"Öreg hölgy"

Horváth László (Szeged) következetesen ássa bele magát a fotóriportban. Blogján egymás után jelennek meg a jobbnál jobb valóságfeltáró sorozatok. Igaz, nem leplez ő le semmit, nem titkokról rántja le a palástot, inkább "csak" felfedezi azt, ami mellett elrohanunk, oda se szagolunk, mert nincs idő, mert hajt a tatár, mert... minek is?

A több mint százesztendős, Öreg hölgynek nevezett szegedi víztorony önmagában is látvány, de inkább csak a városkép kategóriában nyújt vizuális információt, a műemlékhelyreállítás dicséretes állapotáról tanúskodva. Belül viszont egész múzeumot rejt, ami nem csak a szegedi vízgazdálkodás történetét mintázza, hanem komoly fizikatörténeti látványsor is egyben. Nem beszélve a torony tetejéről kitárulkozó panorámáról, ahonnan az egész város belátható, fotózható vagy egyszerűen csak csodálható.

A Horváth László riportja sokoldalú, eleven, a fotós szempontok dominálnak rajta, kiemelni egy különösen artisztikus makrófelvételt fogok, az itt látható szódásüveg párost, amely ábrázolástechnikájával és a fókuszált látvánnyal tulajdonképpen azt dokumentálja, hogy a riporter maximális figyelemmel és érzékenységgel nézett körül a torony belsejében, és nem az adatszerű információra, hanem a látványvilágra, a téma képszerű holdudvarára összpontosította a figyelmét.

Természetesen, e furcsa "páros", mely mintha betanult, összehangolt táncot lejtene önálló képként is kitűnően érvényesül. A képsorba illesztve, a Szent István téri víztorony összefüggésében azonban a globális trófea része, s ha nem is koronája, de figyelemre méltó dísze.