A kép szintén Külsőre-kecsinben készült, mint a pár napja bemutatott többiek is. E felejthetetlen, teljességgel spontán életképet (riportot? - fontos-e egyáltalán műfaji skatulyákba gyömöszölni valamit, ami önmagáért beszél?) Urbán Ádám követte el, a XIX. HMKK-fotótábor ad hoc alkotócsoportjának ötödik tagja, aki zsúfolt munkatempót, szoros határidejű megrendeléseket hagyott későbbre csak azért, hogy a nagyvárosoktól távoli moldvai csángó településen lelassíthassa élete iramát, hogy kiszakadjon a rohanásból, a kötöttségekből, s nyugisabban élhessen annak, ami életének célja: a fotográfiának. Nem az alkalmazott fotónak, hanem annak, amely a meglévő világból új világot teremt anélkül, hogy hűtlen lenne a mintához, amitől képtelen elszakadni.
Kérdésemre, hogy számos kedves képe közül mit fűzne e három kópé szívből eljárt "medvetáncához", az alábbiakat írta:
- Minden ott készült kép egy kedves pillanatot őriz a külsőrekecsini emlékeimből. A gyerekek játéka múltidéző volt. Mostanában a városi és vidéki fiatalok vagy a computer vagy a playstation előtt ülve játszanak. Nagyon megfogott az a tény, hogy itt még nem az interneten tartják a kapcsolatokat, hanem sokkal közvetlenebbül...
A művész szűkszavúsága és lényegre tapintása még inkább fénybe vonja a felvételt, s a rajta szereplők a szavakon túl, gesztussal és mozgással, önfeledt arcjátékkal adják a tudtunkra, hogy számukra a játék még az együtt töltött, vidám, gondtalan perceket/órákat/napokat/heteket stb. jelenti, hogy amihez egy sorsát átélő gyermek hozzáér, abból derű, mulatság, örömérzés támad.
Urbán Ádám ilyen képeket őriz s tart becsben Külsőrekecsinről. Fotóblogján hazatérte óta is szinte naponta osztja meg látogatóival messziről hozott fotótanúságait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése