Ez a természet rendje: mielőtt valamivé is leszünk, kötelezően át kell esnünk a gyermekkoron, mint valami "népbetegségen". A rövid nadrág, a kurta szoknyácska, és minden, amit ezek képviselnek, mindenkinek kijár; csak később válnak el az utak, kanyarodnak erre-arra, mindenféle vargabetűt leírva, a sorsok.A húsvétkor elhunyt Bálint lajos nyugalmazott érsek Erdély szerte ismert, szent életű személyisége volt a katolicizmusnak. Hivatásában letöltött évtizedei után, nyugdíjasként a remete életmódot választotta hol Székelyudvarhelyen, hol Marosfőn, közel a természethez és ezáltal az éghez is. A székelyek különösen szerették, hiszen csíkdelnei székely volt maga is, vér a vérükből, egykori játszó- és iskolatársai - azok, akik még élnek közülük - szívesen emlékeznek most reá, amikor egy új dimenzióba költözött.
Ma hirtelen eszembe jutott, hogy évek óta lapul nálam egy fotó: a csíki iskolák dicsőséges történetéről szóló 2004-es kiállítás emlékezetes tárgyaként került hozzám digitalizált kópiája, amikor riportot készítettem az eseményről, mintegy azt illusztrálva, hogy a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium, amelynek veretes, faragott kapujában két nebuló hunyorog a napfényben, számos neves embert bocsátott útjára. A kép baloldalán álló, nyurgább gyermek maga a majdani érsek, akit tegnap temettek a csíksomlyói kegytemplomból. Az életét lezáró eseménnyel e fotó sorsa is átértékelődött: egycsapásra hiteles tanúsága lett az emlékezetes életpálya korai stációjának. Mert ma már nem csupán arról szól, hogy voltunk/vagyunk a földön, hanem hogy ilyenek voltunk és nem mások.
Fiatalabb paptársa így búcsúztatta kissé önhitten az egyik lapban az érseket: "Viszontlátásra a mennyországban!" Csakhogy - ha jól belegondolunk - ezt a viszontlátást valakinek még ki is kell ám érdemelni! És ez már nem az elhunyt érseken múlik...
(Illusztráció: Vidéki diákok a Segítő Mária Gimnázium lépcsőin - 1942. jún. 10. - Szabó Magdolna tulajdona. A képen balról Bálint Lajos nyugalmazott érsek. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése