Hát akkor mi a szösz? - kérdezné az ember, ha nem látná az indóház tábláján, hogy MADÉ-FALVA, illetve SICU-
LENI.
Évtizedeken át Csicsózott a menetrend, a térkép, a hivatalosság,az állam, no meg a történelem is, bár mindenki júl tudta, hogy az a pár hektár, amelyen az elmúlt évekig csak Csicsó létezett tulajdonképpen Madéfalva, ami bármilyen kicsi falvak esetében is legalább olyan kapitális kérdés, mint megkülönböztetni Jánost Jakabtól.
Volt egy idő, amikor úgy csináltak közösségeket, hogy meg se kérdezték, ki érez közösséget a szomszédjával és falustársával, csak egyszerűen húztak egy tetszőleges kört, s aki azon belül esett, arra rásütöttek egy tetszőleges nevet,aki meg kivül, az mehetett a szeme világába.
Pedig Madéfalva - tudjuk a történelemből, de méginkább a néphagyományból nagy székely büszkeségnek a fészke, amit valósággal bűn összemosni akár egy tisztes, szomszédos településsel. A madéfalviak úgymond példát mutattak rebellis magatartásból a közelebbi és távolabbi székely népnek, a csicsóiak viszont ezt akkor elmulasztottak. Hát akkor ne hordják ők a jogtalan kalapot...
Igy aztán, ahogy s amint lehetett, kis furfanggal, kis magyar romániai kormányonléttel megszületett a várva-várt jóvátétel: a székely körvasút fontos vasúti csomópontja újra Madéfalva lett, az a helység, melynek területén a vonatokat s a postajáratokat egymáshoz igazitsák.
Molnár Attila képéről láthatjuk: nem történt semmi, hisz minden maradt a régiben: csomópont ide, csomópont oda, az állomás egy kis szarkafészek, vedlett, szánalmas tákolmány, s a vasutas is csak olyan mellékesen int be a vonatnak, mintha szégyelné, hogy Madéfalvának ma már csak ennyi jutott a régi dicsőségből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése