Vívmány

Ma már kénysze-

redetten, hiába forga-

tom számban ezt a nesze semmi, fogd meg jól szavunkat, ami a néhai népi demokráciánkban született és amely 1989-ig végigkísérte az egész sajtófotózást, legalább is Romániában. Azon belül is, a magyar sajtóban, hiszen a román megfelelője nem volt ennyire direkt és célratörő: eredményekről, megvalósításokról szóló fotókat emlegettek a román kollégák, de ennyi szót nem kívántunk vesztegetni a dologra, ezért született ez a mindenféle műfajban a jót, a dicsekvésre méltót, a megvalósított értéket népszerűsítő igyekezet.

"Hozzatok valami vívmányt" - hangzott el feladatkiaszabáskor a főnökök szájából, és akkor már tudtuk, hogy olyan anyag (cikk, fotó) kell a lapnak, amivel demonstrálni lehet, hogy egyre jobb és szebb az élet, hogy napról napra mind gondtalanabb a sorsunk, s e csöppenként adagolt "bizonyosságokból" is összeállt az a pozitív jelen- és jövőkép, aminek az volt a feladata, hogy hosszú távon érdemessé tegye a pillanatnyi lemondást, a nehézségek vállalását.

Székely Sándor kollégám (Előre, RMSZ) itt látható fotója 1987-ből egy ilyen vívmány fotósorozat egyik - megmaradt - darabja. Azt a készülő, de aztán a rendszerváltozás eseményeivel immár tartósan félbemaradt "bukaresti tengert" ábrázolja, ami a Bukarest–Duna hajózható csatorna elkészülte után még látványosabban feltöltődött volna, a láthatárig elterülő gyűjtőtó gyanánt, amely kikötővé varázsolja a román fővárost egy olyan alföldi síkság kellős közepén, ahol nyaranta rendszerint az aszály, a fokozatos elsivatagosodás fenyeget. A hatalmas összegeket elnyelő, országos terv döcögve és nehézkesen haladt előre, dacára a magas országvezetés sürgető érdeklődésének; maguk a szakemberek is megvalósíthatatlannak találták az elképzelést, pontosabban nem is a megvalósíthatóságot, hanem annak hasznosságát vonták kétségbe... Csakhogy az akkori élet vívmányai már csak ilyen eszelős, kierőszakolt, de soha be nem fejezett elképzelések részeredményeiben rejtőztek. Úgy kellett rájuk lelnünk, félig behunyt szemmel, hogy amit megmutatunk belőlük, az lehetőleg ne tartalmazza a kulisszák mögötti zűrzavart, félbemaradottságot, stagnálást, sikertelenséget. Így aztán a legtöbb vívmánykép statikusan, inkább csak dekoratívan ábrázolja a látvány harmóniáját. Emberi élet nyoma nincsen rajtuk, hiszen csak díszletek egy megálmodott, de soha meg nem valósuló, önkényesen elképzelt, zavaros jövőről.

Mondanom sem kell: a képen látható formás, mozgalmas előtért szolgáltató korlát ma már ottfelejtett, rozsdás színpadi kellék... Ha el nem bontotta valaki s bagóért eladta egy roncstelepen...