Kőzápor után

Üzent Székely-

udvar-

helyről Berecz Edgár barátom, ez a megve-

szekedett utazó, aki szegény ugyan, mint a templom egere, de képes százvalahány euróval a zsebében bebarangolni szinte az egész Balkánt - no, nem a kellemes, luxus helyeket, mint amilyenek a görög szigetek például, hanem Bulgárián át Macedóniát, majd Albániát, ahol hihetetlenül nagy az elmaradottság és a nyomor, de hiányzanak a civilizáció "betegségei".

Útirajza mellé elküldött 52 fotót is, amit útja során készített. Blogomhoz ezt a piros, betört ablakú vasúti szerelvényt választottam, amely külföldi segélyek formájában jutott el az albánokhoz s alkalmazkodott a maga módján a szokatlan körülményekhez. (A képhez mellékelt útirajzból: "Ez a kövekkel agyondobált ablakú vonat régi olasz segélycsomag vonat volt, az albánok a végtelenségig lehurbolták, ennek ellenére mégis kényelmes volt. Élveztem, ahogyan a kalauznő egy kicsi bőrvágóollóval jött jegyet csiptetni. Annál kevésbé élveztem , amikor elkezdődött kint a kődobálás. Egy kujakomnyi kő hozzánk is berepült, lett persze nagy felzúdulás...") Edgár barátunk írja, hogy arrafelé mindennaposak a mozgó vonatra zúdított kőzáporok, amelyek szerzői gyerekek, s amelynek oka az, hogy a szkipetárok földjén istentelenül sok a kő, az ember ha azt akarja, hogy valami megteremjen a szegényes földecskéjén, meg kell szabadítania a kövektől. Amúgy a vonatot mindenki használja, s bár nem lehet újdonságnak tekinteni, "minden kicsi falucska állomásán megálltunk, sőt még a falucska nélküli állomásokon is. Itt a vonat nagy látványosságnak bizonyult, mert a fél falu kivonult vonatot nézni és biciklikkel, motorbiciklikkel, szamarakkal vagy lovas kordékkal hazafuvarozni a nagymama és a szomszéd csomagjait." Az utazónak persze illik alkalmazkodni a hely szelleméhez, s végül már nem is az ablakbetörésért magáért neheztelt az ismeretlen gyerkőcökre, hanem amiatt, hogy az összetört, repedezett, szilánkos ablakszemek miatt lehetetlenség volt az elsuhanó tájat csodálni, odabentről fényképezni.

Az is igaz - fűzi megállapításaihoz Berecz barátunk -, hogy Albániában sok helyen nem is nagyon van mit nézni a tájon, ugyanis minden kopár szikla. Nem csoda, hogy kedvenc látványa a vele együtt utazó idős asszonyok voltak, "akik ahányan voltak, mind másféleképpen kötötték meg a kendőjüket. Hol a fejtetőn, hol hátul a tarkón, hol az állon..." Kép és szöveg sokszor szimbiózisban él, összeolvad Berecz Edgárnál: van, amit szavakkal hitelesebben ábrázol, mintha csak fotót készítene, máskor a képei mögött egész történet rejlik, amit szavakkal nehéz kifejezni...

(Berecz Edgárról szóló egyéb bejegyzések: Fehér halálfej, vörös alapon; Gagauz menyasszony; Lagúna; Bosnyák piramisok)