Még mindig a Káfé-s "örökségben" turkálok, nézegetem, mi minden gyűlt össze az évek folyamán a portál fotóanyaga-
ként... Hát sok...
De megakad a szemem ezen a fekete eben, Ady András 2005-ös fotóján (amely egy akkori galéria részét képezi - sajnos, a galéria most eltűnt a "semmiben", csak én szemlélhetem elrévedezve ), s felébrednek bennem ugyanazok a gondolatok, amikor először megpillantottam ezt az amatőr szívvel és lélekkel készített, kopár és puritán életképet.
No igen: kutya oldalog az utcán. Háttal. Kotródva menekül. Ami biztos, az biztos. Még ha kamera vizslat is utána, jobb félni, mint megijedni. A kép terét átlósan megosztó, sorshatározó kerítés mentén ismerős az út. Gondolom, minden rést, kitörött foghíjat, kidőlt oszlopot, titkos zugot ismer rajta, körülötte és mögötte. Azt is tudja, honnan leshet rá váratlan veszély. A közeli saroknál ajánlatos ügyelni. De addig is csak óvatosan a repedezett aszfalton. Más ebek könnyedén, kecses léptekkel száguldoznak tova, ha gazdájuk elrepít valami érdekes holmit. Egy botot. Vagy egy labdát. Nyargalásznak, hancúroznak. Ez az eb nem csak a farkát húzza be, de a lépteit is cammogóra, rogyadozóra fogja. Ruganyos, de tétova. Biztosan elér a sarokig, de hogy utána mi lesz vele, azt már sose tudjuk meg. Csak sejthetjük, ha tovább éljük helyette a kép helyszíne által árasztott hangulatot.
Ezt a minden kopott, elhanyagolt, magára hagyott, saját mocskában fetrengő kisvárosra jellemző számkivetettséget bontja le konkrét képiségre ("makrózva") Ady amatőrképe. Ami nem nagy durrantás, elismerem. De makacsul figyelemkeltő, belénk akad, mint kutya szőrébe a bogáncs...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése