A csíkszent-
domokosi fotótábor kiállítási anyaga alaposan próbára tette képelemzői hajlamomat. Ritkán volt alkalmam ilyen "volumenű" tárlatvezetést végezni, amikor a magyarázat és a demonstráció nem élőben történik, hanem sokszoros áttéttel, távol a valóságos kiállítástól, kiszakítva annak eleven algoritmusából. Nem állítom, hogy a kiállításról kiválasztott képek százszázalékosan jellemzik az Egészet, s azt sem, hogy nem lehetett volna egy-egy fotográfustól rá jellemzőbb alkotást találni. Abban viszont egészen biztos vagyok - és ezt bárki ellenőrizheti, ha a 12 "kimetszést" egységként kezeli -, hogy ezek igen karakteres és jó képek, amelyek amellett, hogy együttesen is fölerősítik egymást, a huszonegyedik század elejének kordokumentumai. Olyan látleletek, amiket nem kell majd reszkető kézzel egy-egy ládafiából előkaparni vagy ragasztószalaggal összetákolni, mert agresszíven bánt vele az idő.
A mai értékek megőrzésére jelképesen is szép példa a Bálint Zsigmond felvétele, amit szándékosan hagytam utoljára szeretetet és megtartást sugalló üzenetével. Ez a kedves, almaarcú néne attól boldog, hogy magához ölelhet egy ölnyi mezei növényt, gabonaszárat. Boldogságát nem csupán mosolya árulja el, amelyből hiányzik minden erőltetettség és magakelletés, nincs rajta fennhéjázás és kihívás, csak életöröm van és elégedettség, hogy a világ még mindig kerek, hogy a nap reggel felkél és este lenyugszik, hogy az évszakok továbbra is a megszokott sorrendben követik egymást, mégha olykor szeszélyesek is, hogy a falu rendje - bár sokminden szétzilálta, meglazította, kikezdte, megkérdőjelezte - legalább vágyként még mindig él az emberekben, és akik a Garadosi panoráma képgyűjteményében otthonosan megmártóznak, azok nem a pusztulás és a leverő nosztalgia rezignáltságával fertőződnek meg, hanem eltelnek hittel és reménnyel: ahol így tudnak ragaszkodni a természethez, ott a szentelt búza valóban megsokszorozott csodákra képes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése