Jelzés érkezett Stockholmból, Hegedűs Zsolt barátomtól: Piteában jártam, jégtörőket láttam - üzenettel, meg egy linkkel, ahová útiképeit felrakta lappföldi utazásáról.Zsolt nem először jár Piteában: pár éve egy hosszabb augusztusi autókirándulásáról írt remek útibeszámolót, melynek során érintette ezt a számos híres svéd személyiséget útnak indító, szimpatikus városkát. De azt is mondhatnám, hogy a barátom szenvedélyes utazó, s nagy megelégedésemre sokszor helyettünk is utazik, s egyformán sikerrel bánik a tollal, miként a fényképezőgéppel is - hogy a fakanálról ne is beszéljünk, mert szakácsnak is egészen kiváló.
De én most mégis egy régebbi képét húzom elő a velem is megosztott portfóliójából: a felvétel útközben, a Lofoten-szigeteknél tett, nem éppen érdekmentes látogatásakor készült, amikor is arktikus tőkehalat fogni (amiből a szigetek körül rengeteg van) utazott oda. Hogy milyen sikerrel, arról útibeszámolója sok mindent elárul.
A sajátos, szikla-monstrumokkal tűzdelt szigetcsoport, a tengerről nézve rendkívüli látvány, az ember fejében az is megfordul, hogyan lehet itt, s egyáltalán érdemes-e itt megélni? Hogy lehet, s méghozzá jól, arra választ ad a riport, de ez a kép egy ritka izgalmas pillanatot rögzít: amikor is a sziklák legtetején akrobatizáló két alpinista közül az egyik szaltó közben a két sziklacsúcs között, a mélység fölött lebeg. A kép természetesen, lesipuskás fotó, távolról készült, szerencsés rögzítéséhez minden bizonnyal hozzájárult a jó technika és a szerencse is, az ugrás látványa viszont azt a fázist ábrázolja, amikor nem lehet tudni, hogy a lendület ereje elég erős-e ahhoz, hogy az elrugaszkodó átérjen a túlsó oldalra, vagy még idő előtt összezúzza magát a sziklákon... Annak ellenére, hogy mi már tudjuk: az ugrás valójában sikerült, és senki nem sérült meg (akkor), a pillanat maga lélegzetelállító. Irigyelt fotós trófea, mely a szememben többet ér minden tőkehal zsákmánynál.
(Pedig, az sem lehet ám utolsó!)
:-)
VálaszTörlés