Úgy látszik, az élet irja manapság a blogot, nem is kell sokat kinlódni, jön az ötlet, a munició magától. Most éppen Elekes Frici barátom táltosodott meg, nem tudom, mi lesz a vége, de én nagyon remélem, hogy egy igen derék, fülig hiteles és lényegig hatoló megidézése annak a múltnak, amire nem sokan akarnak ma már emlékezni, vagy ha igen, akkor nagyon könyvizűen, propagandisztikusan szokták tenni.Feri, akárcsak öccse, Elekes Károly grafikus - aki az itt látható fotót elkövette hajdanában-danában, nem szégyelik azt a múltat, ami nem volt olyan dicsőséges, ahogy azt valamikor állitották, de annyira dicstelen sem, mint amilyennek ma szeretnék elhitetni. Tény, hogy abban a múltban - apáink-nagyapáink idején - még emberek éltek az ilyen udvarokon, ahol nem sok a fű, sőt, inkább a kő az, ami sok, de hát a sár ellen az tökéletesen megfelelt, seperni is könnyebben lehetett, mint az összekapirgált udvar földjét.
Feri a következő ajánlással küldte el nekem a fotót:
"Régi kép ez, a Magyariék udvarán készítette öcsém, s most lemásolta nekem. Magyari Pista csípőretett kézzel áll, otthon van, talán ezért... Nézd meg azt az udvari világot, s az összevissza-köveket ! Szép kis gazon, mondhatom... Fogadd ajándékként, a gyűjteményedbe. Én odatettem a blogomba, legyen valahol. Mert se Magyari, se apám nem tárgyalja többé a világ dolgait."
Igy van ez, itt is, ott is felbukkannak fotóink, életünk tanúi, küldözgetjük őket egymásnak, cserélgetjük a látványt, de mindig ugyanott kötünk ki, ahonnan indultunk: a tanúságtételnél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése