Szubjektíve is lelkes híve vagyok a képriportnak, a mozaikokból összeálló, sokszögű és sokszempontú információnak, s ez hangsúlyosan vonatkozik a képi világra is. Ezért a Fülöp Lóránt blogján (Elemlámpa) eleve megragadta a figyelmemet a Páratlanok c. képsor, amelynek a története is igen fontos ahhoz, hogy üzenetét helyesen és a maga mélységében megértsük. Az indító kép, amely itt is látható, a történetnek is alfája: a fotós a Nagyküküllő martján elindul fényképezni, elered az eső, minden körülötte üde zöld, s hirtelen megpillant egy páratlan (vagy fél pár) rózsaszín cipőt - elhajítva. Lefényképezi. Aztán egy közeli szemétkupacból még kiguberál vagy egy féltucatot. Van ott elég, eldobva. Nyilvánvaló: emberi hanyagság, felelőtlenség, környerzetszennyezés. Amit csak akarunk...A képsor összeállítása már természetes folyománya a történetnek. De talán nem árt mérlegelni, hogy vajon mennyire hatásos a fotós látható beleavatkozása a valóság prezentálásába. Azok az elhányt cipellők a maguk "természetes rendjében" ugyanis számomra megszűntek létezni, mert fotós kiemelte őket közegükből és a zsenge fűbe állította őket, nagyjából ugyanabba a pozitúrába. (Legalább is én azt látom rajtuk, hogy ugyanaz a gondos kéz állította őket talpra, vette "emberszámba" s fosztotta meg őket szemét mivoltuktól.) Olyan ez, mintha a gyilkosság vagy egyéb bűntény helyszínén a helyszínelő fotográfus átrendezné a bűneset terepét és kellékeit, a maga esztétikai szándékai szerint. Vajon, hiteles dokumentum-e ez? Ötletnek jó, de a kivitelezésén nem árt eltöprengeni. Az Elemlámpán látott megoldás inkább rabfotózási eljárásra emlékeztet, amikor minden delikvenst egyformán falhoz állítanak és ugyanazon kötelező szög(ek)ből megörökítenek a bűnügyi nyilvántartó részére...
Persze, meglehet, hogy ez csak egy megrögzött dokumentarista vaskalapossága a részemről, de ez a néhány gondolat talán mégsem teljesen elvetendő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése