Barátom állta a szavát, s ma reggel pontban hét óra ötvenkor nálam volt a Korniss Péter kolozsvári tárlatnyitójáról készült 15 fotográfia. Ádám Gyula a szakma jelese iránti áhítattal - mit sem törődve azzal, hogy ő maga is élvonalbeli fotós - végigfotografálta a láthatóan protokollal is bőven körített tegnapi eseményt, annak mindenféle rezdülését, fő- és mellék pillanatát.
A képsor általános és elsődleges sugallata számomra az, hogy otthonosságot ébreszt. A tér, a helyszín díszei nem oldódnak föl a vonalháló tökéletességében. A Bánffy-palota belsőségei itt is, ott is árasztják magukból az idő nyomát, a használtság jegyeit, a szépség elevenségét és földhöz ragadtságát. Ezért olyan közelálló és megközelíthető.
Csak a képek a falon, a hetven valahány kiállított munka a hat tágas teremben, azok uralják keményen a látványt, vonzzák magukhoz erőteljesen a tekintetet. A Korniss-féle dokumentarista valóságlátás nem egyedülálló a világon, a glóbusz különböző délkörein és szélességi körein fellelhető, de ez csupán a törekvés, a kiindulópont: a megvalósulás mindig egyéni módon történik.
Ezért van az, hogy az ide kiemelt Ádám-fotó jól átérzett tudatossággal egykori fotóalanyai közé állítja azt a Korniss Pétert, aki tárlata révén szülővárosával s az őt híressé tevő széki modelljeivel való retrospektív találkozót élt át. Így a falon látható portrék és család fotók stílusában felállított heterogén, ám igen jellemző csoport került egy síkba, ugyanabba a látószögbe az alkotóval, képeznek eltéphetetlen egységet, anélkül, hogy kiszakadnának az esemény reális forgatagából. Mindvégig tudjuk, hogy ez a találkozás időleges, elröppenő, szimbolikus pillanat, de a kép "immortalizált" (mennyivel kopottabb azt mondani, hogy 'megörökített') valóságában több, mint jelkép: a művész sorsa maga, aki előbb elvegyül művének éltető áramában, hogy azután kiváljon, és végül újra összeadódjon alanyaival, egy művészeten túli sorsszerűség törvényei szerint.
Ádám Gyula, aki ugyancsak arról ismerszik meg, hogy az emberhez közelítés révén bontja ki a képeit, annyit tett, hogy most is a saját művészi receptjét alkalmazta - látványosan, ezúttal némi Korniss-stílben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése