Tizenöt éves, képzőművész hajlamú, fotókedvelő kamasz blogjában nézelődtem a minap. A látogatás jót tett nekem, már csak azért is, mert így könnyebben hozzáférhettem egy nyiladozó szemű és értelmű fiatal élmény- és gondolatvilágához. S ahogy azt már tenni szoktam, a látogatásról legtöbbször nem térek meg üres kézzel - ami tetszik, azt azon melegében nevén is nevezem.Egyelőre ezt a Házikó-t hoztam magammal. És azóta is örömmel nézegetem. Melegség árad belőle, nyári örömérzést áraszt, a táj minden kopársága ellenére. A szegénység és az egyszerűség bearanyozását kapta tetten a Sepsiszentgyörgyön élő Lóri, akin látszik, hogy akár érzelmileg is van valami személyes köze a talajhoz, a földrétegekhez. A házikó színe, patinás barnasága tökéletesen megfelel a környezetének, s a meleg színárnyalatokat megkoronázó haragoszöld olyan, mint a szegény ember fején a tövig lenyírt, de már növekedő, kesze-kusza hajzat. Nem csodálom, hogy ez a táj megérintette az ifjú fotós szívét és nem tudott érzéketlenül elmenni mellette - olyannyira, hogy ráadásul még egy ihletett fotóra is futotta belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése