Valósággal provokál Hegedűs Zsolt újabb fotóival: a minap választottam munkáiból egy telitalálatos lesipuskás felvételt (Az ugrás), mire most azzal lepett meg, hogy a stockholmi tavaszi zsongás életképeiből felmutassa az élet önjáró humorát. Amúgy sem idegen tőle a groteszk helyzetek fölfedése; kedveli a "lesre futó" természetet, a látványos félreértéseket, az "úgy tűnik, mintha..."-szerű látszatokat. Nem prűd, és vannak egészen merész, vaskos fotótréfái is...Leginkább a finom, rafinált humor az, ami a leghosszabb lejáratú. Amikor a tréfát akár még komolyan is lehet venni. Ilyen ez a tavaszi, vízparti pillanat, amikor a mólón álló, patinás sellőszobrot úgy állítja be (kivágás, látószög és mélységélesség pontos megválasztásával), mintha a korlátvasra aggatott, száradó (búvár)öltözék az ő levetett ruhatárát képezné. A jelenetet óvóan fogja körül, pontosabban zárja le felülről két behajló, még rügyet alig bontó ág, s a színek kavalkádja szerencsésen emeli ki a háttér semleges, inkább hűvös acélosságát, a tavaszi borzongással megtörő, felkavaró víztükröt. A különféle vonalak játéka, sokfelé irányultsága tágra nyitja a látványt és életre kelti azt, ami az ember számára tulajdonképpen csak holt természet és holt anyag. Mesébe oldja a tavaszt, amely e képen túl épp olyan köznapian szokványos, mint körülöttünk minden elszalasztott, fel nem ismert pillanat.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés