Mártírok

Október 6-a minden évben olyan a számomra, mint egy huzatos lehellet, némi dohossággal, ami felkavarja körülöttünk a levegőt.

Harcot idéz, mely elbukott s amit azóta is siratnak magyarságszerte, de valahogy mégis méltósággal, mintha ünnepelnének. (Érdekes ez a vereségekből mindig győzelmeket faragó, önvédelmi reflex!)

1849. október 6-ának mementója, amit Zala György tervei alapján Aradon állíttattak fel 1889-ben, a nevezetes/hirhedt Szabadság szobor (kinek az egyik, kinek a másik... attól függően, melyik oldlon állt a negyvennyolcas szabadságharc idején).

Sorsát mindenki ismeri, hiszen 1925 után 2004-ig volt elrejtve, előbb a várban, aztán mindenféle hátsó udvaron, szétdarabolva, megcsonkítva, mintha csak egy kiszuperált építőállvány lenne, amit bármikor le lehet írni a vállalati leltárból.

Az itt látható, a szoborcsoport néhány alakját ábrázoló fotó 2002 októberének végén készült, Csomafáy Ferenc kolozsvári fotográfus jóvoltából, aki az akkori Romániai Magyar Szó tudósítójaként az erdélyi képi eseményeket és történéseket dokumentálta a lapnak. Akkoriban már megindultak a tárgyalások a magyar és a román kormány között, hogy a magyar nép történelmében fontos szimbolikus és tárgy szerepet játszó emlékmű visszakerülhessen eredeti helyére. Az akadály az volt, hogy a román történetírás azzal intézte el mostanig a 48-as mártírok ügyét, hogy azok közönséges gyilkosok voltak... Hiába, a szemben álló táborok nehezen ismerik el egymás hőseit.

Két év múlva az egyezség szerencsésen létre jött. A szobor újra áll, egy megbékélési emlékparkban, szembe a román törekvések harcát jelképező újkeletű szoborcsoporttal. Én valahogy ezt a dokumentumértékű fotót tekintem a tanúság velejének: ránézek és az jut eszembe, hogy az utóbbi közel száz évben mint kivetett koldusokként játszott velünk a történelem.

1905-ben halt meg az utolsó szemtanú, aki valamilyen ravaszkodás folytán végignézhette az aradi tábornokok kivégzését. (Amíg a fotografálás nem terjedt el, szemtanúk emlékezete őrizte az események romlékony "nyomatát"...)

Történészeink közben kiderítették, hogy a szabadságharcnak sokkal több mártírja volt, mint ahányat Aradon kivégeztek. Az csak a szimbolikus megtorlás volt - hiszen mára 123 áldozatot azonosítottak, névvel vagy anélkül. S kivégzések még 1854-ben is történtek...