Tegnap megvolt a tárlatnyitó. Olyan, amilyen a Magyar Kultúra Napjához illik. Bár a közönséget befogadó tér lehetett volna kissé nagyobb is, mert így az egész terem egy nagyméretű heringes dobozra emlékeztetett, de a hangulat pompás volt, s még egy valódi miniszter is megtisztelte a csíkszentdomokosi fotótábor tárlatát (Kelemen Hunor, román művelődési tárca), hogy értő-értékelő szavairól ne is beszéljünk.
Az, hogy a helybeliek, a helyben élők tudják és érzik a táborokat mozgató hagyományfeltárás és -őrzés értelmét, ez egy. De mind jobban körvonalazódik az a megbecsülés, amivel távolabbi vidékek, szakmai körök figyelik a fiatal székelyföldi fotósok közösségi szerveződéseit.
A tegnapi bejegyzésben említett fotónak szinte egyenes folytatása, egy teljesen más víziójú pandantja Csíki Csaba csíkszentdomokosi fotós tájképe. A tegnapi két romalánytól távolabb, a belső kiállítóteremben foglal helyet ez a dombtetőről elkapott falurészlet, de amíg az Urbán Ádám fotója a közelkép minden erényével és előnyével tálalta a témát, a helybeli képíró a domokosi romák életének madártávlatú helyszínét írja körül, szinte a fotográfus precizitásával. A kép jóval többet mutat a műholdfelvételek hűvös, érzelemmentes objektivitásánál. Elkapja azt a pillanatot, amikor a képmezőben egymást keresztező vagy váltakoztató utak megmutatják valódi rendeltetésüket. Az országút szürke szalagja a sima, suhanó robogás képzetét kelti, a kanyar ívét leíró, a marosfői magaslatok felé igyekvő személyvonat a biztonság kiszámítottságát, a pályatervezett haladást illusztrálja, míg az ezeket kuszán keresztező keskenyebb-kitaposottabb ösvények, földutak a romaházak közti kommunikáció grafikonjait nyújtják. Az összerótt házak, a félig felhúzott kerítésekkel, a rögtönzött háztájikkal, szekérrel, lóval, tákolt szurkosvászon tetőkkel, a távolról imazászlóknak tűnő száradó rongyok és foltozott dunyhák, paplanok egyvelege egy, a falutól elhúzódott külön entitás térképét jelenti, s arról győz meg engem, hogy a tájkép is hordozhat igen komoly, történelmi-szociográfiai információs rétegeket, amiket nem is kell különösképpen megfejtenünk, csak néznünk kell a képet - mintha csak mi fotóztuk volna!
(Holnap folytatom)
Köszönet érte.
VálaszTörlés