezésük hátterének felfedése és a valóság elemeivel való szembesítése azt szeretné példázni, hogy a kis művészcsoport példásan eleget tett vállalt önként vállalt küldetésének.Igaz, hogy a moldvai csángó helységben készült képek száma az eddig bemutatottaknál ezerszeresen számosabb, s feldolgozásuk, értékrendbe állításuk még csak ezután kezdődik igazán.
Balázs Ödön gazdag tábori tapasztalattal vett részt az alkotócsoport munkájában. Számára kedves rekecsini felvételéről kérdezve ugyan azt a választ kaptam tőle, hogy: " Legkedvesebb képem sajnos, nem készülhetett el, ugyanis mind a saját, mint a Lóri (Fülöp Lóránt - sz. megj.) gépe éppen fotóalanyaink kezében voltak, két csángó viseletbe öltözött kislánynál, akik egymás mellett ugyanabban a pózban állva fényképeztek valamit. Kellett volna egy harmadik gép vagy fotós, de nem volt se ez, se az", ez nem lehet akadálya annak, hogy Balázs szerepeljen a "kedvencek" bemutatásának sorában.
Ha neki nincs is néven nevezett kedvence, van e blog vezetőjének, aki ha felületesen is, de végigpörgethettem a rekecsini termés nagyját. A rekecsini utcán derűsen játszadozó, a szükségen ötletesen kifogó gyermekek természetes öröme annyira természetes és kifejező, hogy a nézőnek az az érzése - a gyermeki életrevalóság mindenütt megtalálja azokat a kulcsokat, melyek a világ felfedezésének és birtokbavételének ajtajait nyitják. A mai külsőrekecsini gyerekek - ezt sugallja Balázs Ödön fotója - ha most még tákolt, illuzorikus versenyautóval, de a lehetetlent nem ismerve vágnak neki az útnak, amely ugyan Rekecsinben van, de a kép logikája és szerkesztése szerint felfelé és időben egyre távolabb visz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése