Gyalogos

Nézd ezt a kackiás bajszot, pillantásodba fúródó tekintetet, a pofoznivalóan feszes arcbőrt, a subickolt, díszes, ma már operettkelléknek tűnő sisakot.

Ő a gyalogos az első világháborúban. A német gyalogos. Hogy honnan tudom? Egyszerű.

Egy folyóiratból. Aminek az a címe, hogy A világháború képes krónikája. Hogy melyik világháborúé? Természetesen az elsőé, hiszen a kiadványnak csak 1914-15-ös számai vannak fenn az interneten. Nem olyan régen digitalizálták a Magyar Elektronikai Könyvtár égisze alatt, került be a gazdag lapgyűjteménybe és páratlan képi dokumentumokat mentett át azokról az első háborús évekről, amikor még a központi hatalmak, s velük a monarchia seregei is, úgy vélték, hogy győzelmet győzelemre halmoznak.

Ez az 1915-ben készült fotó, mely a folyóirat 27. számának hátoldalát illusztrálta, csak csepp a tengerből. A lap szerkesztői szélesen merítettek az akkori legjobb európai és magyar fotográfusok munkáiból, de a reklámmegbízásból készült propaganda fotók sem hiányoznak a kiadványból. Érdekes kettősség, hogy a szerkesztők a torzítást, a sminkelést inkább a szövegre bízzák, a kép nehezebben tud hazudni.

Ahogy szaporodnak a kiadványszámok, úgy komorodik el a lap hangvétele is, lesz mind tényszerűbb és szűkszavúbb a szöveg. De hogy eredetileg propaganda céllal indult a kiadvány, a 10. számban (1914) megjelent harci vers is bizonyítja, mely a gyűlöletkeltéssel próbált meg erőt gerjeszteni a német harcosokban - s mert Kosztolányi Dezső fordításában magyarul is terjedt, a magyarokban is.

Mintha a versben foglaltak tükröződnének a német gyalogos tekintetében is...

ERNST LISSAUER

A GYŰLÖLET ÉNEKE.

Kosztolányi Dezső fordítása.

Mit nekünk muszka, francia,

Ha vágják, vág a harc fia.

Mi nem szeretjük őket,

Mi nem gyűlöljük őket,

Védjük folyónk és völgy-ölünk —

Gyűlölni egyet gyűlölünk,

A haragunk nagy, mint a hegy

S az ellenségünk egy, csak egy: —

Az angol.

Látjátok-e, ott ül a gyáva szatócs,

Előtte a szürke, a végtelen ár,

Irigy, sunyi, kétszínű és harapós

És védi keményen a vízi határ.

Vess csóvát ős-tüzünk,

Most esküt esküszünk.

Légy eskü vas-érc, nem gyenge férc,

Gyújts, hogyha fiunk szívéig érsz,

Halljátok a szót, valljátok a szót,

Német hazánkon szárnyalót:

Mi mindég egyet gyűlölünk,

Ölünk, ölünk és gyűlölünk.

A haragunk nagy, mint a hegy

S az ellenségünk egy, csak egy: —

Az angol.

Lenn a hajón ült sok merész,

Mulatni vágyó tengerész, —

Egyik tiszt poharat emel

S mint kard ha cseng, vitorla reng,

Úgy zeng a csördülő kehely.

Ezt mondja csak: "Fel, harcra fel!"

Miért emeltek poharat?

Egy bor forr bennük, a harag.

A gárda milyen harcra megy?

Az ellenségük egy, csak egy: —

Az angol.

Bár sok-sok zsoldosod legyen, ,

S dőzsölj a sok aranyhegyen,

Bár várad a tenger, igaz —

Kis kalmár rosszul számítasz.

Mit nékünk muszka, francia,

Ha vágják, vág a harc fia.

A fegyvereink a bronz, az acél,

És végül a béke, a béke a cél.

De téged hosszú gyűlölettel

Gyűlölünk bosszús gyűlölettel.

Gyűlöl a fej, gyűlöl a kéz,

Gyűlöl a mind, gyűlöl a rész,

Gyűlölünk vízen és a földön,

Egy nagy nép gyűlöl mindörökkön,

A haragunk, akár a hegy

S az ellenségünk egy, csak egy: —

Az angol.