Kikerülhetetlen vándortéma. A tél jellegzetes alakzatai, mint egy kaleidosz-kópban, mindig másak, mert másként rendeződnek és mégis mindig ugyanazok.
Gergely Tamás ezért megengedheti magának Stockholmban, hogy a tengernyi előzmény és a legalább ugyanannyi szimultán megörökítés dacára kora esti megvilágításban láttassa azt a metszőollóval megregulázott városi fácskát, amelyre így is, úgy is rátelepszik a tél díszes rettenete, s ebben a mesterségesen gerjesztett alig-fényben, a zúzmara fehér sejtelmei is inkább kényszeresen világító csápokként hatnak. A szabályozott, kiszámítható világ megsokszorozódott vesszőujjai emelkednek itt az égnek: mellettük a dátum, az időpont, az adatszerűsített kor azonosító jegye, a gépi hitelesség pecsétje, a fotográfusi gesztus pontos számontartója, leltárosa.
De mert minden fotográfia valahol szigorúan leltárba veszi ábrázolatát, a következőkben rajtunk a sor, hogy ebben az iszonyú raktárban eligazodjunk, rendet rakjunk és lehetőleg mindent a saját értékén értelmezzünk, amiként ma tettük e kis, semmi zúzmarával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése