Harminchárom év fotós termése alapján szerkesztette meg nemrég megjelent és bemutatott fotós albumát Csoma Gergely magyarországi szobrászművész, aki saját bevallása szerint 1977 nyarán jutott ki először Moldvába s kezdte fényképezni az ott élő csángók életét.
A kötetet (itt látható a fedőlapja) 2009. október 16-án mutatták be, s az eseményen készült amatőr interjú felkerült a You Tube-ra is, amelyben a szerző életútjáról, mestereiről és további terveiről vall. Mint a csángók életmódja és helyzete iránt érdeklődő, fotót kedvelő ember, kíváncsian hallgattam a vallomástevőt, s megütötte a fülemet a következő passzus:
"Az én életem nagyon szerencsésen alakult, mert rögtön az életem elején, fiatalon, 24 évesen kikerültem Moldvába és szembesültem a moldvai magyarok helyzetével, rögtön világos volt számomra, hogy ez a népcsoport menthetetlenül el fog pusztulni, semmilyen támogatást, sem erkölcsit, sem anyagit nem kap a kádárista Magyarországtól, erdélyi magyarok nem mehettek be Moldvába. én is arra kényszerültem, hogy titokban, illegálisan mozogjak. Példaként, hogy megmutassam, mennyire nehezen lehetett Moldvába bejutni, két erdélyi kezdő fiatal fényképész, Barabás Zsolt és Ádám Gyula is kérte, hogy vigyem ki őket Moldvába, hogy megismerhessék a moldvai magyaroknak az életét, az ottani közlekedési lehetőségeket, a különböző falvak elhelyezkedését, tehát az erdélyiek számára is egy elszigetelt népcsoport volt."
Történetesen jól ismerem Ádám Gyula és Barabás Zsolt fotós pályafutását, hiszen közösen szerkesztettük az Ádám Gyula portréiból válogatott Arcpoétika című albumot, illetve a Székelyföldi vízikerekek nyomában című szerzői fotóalbumot is, számos alkalom nyílott arra, hogy művészi fejlődésüket nyomon kövessem. Tény és való, hogy amikor Csoma Gergely, saját vallomása szerint Moldvát kezdte járni, Ádám Gyula és Barabás Zsolt kezdő fényképészek és fiatalok voltak (lásd ezzel kapcsolatban Ádám Gyula interjúját a Fotóművészetben), de kétlem, hogy éppen Csoma Gergelynek kellett jönnie (aki maga sem lehetett jóval tapasztaltabb fotós náluk, csakhogy emlékezetével fura tréfát űzhetett az azóta eltelt fránya idő) párszáz kilométernyit nyugatabbról azért, hogy őket elkalauzolja a moldvai csángókhoz. Gyuláék köszönik szépen, mentek maguktól, mindenkitől függetlenül, saját felszereléssel, s a térképre sem kellett őket különösebben megtanítani, hiszen Erdély-szerte, s a székelyföldön méginkább tudnivaló: a patakok és a folyók mentén mindenhová eljut az ember, ahol csángók élnek.
Jogos. Bizonyára szerencsétlen megfogalmazás volt, ami persze nem von le semmit Csoma Gergely vagy Ádám Gyuláék munkájának eredményéből. Mindnyájukra büszkék lehetünk, és különösen hálásak, hogy ezt a mostoha népcsoportot "népszerűsítették", a magyarországi és erdélyi köztudatba emelték.
VálaszTörlésP.E.