Reggel

A Gyimesek világából üzent Ádám Gyula a Fotótanúnak; persze, ő csak elküldte a képet, rám bízva, hogy azt kezdek vele, amit akarok.

De hát hogyan rejthetnék el egy ilyen fotót a nyilvánosság elől, meg aztán miért is tenném, amikor messziről látszik: azért készült, hogy elmondja mindannyiunknak a harmatos nyári reggel értelmét, hasznát, törvényét s egyben felmutassa azt a térképet is, amit ilyen reggeleken a havasi legelőkön a kaszák kitartó munkálkodása mindegyre árnyal?

Magasról pásztázza be a tájat a fotós objektívje: a térképhez szüksége van a madárperspektívára, a világ légi szemléletére. Érdekes módon azonban ez a magasság éppen ott állapodik meg, ahol a rálátás is teljesíthető, de a havasi térképrajzolás részletei se vesznek bele a mélységbe. A reggeli fények segítenek aprólékosan kirajzolni a bokrok és a fák részleteit, a munka egész stratégiáját, s a még lábon álló fű, illetve a facsoport előretolt csücskeinek találkozása a fokozatos távolodást ígéri - egy, két, három óra múlva ez a térkép túlhaladott lesz, egész mást üzen majd, talán meg sem érdemli majd a rögzítést, a megörökítést.

Azt nem tudni, a fotóművész honnan tudja, melyik a legjobb pillanat ahhoz, hogy elkészítse a képét. Azt viszont állíthatjuk, hogy a fotó mindig elárulja, ha egybevág a kedvező pillanattal. Ezért aztán bízzuk magunkat a fotósra és nézzük a képet - ennél okosabbat úgy sem tehetnénk...