2010. november 6., szombat

Mi legyen a címe?

Kelemen Csaba András fotója: még nem került hozzá cím...
Pár nappal ezelőtt a Képtár 04 készülő Homoród vidéki tárlatról írtam néhány talányos sort. Amelyben benne ugyan a lényeg, de ha megmarkolom, mégis csak a semmit tartom a kezemben, mert legyen szó bármilyen elvről és elképzelésről a fotóművészetben, végül mégis csak a képek beszélnek.


Nos, a tárlat képei összeálltak, annak ellenére, hogy meglehet, az utolsó pillanatig még adódik néhány szerzői ötlet, változtatás. Ez is rendjén való dolog.


Hanem a címadás! Fotósok örök nagy átka és fenyegetése... Hogy ettől megszabaduljanak, voltak, akik kitalálták azt: minek a cím, beszélnek a képek magukért. Mások, ak praktikus gondolkodásúak, szeretnék valamilyen felmondható, azonosító jelhez, fogalomhoz - címhez - kötni a látványt, hogy egyrételműen tudják felidézni, hogy mindenki értse: nem egy bizonytalanul körülírható képről van szó, hanem egészen pontosan arról, amit úgy hívnak, hogy ...





Eddig nincs is baj. A fotósulisok most hozzám fordultak, segítsek be ötlettel a címadáshoz. Igaz, némely fotós már túljutott a buktatón, megoldotta ő maga, de azért nem ártana az ötlet, a javaslat, a másfajta nézőpont, az együttgondolkozás. Adjuk meg nekik a lehetőséget és az esélyt, hogy komolyan vegyük töprengésüket. Galériába felrendezett képeiket, akár egy tárlatot, itt szabadon végig lehet nézni. Egyesek alatt már szerepel a szerzői cím, mások alá magam írtam hirtelen támadt ötleteket, vigyázva arra, hogy ne nagyon licitáljam túl a képi mondanivalót. Vagyis, hagyjam a képet érvényesülni, ne igyekezzek rátromfolni a címmel. A virtuális tárlat adatai óráról órára bővülhetnek. Ha eszembe jut valami, visszatérek, kiegészítek. A megjegyzések helyére bárki írhat ötletet, szuggerálhat címet. Szerzők nem ígérnek semmit. Csupán azt, hogy megfontolnak minden észrevételt. És nem haragszanak az így keletkezett, előzetes indiszkrécióért.


Mint a mesében: Orruk tőle fokhagymás!

2 megjegyzés:

  1. Cím nélkül - találóbb lenne. Ellensúlyozná (?) a zöld paca zavaró hatását. (Hadd ne kommentáljam a vágást...)

    VálaszTörlés
  2. Excellent shots!!! Congratulations!!

    http://balapertotarreu.blogspot.com

    Frank, Barcelona

    VálaszTörlés