Ki emlékszik még a június 2-i bejegyzésre? Hisz nem is olyan rég volt... Abban Egyed Ufó Zoltán egy remekbe sikerült téli helyzetképét - pontosabban utcaképét - láthattuk, a tömegjelenetekre jellemző kompoziciós gazdagsággal.Már akkor félretettem, "jobb időkre" annak a képnek az édestestvérét, egy másfajta téli menekülést a váratlanul érkező zimankó kellős közepében.
De ez az "édestestvérség" nem abban áll, hogy egyazon szerző az apjuk, hiszen egy fotós könnyen lehet munkásságán belül saját magával vitába szálló, olykor magát meg is tagadó, túlhaladó, stilusváltó stb.
Az emlitett két kép történésben, szellemiségben és történetben származik ugyanattól a kéztől, szemtől és művészi felfogásból: az egyedufói mesés hangulatteremtésből.
Lejöttek a nyájak, mert nyakunkon a tél... De ezt úgy is mondhatnánk, hogy nyakunkon a tél, hát lejöttek a nyájak. A tény, hogy a tél és a nyájak az estéli utcán találtak egymásra, szédületes kavargásban. Ezt a pillanatot ábrázolja a fotós - felejthetetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése