Ez a kép pár napja készült, az idei csikszeredai Régizene Fesztiválon, amikor is Kostyák Előd gordonka-művész egy olyan csellón játszott a közönség előtt, amely valamikor a nagy kolozsvári polihisztor, Brassai Sámuel tulajdonában volt, s amit ő végrendeletileg - óriási és igen értékes könyvtárával együtt - az unitárius egyházra hagyományozott.
Egy ilyen régiséget, amelyen több mint egy évszázada nem játszottak, restaurálni kellett és újra hangzóvá, működőképessé tenni, amit a Bécsben élő Márkus Barbarossa János erdélyi származású hangszerkészitő végzett el.
Ádám Gyula eseményfotója a hangszerbemutatóról a lényeget csipi el: azt, amikor nem csak hogy megszólal, de művészi szinten és tökéletes hangzással megszólal az új életre keltett hangszer, amelyet a kutatók máris kettőzött figyelemmel vizsgálgatnak, hiszen kiderült, hogy Brassai Sámuel, akinél a zene szeretete egyik fő helyen állt sokrétű életében, nem is akármilyen szintű zenész lehetett, hiszen a restaurátor megfigyelései szerint "kopások azt mutatják, hogy a hangszeren majdnem kizárólag egy személy játszott, ebből arra lehet következtetni, hogy Brassai valószínű, hogy ezt a kiváló hangszert valamelyik bőkezű pártfogójától kaphatta ajándékba. Ez persze csak feltételezés. A csellón látszik egy 40, 50 éves profi játék, vagyis hogy ugyanabban a tartásban egy kiforrott technikával játszottak rajta." Az 1835-ben gyártott cselló a harmadik legrégibb ilyen hangszer a magyar nyelvterületen, s tulajdonosa kiváló hangszeres, annak ellenére, hogy kortársai közepesen zenélő muzsikusnak, amatőrnek tartották.
Samunak keresztelt csellója most új ihletésű hangokkal irja a maga történetének következő fejezetét. A hangszert most, a felújítás után ugyanis nem akarják ismét elzárni, hanem pályázati úton szeretnék odaítélni fiatal csellistáknak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése