Szeretem, ahogy a New Yorkban tavaly megtele-pedett, de magába a városba már régecske bele-
szerelme-
sedett Dancs Artur barátom nyomon kíséri választott városa minden rezdülését. A kánikula teszi, mely nem lehet ürügy a munkahelyi lazításra, vagy az időhiány, de az utóbbi időben inkább képeket, hangulatokat, lenyomatokat küld a városról (innen már csak egy macskaugrás, hogy az ujjlenyomatok is eszünkbe jussanak), annak egy-egy részletéről, de mindenek előtt a kedvenc helyekről, amerre szívesen megfordul/elvetődik.
Látleleteit személyes blogjában gyűjtjük össze, amelyből hol szavak, gondolatok, hol meg képi információk részén rajzolódik ki előttünk az a soha elég pontosan le nem írható teljes igazság a világ egyik legnagyobb és legismertebb világvárosáról, akit Umberto Eco például így jellemzett:
"Az ég sokszor mámorítóan kék, a szellő bizserget, a felhőkarcolók olykor a Panthenonnális fényesebben és fenségesebben csillognak, és bármiféle konstrukciót megszépítenek. Igaz a mondás, hogy valóságos jam session ott az élet. Az improvizációból és az esetlegességből rend lesz és harmónia. New Yorkban a borzalom is lenyűgöz. Hát még a ragyogás. " (Gyufalevelek)
Az augusztusi rekkenőségben a fotós felé közelítő ősz, amennyire közhely, képileg annyira egyedi megoldásokban ölt testet. Arturnál ez a kibuggyanásig telt színekben, a megrekedt levegő finom vibrálásában, a kihűlés előtti, felforrósodott fényben ut érvényre. A látványt generáló "homályos szem" effektus hatásosabb, mintha a pixelek minden vonal, hajlat, hajszálnyi árnyék rajzolatával tobzódna előttünk. Igaz, tudjuk, előttünk az igazi hangot Ady ütötte le, végérvényesen és visszavonhatatlanul és Párizsba beszökött ősze azóta örökké kéznél levő nyelvi klisénk, amikor éppen nem találjuk a szavakat.
Olykor egy-egy kép is megteszi ugyanezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése