Ez a két fotó az ezerkilenc-százhuszas években készült, a pontos dátumot nem jelzik sehol, a könyv, amelyben napvilágot láttak sem visel megjelenésére utaló jelzést. Egy biztos: Mongóliában fotózta őket Geleta József, egykori első világháborús hadifogoly, aki Szibériába került, majd részt vett az orosz polgárháborúban, végül keresztül-kasul utazta az ázsiai országokat, több éven át Mongóliában élt, a helyi nemzetgazdasági minisztérium elektrotechnikai előadójaként tevékenykedett, amikor is megtervezte, Ulánbátor villamosítását és a város hőerőművét. Geleta tervei alapján készült el az első mongol nemzeti színház épülete, melyet a későbbiekben sokáig a cirkusz épületeként használtak. Ő tervezte a mongol parlament épületét és még számos középületet. Kinevezték az urgai egyetem előadójává is.
Végül hazatért, vásárolt egy kis birtokot, s letelepedése után gazdálkodásba kezdett. Eközben papírra vetett, illetve elmondott élményeit Forbáth László gyúrta könyvvé, s a Franklin Társulat kiadásában meg is jelent A megújhodott Mongólia címmel. A könyv azóta is forrásértékű, rengeteg hiteles megállapítást tartalmaz a kevéssé ismert ázsiai országban élők életformájáról, hit- és szokásvilágáról. Egy olyan ember képi és fogalmi élményeiből kapunk szintézist, aki "mindenhova eljuthatott, mindent láthatott, sőt fényképfelvételeket is készíthetett olyan dolgokról, olyan helyekről, amelyeket eddig idegen ember még csak nem is nézhetett meg Mongóliában."
Ilyen sajátos élménynek bizonyult a sajátos mongóliai lámaünnep, amelynek illusztrálására e két remek portréfotót választottam ki a könyvből, néhány színes leírással együtt.
"...Harsog a zenekar, az álarcos lámák egy pillanatra se pihennek, ugrálva, táncolva hajlonganak. A szőnyegek előtt azután megáll a csapat és kiválik közülük két álarcos. A hosszúszakállú öreg, szarvakkal a fején és egy fekete, ördögöt ábrázoló álarcos. Az öreg szédületes iramban kapkodja lábait, szaladgál, bukfencezik. Az ördögképű mindenütt utána, forgolódik körülötte, feléje kapkod ; úgy tesz, mintha el akarná fogni az öreget. Már percek óta folyik ez a furcsa tréfás játék, amikor
az öreg egyszerre csak visszarohan a kiterített szőnyeg felé és le akar ülni. Az ördögképű se rest, utána veti magát és egy ügyes mozdulattal kirántja alóla a szőnyeget. Harsány nevetésben tör ki a közönség, az öreg az álarcát vakarja, a szakállát húzogatja : nyilván nagyon dühös. Nekirohan az ördögképűnek, de az elugrik előle. Közben a lámagyerekek újra leterítették a szőnyeget és ismét
kezdődik a tréfa. A nép ujjong, viharzik, tapsol. Végül is az öreg az ügyesebb : egy hirtelen lendülettel sikerül elhelyezkednie a szőnyegen. Diadalmasan néz körül, a nép pedig ünnepli, ujjong, kiabál.
Ilyen játékokkal szórakoznak a lámák és szórakoztatják a népet a Cám ünnepén. Közben-közben táncszámok következnek, a kürtök, klarinétok, cintányérok fültépő, az európai számára érthetetlen muzsikája mellett szemkápráztató gyorsasággal lejtenek a láma-táncosok, könnyedén, a nehéz álarcok alatt és a bő öltönyökben."
Az egész könyv elevenen átélt tapasztalatok gazdag tárháza, fotó és szöveg természetes illeszkedésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése