Mulandóság

A nyolcvanas évek közepetáján, amikor az Előre c. napilapnál dolgoztam, egyik reggel valamelyik kollégám megszólít: XY fotósnak nem kellett volna közölni a felvételét, mert ő úgy tudja, hogy külföldre disszidált; még baj lehet az ügyből... Egyéni véleményként hangzott, de mindjárt hangulatot keltett. Én meg zavarodottan lapoztam fel a háromszéki napilap gyűjteményét, amelynél a fotós dolgozott. "Tessék - mutatom a kollégának -, tegnap is közöltek tőle fotót, vagyis rosszak a füleseid." A biztonság kedvéért azért felhívtam helyi tudósítónkat is, aki elmondta: igen, xy beadta távozási kérelmét, de még a lapnál dolgozik...

Bortnyik György fotóriporter - mert róla van szó - 1986-ban kiutazhatott Németországba, s azóta is ott él, de szellemileg-érzelmileg szorosan kapcsolódik ahhoz a környezethez, ahol pályája szárba szökkent. Gazdag, mintegy 6000 fotóból álló archívumát a szentgyörgyi Gyárfás Jenő képtárra hagyta, hol a digitalizált anyagból 2008-ban 200 fotót állítottak ki és terjedelmes albumot szerkesztettek. Az azóta több helyütt is meghordozott kiállítás arról győzött meg mindenkit, hogy a vérbeli riporter ezernyi tiltás közepette is megtalálja a valóság árnyalt, jelentéses arca rögzítésének módozatait.

Mulandóság c. képe valóságos "slágere" volt az elmúlt évtizedeknek. Ma is próbálom megfejteni, hogy az 1989 előtti előírások és kánonok közepette miként tudott érvényesülni ez a mélyen tragikus életérzést megfogalmazó, hagyománysirató művészi hitvallás. Azt hiszem, akkor járok közel az igazsághoz, ha kimondjuk, hogy Bortnyik György szó szerint "elaltatta" a sanda lelkeket, méghozzá képének idilli tisztaságával, formai szépségével, harmóniájával. Olyan képi nyelvezeten fogalmazta meg a bajt, mely félrevezette a gondolatfelügyelők éberségét. Hatása ma, annyi évtized távlatából is szívszorongató, súlyos - éppen az elmúlás és a szépség erőteljes kontrasztja miatt.

Örömmel fedeztem föl a Charta kiadó Özönvíz versek (2000) c. albumában, amely bő válogatást ad a fotóművész-riporter munkásságából (néhány fotója itt megtekinthető) - a valamikor az ugyanannál a lapnál (Megyei Tükör) dolgozó költőtársak: Bogdán László, Csiki László, Czegő Zoltán, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter és Vári Attila verseinek társaságában.