Nyolc éve hunyt el a Kolozsváron élő Bálint Tibor - jeles prózaíró, s valamikori elődöm az újságírásban; ugyanannak a magyar ifjúsági lapnak volt a kolozsvári tudósítója pár éven át, amelynél később, 1962-1979-ig szolgáltam. Halálának nem volt tanúja - egyedül tartózkodott otthonában, úgy találtak rá később, már élettelenül - , életének szöveges és képi dokumentumait viszont özvegye, barátai és tisztelői segítségével igyekeztek összegyűjteni és néhány éve jól működő, sokoldalú, eleven weboldallá fejleszteni. Számomra ez a teljesen spontán, érzelmi alapon megvalósuló elképzelés azért példaértékű, mert jelzi, hogy amennyiben a közvetlen környezet hagyja elkallódni, az idő által homályba veszni egy-egy jelentős alkotó személyiségéről tanúságként fennmaradt dokumentumokat, úgy nem csupán az emlék csorbul, hanem a művek és az alkotók utóélete, percepciója is hamissá, hivatalossá, kanonizálttá válik. Bálint Tibor esetében azért működik hatékonyan az egyéniség-idézés, mert a dokumentumok begyűjtésének egyik fő szempontjává az őszinteség és a hitelesség lépett elő. A honlap gondozói nem kívánnak egy eszményített, jól fésült alkotói képet a közvéleményre erőltetni, jól látszik ez az eddig begyűjtött képgaléria gazdagságából, amelyhez az egykori Romániai Magyar Szó archívumából 10 szekvenciából álló, a múlt század utolsó éveiből származó képsort illeszthetünk (Székely Sándor fotóriporter analóg, ff felvételeiből), mely egy székelyföldi irodalmi felolvasókörút egyik állomásán, egy szálloda előcsarnokában készült a történeteit mindig legendásan színesen és kifejezően előadó - olykor valósággal eljátszó - író folyamatos gesztusairól s amely akár a történet átlényegült "kottája" is lehetne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése