Záróra

Most, hogy nincs a Káfé, valamit tennem kell a hozzám továbbra is érkező, eredetileg a Kinder Képeknek (KK) szánt fotókkal. Az nem elég, hogy szó nélkül elhelyezem őket a könyvtáraimban.

Bodor Zsolt angliai úti fotóiból küldött néhány sikerültebbet. Szorgalmas, tehetséges amatőrként ismertem meg, aki úgy fejlesztette magát, hogy elsősorban sokat fényképezett. Ma ez a lendülete alább hagyott. Munkájával sem tudja könnyen összeegyeztetni a tűnődő ráérősséget, márpedig a rutinos gyorsaság már csak a nagy tapasztalatú, profi fotósok esetén számít erénynek - minden más esetben visszalépés, a tehetség biztos elkopásához vezet.

A mostani küldeményben találtam egyet - a Záróra címűt -, amely a jól megválasztott helyzetet avatja jelentéses pillanattá. Olyan pillanatkép ez a (londoni) metró egyik lépcsőjén, a még működő közvilágítás ragyogásában, mely kihaltságával - a képen felbukkanó egyetlen személy dacára - a véget, a leszámolást sugallja és hozza egészen közel hangulatában. A kép üzenete az egészhez kapcsolódik - a részletek kevésbé fontosak a fotósnak, alárendeli azokat az összhatásnak. Így a magányos, árnyékba borult utasnak inkább jelzés értéke van, az élet utolsó pislákolását hordozza ebben a pontos időre ütemezett, "nyitom-csukom" világban, amelyben a zárás magában hordozza az újra nyitás reményét, de közöttük ott van a senki földje, az az időtartomány, ami kívül esik ezen a renden, és amelyben - oda tart, leszálló ágban az utas is - minden megeshet...

Zöld-piros robogás

Belenéztem ma a "hősi halott" Kinder Képek (KK) mappájába. Oda, ahol gyakorlatilag ezernél is több képnek kell lennie, archivált módon rendszerezve, áttekinthetően, sorjában. Ahogy a katonaságnál állnak a harcrakész csapatok. Szakaszok. Egymáshoz igazodva-igazítva.

Csalódás... Mert bizony, összevisszaságot találtam odabent. Rá kellett ébrednem, hogy a képek nagy része azonosíthatatlan. Vannak olyanok, amelyekhez már képtelen lennék a szerző nevét társítani - a kép címéről nem is beszélve. Azt hittem, hogy a portál - a Káfé - raktára majd örök időkre megőrzi nekem az egész galériát. Az volt az álmom, hogy elérjem az ezer képet és akkor békében, megnyugodva lezártam volna a gyűjteményt. Már csak harmincvalahány hiányzott az ezerből.

Szerencsére, olykor archiváltam a szerzőt is. Találomra Szentes Zágon két fotóját is meglelem, egymás mellett. Nem csoda, hiszen egyidőben készültek, a Gyimesekben tartott 2004-es HMKK-fotótáborban és számomra a színekbe burkolt robogás esszenciáját jelenítik meg. A zöldes fényt árasztó, éjszakába burkolt szerelvény acélfalának vízszintes bordázata sugallja nem csak a haladás irányát, hanem a robogást magát. A belső felvétel, mely mereven a zárt vagonajtó kilincsére és a fogantyúkra fókuszál, a szutykos üvegen túl is megmutatja, mint úsznak el a világ fényei-árnyai egyetlen kontúr nélküli, amorf foltba mosódva, ahogy az emlékek és az érzések szaladnak át az idegpályákon. A robogás igazából a szabadság, a szabadulás tartományát kellene hogy jelentse, de ezek a képek a bezártság, a kényszerűség és az "ez van" valóságához kötözött vastörvény közvetítői. Színes rémálmok filmkockái...

Volt egyszer egy Káfé

Pár napja még csak gyanúval éltem, de mára már szinte biztos, hogy az, amit a Káfé irodalmi és fotográfiai portál jelentett a képírók számára - természetesen azokéra, akik közreműködtek a szerkesztésében, illetve akik fölkeresték -, az nem jön vissza többé. Amit éveken át sikerült építeni, archívumba gyűjteni, felhalmozni, vizuális közkinccsé tenni, az elveszett.

Történt már ilyesmi, hackerek voltak, vannak és úgy néz ki, lesznek is, akik megmagyarázhatatlan, első látásra öncélú agresszivitásukkal már sok erkölcsi - és nem elhanyagolható anyagi - kárt okoztak a jóhiszemű, gyanútlan emberiségnek.

Oda van tehát a szinte 1000 fotót elért eredeti fotógyűjtemény, a KK (Kinder Képek), oda a több mint százvalahány fotó- és képzőművészeti galéria, az irodalmi anyagokba, riportokba ágyazott sok-sok fotódokumentum, egész sor hivatkozás, amelyre a Fotótanú bejegyzései utaltak. Ezek a sorok nem is a sirám, inkább a döbbenet jelei - a portál tulajdonosa és üzemeltetője közölte ma reggel, hogy ennélfogva át kell gondolni, mi fog törtenni a Káféval a jövőben. A meglevő tartalmat "átimportalni" egy masik tartalomkezelő rendszerbe (CMS = content management system) gyakorlatilag megoldhatatlannak látszik.

Ami a saját hozzájárulásom volt a portál működéséhez, ilyen vagy olyan módon, ha nem is rendszerezve, de megvan (még) a számítógépemen. Abból "vágtam" ki egy kis ízelítőt képlopóval egy lementett Káfé-oldalról, hogy e nekrológhoz meglegyen az illő fotótanúság is.