Első világháborús könyvet olvasok, az első monumentális alkotást a magyar irodalomban. Méliusz József Város a ködben c. regénye azonban csak fél évszázaddal később napvilágot látott tanúság. Amikor már minden történelem és múlt idő volt. De amikor írta, akkor még eleven tanulság volt minden sora - bár, talán még ma sem érdektelen odafigyelni...
Az olvasás ténye teszi, vagy a kibeszéletlen idő teltével fokozódó érzékenység? Az első világégés képi dokumentumaiban búvárkodva mindinkább az az érzésem, hogy háttérbe szorítottuk a vizuális élményt, nagyon sok esetben ignoráltuk, s a történetek emlékhullámain felszívódtunk az óceánnyi végtelenben.
A huszadikszazad.hu sajtóportál képtára - s azon belül is a Képes történelem - az Érdekes Újság igen gazdag képanyagát dolgozza föl lassan, de alaposan. Helyet kapott már benne a szarajevói gyilkosság képes krónikája, továbbá a világháború frontjainak 1915-1916-os eseményei is, sajtófotókban elmesélve. Innen válogattam egy jellemzőnek vélt képet, amelynek képaláírása ennyit árul el tárgyáról:
"Az első hóból Vénuszt és oroszlánt mintáztak a művészfiúk..."
A képen látható művészfiúk természetesen katonák, harcosok, akiket mélyen foglalkoztat emberségük elvesztésének, felmorzsolódásának a veszélye. Mert a háború nem csak életeket, hanem erkölcsi értékeket, érzékenységet is megsemmisít. Az ember megpróbál védekezni, minél később feladni csak önmagát, ha ez egyáltalán lehetséges. A lábuk előtt heverő hóasszony ehhez segíti hozzá e kilenctagú művészcsapatot, akiben a fagyos körülmények ellenére még él a játékosság tüze. Annyira abszurd ez a helyzet, a meztelen hóakt vonalai oly lágyak és egyúttal annyira hideglelősek, hogy a nézőn a pikantéria helyett a borzongás az, ami eluralkodik.
Hiszen előfordul, hogy a következő pillanatban már az egész látvány egy frissen vájt bombatölcsérbe tűnik át és a föld felszínéről ekként eltörölt emlék örök életét csupán az ilyen felvételek őrzik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése