Ezt a meghívót nézegetem két napja, természetesen nem érdekmentesen és nem kimondottan esztétikai megfontolásból. (Pedig azt is megtehetném, miért is ne?!)
Egyelőre azonban jobban érdekel az a szerep, amit a tárlatrendező Szeptemberi fotósulisok és barátaik a hétfő délután megnyitandó kiállításon nekem szántak. Rá se kell klikkelnem a Márton Ildikó artisztikus fotó(meghívó)jára, s látom, hogy ott vagyok, mindjárt a legfontosabb közlendők alatt mint hivatásos ceremóniamester.
Megbecsülés,de még inkább felelősség ez a szereposztás. Nekem is vizsga, mint a közösen jelentkező, oktató-mestereik mellett a megméretkezést vállaló fiatal fotósoknak a mélybe ugrás. Nem egy közösségi megnyilvánulásukat kísértem figyelemmel s azt sem rejtettem véka alá, hogy sokat várok tőlük. Elsősorban azért, mert úgy látom, megértették az alkotás vezérerkölcsét: a siker útját csak a munka alapozása teheti tartóssá.
A hírhordozó plakátkép kedves jóismerős. Hivogató, eléggé sejtelmes is ahhoz, hogy az ember mindenfélét odaképzeljen mögéje. Nincs is nagyobb meglepetés egy csukott ajtó látványánál, mert sose lehet biztosan tudni, hogy mire-kire nyit rá az ember.
A tárlaton kiállító felsoroltak valamennyien többször is megfordultak az utóbbi hónapokban a Homoród-mentén. A Székelyföldnek amolyan "végvári" tájegysége ez, amely mindig kétségbeesetten és összeszorított foggal megküzdött a leszakadás veszélyeivel, és a látszatok ellenére is állta a sarat. Milyen felfedezésekről számolnak majd be a hétfői tárlaton a gyakran megismételt vasárnapi kirucanásokon résztvevők? És mit mutatnak fel ugyanarról a világról azok a fotósok, akik fiatalok több évjáratát indították el a fotografálás erkölcsének tudatos felvállalásának útján? Vetélkedés lesz-e, amolyan igazi, életre-halálra szóló, vagy inkább csak a fegyverzet, a technika, a fogások próbálgatása? Se egyik, se a másik nem szégyen.
Igaz, nyugodtan bevallhatom, hogy előttem ma már nem titok a falra kerülő képek válogatott anyaga. De úgy teszek, mintha nem láttam volna semmit, mintha az a képzeletbeli ajtó közöttem és a homoródi világ között még zárva volna, én pedig keresem hozzá a kulcsot, hogy ne kelljen illetéktelen módon feltörnöm a zárat.
Maradjunk egyelőre a várakozás jótékony öröménél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése