Belenéztem ma a "hősi halott" Kinder Képek (KK) mappájába. Oda, ahol gyakorlatilag ezernél is több képnek kell lennie, archivált módon rendszerezve, áttekinthetően, sorjában. Ahogy a katonaságnál állnak a harcrakész csapatok. Szakaszok. Egymáshoz igazodva-igazítva.
Csalódás... Mert bizony, összevisszaságot találtam odabent. Rá kellett ébrednem, hogy a képek nagy része azonosíthatatlan. Vannak olyanok, amelyekhez már képtelen lennék a szerző nevét társítani - a kép címéről nem is beszélve. Azt hittem, hogy a portál - a Káfé - raktára majd örök időkre megőrzi nekem az egész galériát. Az volt az álmom, hogy elérjem az ezer képet és akkor békében, megnyugodva lezártam volna a gyűjteményt. Már csak harmincvalahány hiányzott az ezerből.
Szerencsére, olykor archiváltam a szerzőt is. Találomra Szentes Zágon két fotóját is meglelem, egymás mellett. Nem csoda, hiszen egyidőben készültek, a Gyimesekben tartott 2004-es HMKK-fotótáborban és számomra a színekbe burkolt robogás esszenciáját jelenítik meg. A zöldes fényt árasztó, éjszakába burkolt szerelvény acélfalának vízszintes bordázata sugallja nem csak a haladás irányát, hanem a robogást magát. A belső felvétel, mely mereven a zárt vagonajtó kilincsére és a fogantyúkra fókuszál, a szutykos üvegen túl is megmutatja, mint úsznak el a világ fényei-árnyai egyetlen kontúr nélküli, amorf foltba mosódva, ahogy az emlékek és az érzések szaladnak át az idegpályákon. A robogás igazából a szabadság, a szabadulás tartományát kellene hogy jelentse, de ezek a képek a bezártság, a kényszerűség és az "ez van" valóságához kötözött vastörvény közvetítői. Színes rémálmok filmkockái...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése