Jó tudni, hogy legjobbjaink, s bizony nem kevesen éppen Erdélyből, már a kezdetektől szenvedélyesen elkötelezték magukat a fotográfia mellett. Kíváncsiság? Hasznosságtudat? Haladás a korral? Divat? Talán mindenből egy kicsi, vagy több-kevesebb. Tény, hogy a fotótörténet hemzseg a XIX. századi magyar fotográfusok nevétől és hagyományától.
Molnár Attila barátom kitartóan gyűjtögeti a hozzájuk kapcsolódó trófeákat, s rendszeresen megosztja velünk személyes internetes portálján. S mivel a legfrissebb trófeák épp egy neves erdélyi vadász (nem mellesleg: nemes-) emberhez kötődnek, gróf Teleki Sámuelhez, hát az ő két értékes portréját hoztam át a gyűjteményből s illesztettem egy jellegzetes Teleki-fotó mellé.
A grófról (1845-1916) tudni kell, hogy az utolsó nagy Afrika-kutatók egyike, aki elsőként lépett Kelet-Afrika egyenlítői vidékeinek olyan részeire, ahol addig fehér ember még nem járt. Ifjú korától kezdve szenvedélyesen hódolt az erdélyi mágnások hagyományos sportjának, a vadászatnak. Külföldi egyetemi tanulmányai során jártasságot szerez a természettudományokban, idegen nyelveket tanul, majd katonai pályára lép. Képviselő lesz, de nem vonzza a politika, annál inkább a vadászatok. Ez meghatározza későbbi sorsát. Így lehet Afrika-utazó, de a vadászat mellett megfigyeléseket folytat, fotografál, útibenyomásait levelekben rögzíti. A kutatói ambíciót maga a trónörökös, Rudolf ültette el benne, aki a Földrajzi Társaság tiszteletbeli elnöke is volt. Angliában képezi magát, hogy expedíciós útjain sokoldalú ismeretei legyenek. A fotografálás az ő esetében csak annyira úri passzió, akár a vadászat. A fotó történetében - jelzi egy mai szakember, Régi Tamás - a szafari és a fotózás, a gyarmati hódítás és a meghódított világ képi rögzítése, szellemi birtokbavétele a legszorosabb kölcsönhatásban állt egymással. Tanulmányában (Az obskúrus kamera mögött) azt bizonygatja, hogy minél jobban fejlesztették a vadászfegyvereket, mennél gyorsabb lett működési mechanizmusuk, ugyanolyan mértékben hatott vissza a fényképező masinák tökéletesítésére.
"A legtöbb szárazlemezes fényképezőgép a Colt revolver mechanizmusa szerint készült el, majd a mozgóképeket készítő kamerák a gyorstüzelő gépfegyverek mintáján készítették el alkatrészeiket. Eastman Kodak és George Eastman jártasak voltak a puskák világában... A gyarmati fotográfia és a vadászat tehát közös technikai és gondolkodásbeli gyökereknek köszönhetően fontos szereplője volt a koloniális mindennapoknak és a fotó masina ugyan úgy ott lógott a szafarizók vállán, mint a puska."
A kép a nagy Afrika-utazó élettörténete szempontjából is érdekes: bennszülött asszonyait és lányait ábrázolja, csoportosan, azzal a tárgyilagossággal és természetességgel, ahogyan az Európából érkezett távoli utazó elfogadta - ha csak ideig-óráig is - az afrikai törzs vendégszeretetét, életformáját és értékrendjét. Az ekként is átélt sokoldalú élettapasztalat tudományos értéke felbecsülhetetlen, hiszen mindaz, amit az idegen kultúrában látott-hallott-begyűjtött, saját sorsán keresztül egyúttal értelmezte és asszimilálta is.
Teleki Sámuel fotográfiái esetében még semmi nem vált szét, hiszen legtöbbször rajz és metszet lesz belőlük, hogy világos ábrázolással valljanak a felfedezett világrészről. De igen sok lemezén már ott van az önálló életre kelt fotózás bája; itt látható "hölgykoszorúja" már ide sorolható.
Nem olyan régen olvastam Szuhay István - Szimba, a király c. könyvét a szafari vadászatról. Igen olvasmányos, érdekes könyv. Az utolsó kb 20 oldal pedig ehhez hasonló régi fotókkal illusztrálja a könyvet.
VálaszTörlésA fegyver- és fényképezőgép gyártás párhuzamáról már olvastam korábban. Akkor meglepett.
Örvendetes, hogy ennyi téren magyarok neveibe botlunk. Büszke vagyok rá!